Zenész Magazin logó



Zenei-producerként, hangmérnökként és aktív basszusgitárosként számtalan alkalmam volt a legkülönbözőbb hangszerekkel dolgozni és bár rengeteg nagyon jó gitárt hallottam és fogtam már, de a konklúzió mindig ugyanaz volt a végén.

Zenében egész másképp viselkedik mindegyik, mint szólóban hallgatva (nem meglepő módon), és számomra igazán átütő, a teljes mixen keresztülszólni képes hangja kizárólag a „jazzbass”, a „preckó” és a „musicman” anatómiájú hangszereknek volt. Ezzel nem a többi hangszert szeretném minősíteni, ez mindössze egy megállapítás, hogy ezeknek a gitároknak a hangja igényli a legkevesebb utómunkát a kiváló végeredmény érdekében. Véleményemnek mi sem lehetne ékesebb bizonyítéka, mint hogy rögtön két gitárt is megrendeltem a cégtől a magyaroszági márkaképviseleten keresztül (és minden bizonnyal még fogok is...) Nagyon fontosnak tartom az egyedi „custom” hangszerek esetében, hogy közvetlen – akár napi szintű – kapcsolatunk lehessen gitárunk készítőivel. A PMS Audio tulajdonosával, Csendes Péterrel számos “brain storming” és konzultáció alkalmával a legapróbb részletekre is kitérve mindenben kikérhettem a véleményét és tanácsát, így végül semmilyen kellemetlen meglepetésre nem is került sor. Pontosan azt kaptam, amit szerettem volna!

 

Image 2 of 3.JPG

 

A már fentebb említett három karakterből kettőt minden probléma nélkül lehet házasítani, így született meg a cseppet sem hétköznapi felépítésű Maruszczyk Vígh Arnold Signature basszusgitár. A klasszikus „preckó” formavilágot idéző éger test és a fej gyönyörű gyöngyház-fehér fényezést kapott, egyedi igényemnek megfelelően. A tökéletesen illesztett rózsfa fogólapos juhar nyak gondosan és precízen bundozott, amit gyöngyház jelölések díszítenek. A hangszer érdekessége mégis inkább a hangszedőknek, azok pozíciójának és variálhatóságának köszönhető, melyek mindegyikét egyedi elképzeléseim alapján a német Harry Haussel készítette, a Haussel Pickups atyja. Az volt az elképzelésem hogy egy olyan hangszert szeretnék, amiből mindkét karakter – a „preckó” és a „musicman” – mindféle radikális EQzás nélkül már szinte készen megszólal. Ez már csak azért is volt óriási kihívás a készítőknek, mert ha „preckó” hangot említünk, akkor az én fejemben a Hair, a TowerOfPower, vagy a Mr.Big lemezek szólalnak meg, ami minden esetben egy fedettebb, közép dús, vastag, meleg mélyű, vintage hangzás. Ha „musicman” hangról van szó, akkor a JohnsonBrothers, RedHotChilliPeppers, vagy a BrandNewHeavies albumai számomra az etalonok, ami egy agresszív, morgó, fényes, pregnáns, modern hangzás. Nem is csoda így, hogy több hónap gondos agyalásának eredménye ez a „gép-állat”, melyben mindezen elképzeléseim – a két teljesen más karakter ellenére – végül mégis tökéletesen megvalósultak. Sőt még annál is több, hiszen azzal a 3-állású kapcsolóval, aminek ötletét a musicman gitárokból merítettem, továbbá az önálló hangszedőnkénti hangerőkkel olyan új lehetőségek nyíltak meg, amiket eddig nem igazán lehetett máshol hallani, viszont valamennyire megjósolhatóak voltak. Így, ha pl. mindkét pickup szól, de az MM hangszedőnek csak a hátsó tekercse aktív, akkor lényegében egy „wooten-es” P+J hangszínt kapunk. Ha a hátsó MM soros-humbucker módban működik, akkor pedig minkét pickup használata esetén a Warwick-okra emlékeztető nu-metal hangszínt nyerünk, ami a vintage preckó és a modern musicman hangszedők miatt lehetséges és ezek megszólaltatása emmilyen aktív elektronikát nem igényel. Összegezve: a gitár minden várakozásomat messze túlteljesítette és egy olyan univerzális megoldást jelent számomra, amiről nagyon régóta álmodoztam és mindezt egy nagyon kedvező, 1300.-EUR körüli áron.

 

Image 3 of 3.JPG

 

Maruszczyk 5húros Elwood Absolution Bass gitár

 

Minekután a készítők is és én is nagyon elégedett voltam a gitárommal, így a nagy lelkesedésemnek az lett az eredménye, hogy rendeltem egy újabb hangszert, ami a számomra ideális „jazzbass” hangzásról alkotott elképzelésemre hivatott egyszer és mindenkorra pontot tenni. Imádom az öreg „jazzbass”-eket, de kétségtelen, hogy a mai aktív zenésznek fel kell készülnie arra is, hogy – egy olyan dalt, amit mondjuk E-ben írtak meg – transzponálni kell az énekeseknek kényelmesebb hangnembe. Továbbá a mai zenei trendek miatt is szükséges lehet az ötödik húr, ami viszont kritikus pontja az általam ismert és kipróbált jazzbass-eknek. Valamilyen számomra ismeretlen oknál fogva a legdrágább öthúros gitárokon is sokszor dinamikátlanul, tompán és az E húrhoz képest teljesen másképp szólal meg az ötödik, mély H húr. Ami a hangszínt illeti pedig hallottam már vastag hangú gitárt, de annak nem volt érthető magasa, volt már érthető, definiált magasakkal rendelkező is, de annak meg vékonynak, erőtlennek éreztem a hangját és üresnek a közepeit. No hát minekután én ennyire finnyás vagyok, végre tényleg egy „I want it all” gitárt szerettem volna és ez esetben sem maradt el a végeredmény a vártaktól. A cél az volt, hogy megtaláljunk egy nagyon ízléses arányt a vintage és modern hangzás ill. külső között, így a Maruszczyk öthúros Elwood Absolution hangszer első példányát tudhatom a magaménak, amely ezt maximálisan beteljesítette. A hangszer fantasztikusan gyönyörű. A klasszikus jazzbass formát nem csak a domborított test, a habos fedlap és hátlap, a prémium lakkozás teszi exklúzívvá, hanem a test kerületén, a nyak teljes hosszának peremén és a fej mentén is végigfutó gyöngyházkagyló szegélyezés, amitől teljesen ékszerszerű lett a gitár. Ámultaba ejtő. A készítőnek továbbá az sem okozott gondot, hogy – bár a kérhető opciók között nem szerepel, de nekem kényelmi okokból szükséges volt – plexiből koptató lapot készített kizárólag ehhez a hangszerhez. Nem kell mondanom sem, hogy pont olyan hihetetlenül minőségi a gitár hangja is, mint a külseje, amiről az éger testen, a juhar nyakon és az ében fogólapon kívül a Maruszczyk cég saját maga által fejlesztett JB5 hangszedők, Glockenklang 2-sávos eletronika és a mono-rail (húronkénti) húrláb gondoskodik. A hangerő gomb nem csak aktív-passzív kapcsoló egyben, hanem nagyon különleges vintage filterként is működik, mert passzív állásban szűkebb spektrumot enged át az elektronika. Tehát nem kevesebb magasa van abban az üzemmódban, hanem 6-7kHz felett nincs semmilyen magasa, ezzel is hűen idézve a régi klasszikus társát. A gitár hangja egyszerűen makulátlan, a legkritikusabb megitélés szerint sem találok benne semmilyen kivetnivalót, dinamikus, konkrét, karakteres, agresszív, vastag és a teljes spektrumban szól, igazi mestermű. Hangjával tökéletesen hűen megszólaltathatjuk akár minden „jazzbass”-t használó hősünk összes dalát. A hangszer ára 1290euro, ami egy ilyen kaliberű gitárért több, mint reális ár.

 

Image 1 of 3.JPG

 

Nem győzöm ismét felhívni arra a figyelmet, hogy mennyire fontosnak tartom, hogy álmaid hangszerét széria-gitárok árában építettheted meg, hogy minden alkotóelemét magad válaszhatod ki, hogy közvetlen kapcsolatod lehet a készítőkhöz, hogy pontosan aznap kapod meg a gitárodat, amikorra igérték és hogy teljes körű garancia jár minden darabhoz. Minden olyan basszusgitárosnak személyesen ajánlom ezeket a hangszereket, akik pontosan tudják mit szeretnének látni és hallani.

 

Üdv, Vígh Arnold

 

Forgalmazó: Csendes Péter www.pmsaudio.com