- BORBÉLY TAMÁS - A pickup kombinációk királya – teszteltük az Ibanez AZ sorozatának gyönyörű Black Ice 224F Premium modelljét.
Az Ibanez „AZ” szériájával új kaput nyitott egy széles felhasználó réteg felé, történetesen azok felé, akik vintage gyökerekből táplálkozó forma- és hangzásvilágot kedvelik. Az „AZ” gitárok egyértelműen az „ősi Stratocaster” leszármazottai, melyek azért magukon hordozzák a jellegzetes Ibanez jegyeket, és mind ergonómiai szempontból, mind hangzásban jóval modernebbek elődeiknél.
Kidolgozás, kényelem, funkcionalitás
Az Ibanez már jóval korábban is gyártott Superstrat típusú gitárokat, melyek igazából a hangszedő kiosztásban nevezhetők valamelyest Strat-jellegűnek, de valójában már itt is elrugaszkodtak a klasszikus három single-coil kiosztástól, mivel általában a két szélső pozícióban humbucker hangszedők helyezkedtek el. A test kontúrjai nagyon élesek, a szarvak hegyesek voltak, a nyakak általában extrém módon laposak, kifejezetten sportosak stb. Tehát, ezek a hangszerek egyértelműen egy másik család tagjai voltak, az Ibanez saját innovációi.
Az „AZ” szériával az Ibanez jobban visszatér a klasszikus formákhoz, de mégis egy nagyon modern, funkcionális felfogásban. A régebbi Superstrat-okhoz képest a test kontúrok lekerekítettebbek, a szarvak, és a fej kevésbé hegyesek, egyszóval sokkal inkább vintage érzetű lett az egész design. A nyak és a test illesztése nagyon ergonomikus módon lett kidolgozva, a legfelsőbb fekvések könnyedén elérhetőek. A test felső részének bevágása érezhetően nagyobb egy klasszikus Startocasterénél, ezáltal a gitáros testéhez kényelmesebben illeszkedhet a hangszer. A színválasztékot tekintve gyönyörű, egyáltalán nem szokványos színátmenetes verziókat is kínál az Ibanez ezen szériája. Jelen konkrét modell, az AZ 224F BI színe a Black Ice fantázianevet kapta, mely egy nagyon elegáns szürkés-feketés tónust takar.
Az Ibanez AZ sorozatának modelljein kivétel nélkül a legjobb minőségű hangszerfák kombinációit alkalmazták a test és a tetőlap, a nyak és a fogólap anyagaként. Ezek az anyagok és a vintage stílusú fej jól megkülönböztetik ezeket a gitárokat az Ibanez más felsőkategóriás modelljeitől. Tesztalanyunknál az amerikai hárs-lángolt juhar kombináció egészült ki a hőkezelt juhar fogólappal.
A hangolókulcs kérdés a kiváló minőségű Gotoh Magnum Lock w/H.A.P kulcsokkal lett megoldva, melyek túl azon, hogy satus rendszerűek, húronként állítható magasságúak , tehát minden igényhez nagyon pontosan beállítható a húrfeszítettség. A felső nyereg a Graphtech cég keze munkáját dicséri, mely világelső a húrfelfekvést biztosító felületek gyártásában. Mind a nyak, mind a fogólap a manapság nagyon divatos hőkezelt juharból (roasted maple) készült. A hőkezelést lakkozás előtt csinálják, ettől a fa még szárazabb, stabilabb lesz a legkülönbözőbb környezeti körülmények között is, ugyanakkor megnövekszik a hangszer hangkitartása. A nyakat olajjal is kezelték, amitől a gitár egy jól bejátszott hangszer érzetét kelti. A játékkényelem növelése érdekében a fogólap szélét enyhén lekerekítették. Ezeket az eljárásokat általában butik-jellegű gitárokon szokták csak alkalmazni.
Az ovális „C” nyakforma jóval vastagabb egy átlagos „sport-Ibanez” nyaknál, de egyáltalán nem kényelmetlen, sőt... kifejezetten jól játszható. A nyak oldalán található pozíciójelölők fluoreszkálnak, tehát sötét színpadokon is könnyedén eligazodik az ember a fogólapon. A húrláb, illetve tremoló rendszer szintén Gotoh márkájú, egészen pontosan a „Gotoh® T1502 Tremolo” névre hallgat. Gyárilag „floating” beállításra van húzva, mely lehetővé teszi a hang le- illetve felfelé való „hajlítását” is. A tremolókar magasságát (vagyis, hogy milyen mélyen dugjuk az aljzatba) mi választhatjuk meg, mivel egy külön szorítógyűrűvel ott húzzuk meg, és olyan mértékben, amennyire csak akarjuk. Ez lehetővé teszi a kar merevségének precíziós beállítását, vagyis a „lifegőtől” a merev tremolókarig minden állítási mód lehetséges. A tremolórendszer megfelelően érzékeny, holtjátékmentes, kiválóan tartja a hangolást, mindent teljesít, amit csak elvárhatunk tőle. Maga a hangszer 3,2 kg, tehát nagyon könnyűnek mondható, emellett a nyak-test balansz is kiváló.
Hangszedők, elektronika, hang
Az Ibanez AZ 224F túl azon, hogy rendkívül igényes kidolgozást, és hardware-eket kapott egy különleges elektronikával és pickup-rendszerrel lett felvértezve. A HSS kiosztású hangszedők mindegyike a Seymour Duncan® Hyperion™ passzív Alnico 5 család tagja. Ezek relatíve közepes jelű pickupok, melyek mély és magas frekvenciák kiegyenlített arányát biztosítják, és nagyobb torzítás mellett is megőrzik az érthetőséget, konkrétságot.
A különlegességet a Dyna-Mix9 elektronika adja, ami egy kétállású kapcsoló segítségével (Alter Switch) lehetőséget ad az öt klasszikus Strat pickup állás mellett plusz négy hangszedő kombináció elérésére. Az alábbi felsorolásban részletezzük mind a kilenc kombinációt:
Alter Switch: off
- Első pozíció: híd hangszedő (humbucker)
- második pozíció: híd (humbucker) + középső hangszedő
- harmadik pozíció: középső hangszedő
- negyedik pozíció: középső + nyaki hangszedő
- ötödik pozíció: nyaki hangszedő
Alter Switch: on
- Első pozíció: híd hangszedő (humbucker)
- második pozíció: híd hangszedő (szimpla: belső tekercs)
- harmadik pozíció: híd hangszedő (humbucker) + nyaki + középső hangszedő (utóbbi kettő sorba kötve)
- negyedik pozíció: nyaki + híd hangszedő (szimpla: külső tekercs)
- ötödik pozíció: nyaki + középső hangszedő (sorba kötve)
Mint az a fenti felsorolásból is látszik, minden egyes pickup kombinációnak van létjogosultsága, zenében nagyon jól használhatók. A nyaki és a középső pickupok sorba kapcsolásával gyakorlatilag egy humbucker-szerű hangot kapunk, mely teljesen alkalmas a kövérebb, melegebb soundot megkövetelő szituációkra, mint például egy tradicionálisabb jazz megfejtésre. A két szélső hangszedő összekötése (szimpla verzióban) egy Telecaster-jellegű hangot eredményez, míg a nyaki+közép „ál-humbucker” és a híd hangszedőt (humbuckerként) használva egy Les Paul középállásához közeli hangot kapunk. Ezek a trükkös módón elért soundok azért nem egy az egyben eredményeznek egy Telecastert, egy Les Pault, vagy épp egy L5-ös Gibsont, de a hang jellegét funkcionálisan megközelítik, ezáltal nagyon sok lehetőséget rejtenek magukban. Az „okosított” állásoktól visszatérve a klasszikus öt Starto pozícióhoz (vagyis, amikor az Alter Switch ki van kapcsolva), azt kell, hogy mondjam, hogy a gitár irgalmatlan Startocaster hanggal rendelkezik. Bizonyos helyeken a legmagasabb árkategóriájú Fenderekkel veszi fel a versenyt – például a „nyaki + közép” állás véleményem szerint egy etalon.
Összefoglalás
Az Ibanez AZ 224F BI egy igényesen összerakott hangszer, mely nem véletlenül viseli a fej hátulján a „prémium” feliratot. Nagyon sokoldalú gitár, ezáltal rengeteg stílusra alkalmazható a jazztől, a blues-on, country-n át egészen a rockig. Egy igazi modern Startocaster, mely kielégíti a XI. századi igényeket, de ugyanakkor magában hordozza a tradicionális Startocaster vérvonalat. Az Ibanez ezzel a szériával azokat is elérheti, akik alapvetően inkább a vintage vonalat kedvelik, de valamelyest nyitottak a modernebb, fúziósabb megoldásokra, és eddig idegenkedtek a márka korábbi gyártmányaitól. Ugyanakkor a régi Ibanez rajongóknak is kedvezhet, akiknek például egy Fender már túlzottan ódivatú lenne, de egy modern Strato-ra nyitottak, főleg ha az hordozza kedvenc márkájuk stílusjegyeit.
Talán kijelenthetjük, hogy az „AZ” széria hidat képez a múlt, és a jelen… a vintage és a modern Stratocasterek világa között.
Technikai adatok:
Ár: 388 000 Ft
Gyártó: Ibanez
Forgalmazza: Meinl Distribution Hungary
Nyak: hőkezelt juharfa, ovális „C” profil
Top: lángolt juhar
Test: amerikai hárs
Fogólap: hőkezelt juharfa, fekete pont pozíció jelölőkkel
Bundok: 22 rozsdamentes, prémium minőség
Hangolókulcsok: Gotoh Magnum Lock w/H.A.P
Húrláb: Ibanez T1502 tremolós húrláb (made by Gotoh)
Nyaki pickup: Seymour Duncan® Hyperion™ (S) neck pickup, Passive/Alnico
Középső pickup: Seymour Duncan® Hyperion™ (S) middle pickup, Passive/Alnico
Híd pickup: Seymour Duncan® Hyperion™ (H) bridge pickup, Passive/Alnico
Elektronikában extra: dyna-MIX 9 Switching System w/Alter switch
Gyári húrvastagság: .010/.013/.017/.026/.036/.046
Nyereg: Graph Tech®
Szerelvények: króm
Menzúra: 648mm/25,5"
Szín: Black Ice
Tartozékok: gyári puhatok, tremoló kar, mini szerszámkészlet
Az Ibanez gitárok európai és hazai forgalmazója a Meinl Distribution.