zenesz_logo.png



- KERES TIBOR - Az Ampeg március 29-én jelentette be új Rocket Bass erősítő sorozatát, melyben 30 W teljesítménytől kezdődően egészen 500 W teljesítményig kínál különböző hangszóró konfigurációkkal szerelt kombókat.

Ampeg Rocket Bass 700x.jpg

 

 

A basszuserősítők világában az Ampeg igazi legendának számít és már-már sztenderdként tartják számon a nagyszínpadok világában, de a stúdiókban is. Az Ampeg basszuserősítők a rocktörténelem számos legendás felvételén hallhatók, rendkívül dinamikus hangzásukkal hosszú évtizedek óta tartják helyüket a piacvezető basszuserősítők között.

 

Az most bemutatott Rocket Bass sorozat modelljeinek szemet gyönyörködtető, letisztult esztétikája a 60-as évek hangulatát idézi, de a motorháztető alatt olyan újdonságok rejlenek, mint a cég szabadalmazott Super Grit Technology (SGT™) overdrive technológiája.

 

Az új sorozat tervezésénél elsődleges cél volt, hogy – az Ampeg erősítők bármely hangzásbeli jellemzőjének feláldozása nélkül – az új modellek olyan könnyűek legyenek, amennyire az csak lehetséges. Az új kombók mindegyike minimum 30%-kal könnyebb, mint az előd, BAv2 sorozat modelljei. A legnagyobb RB-210 is mindössze 17,7 kg-ot nyom, vagyis még egy kézzel simán elcipelhető.

 

A másik újdonság az említett SGT overdrive áramkör megjelenése, amit talán úgy lehetne leginkább jellemezni, hogy kissé túlhajtott, meleg csöves hangzást ad az erősítőknek. Az RB-110 modelltől felfelé már mindegyik erősítőn egy GRIT és LEVEL poti is tartozik az SGT szekcióhoz. Az elsővel a túlhajtás mértékét, a másodikkal a hangerő szintjét állíthatjuk. A kombók rendelkeznek minden széppel és jóval, ami egy modern basszuserősítőtől elvárható, és amit már az Ampegtől megszoktunk. Így háromsávos EQ, AUX bemenet, fejhallgató kimenet, Ground Lift kapcsoló, szimmetrikus XLR D.I. kimenet, (kivéve RB-108) és számos további extra, amelyek azonban modell-függők, ezekre még visszatérünk.

 

 

Rocket Bass 108_3qtr 500x.jpg

RB-108

A sorozat legkisebb tagja, az RB-108 ideális gyakorló erősítő, profiknak és kezdőknek egyaránt ajánlható. A legendás hangzáshoz a klasszikus Ampeg előerősítő szekció nagyban hozzájárul. Ebben a modellben is megtalálható az SGT overdrive áramkör, a 3 sávos EQ, AUX bemenet és fejhallgató kimenet, valamint a két különböző érzékenységű gitár bemenet. A 10,5 kg súlyú 1 x 8 inches hangszóróval szerelt kombó 30 W teljesítményt ad le.

 

 

 

Rocket Bass 110_3qtr Left 525.jpg

RB-110

 

Következik az 1 x 10 inches hangszóróval ellátott, 50 W-os RB-110 kombó, ami 10,2 kg-os súlya okán egyaránt alkalmas gyakorló erősítőnek, és kisebb helyszíneken színpadi erősítőnek is. Az SGT overdrive szekció ezen a modellen már két potmétert kapott (GRIT és LEVEL) melyekkel a túlhajtás mértékét és hangerejét kezelhetjük. Az előbbiekben említett jellemzők mellet itt már szimmetrikus XLR D.I. kimenetet (innen jelet küldhetünk a keverőpult vagy felvevő eszköz felé) és földleválasztó kapcsolót is kapunk.

 

 

Rocket Bass 112_3qtr Left 575x.jpg

RB-112

 

A 100 W-os RB-112 már egy egyedi hangolású 12 inches Eminence hangszóróval büszkélkedhet, és méretei, valamint mindössze 11,75 kg-os súlya miatt még mindig kényelmesen használható akár gyakorló erősítőként is, de nagyobb színpadokon és stúdióban is ideális társunk lehet.

 

A háromsávos EQ itt már kibővül egy-egy Ultra Hi/Ultra Lo kapcsolóval, amelyek a Super Grit overdrive nyújtotta lehetőségekkel kombinálva a legütősebb Ampeg hangzást teszik lehetővé. Az eddig említett ki- és bemenetek mellett (AUX, fejhallgató, XLR D.I.) ezen a modellen már Effect Send / Return csatlakozási lehetőség is rendelkezésünkre áll, külső effektek használatához, és az SGT overdrive lábkapcsolóval is kezelhető

 

Rocket Bass 115_3qtr Left 650x.jpg

RB-115

 

Ez a modell már tekintélyt parancsoló 200 wattot teljesít, ami egy egyedi gyártású 15”-os Eminence hangszórót hajt meg. Igazi koncertcucc, de a súlya még mindig csak 15,45 kg. A meglepően kis súly miatt felmerül a kérdés, hogy az Eminence hangszóró vajon neodímium mágnessel rendelkezik-e, de gyártó erről nem közöl adatot. Az előerősítő szekció gyakorlatilag megegyezik az RB-112 modellnél leírtakkal (3 sávos EQ, Ultra Hi/Ultra Lo kapcsoló, SGT GRIT/LEVEL). A ki- és bemenetek ennél a modellnél egy Extension Speaker kimenettel bővülnek, amely segítségével egy 8 Ohmos 100 wattos külső hangfallal növelhetjük a „megszólaló felületet”.

 

 

Rocket Bass 210_3qtr Left 700x.jpg

RB-210

 

A sorozat legnagyobb modellje, az RB-210 a maga 500 W teljesítményével ideális és könnyen hordozható koncertmotyó, mert csak 17,7 kg-ot nyom. Az 500 W két egyedi hangolású 10 inches Eminence hangszórón keresztül szólal meg, melyek mellé kapunk még egy közelebbről meg nem nevezett magassugárzót is. Ez a tölcséres magassugárzó a kombó hátoldalán található kapcsolóval kiiktatható. Az RB-210 előerősítő része megegyezik az RB-112 és RB-115 modellekével (3 sávos EQ, Ultra Hi/Ultra Lo kapcsoló, SGT GRIT/LEVEL). Ezen a modellen is rendelkezésünkre áll a külső hangfal kimenet mellyel 8 Ohmon egy 250 W-os ládát tudunk meghajtani.

 

Rocket Bass 210_Top 700x.jpg

 

Az előző modelleknél felsorolt összes ki- és bemenet természetesen a csúcsmodellnél is jelen van, gondolunk itt az AUX IN, fejhallgató kimenet, XLR D.I. kimenet, földleválasztó kapcsoló, FX Send/Return, lábkapcsoló csatlakozó, és a már említett Extension Speaker opciókra.

 

 

 

Összegzés

Az új sorozattal megkapjuk az időtlen, ikonikus Ampeg basszus sound-ot, olyan modern technológiával megspékelve, mint a Super Grit Technology (SGT™) overdrive hangzás, és a mai elvárásoknak megfelelő számos ki- és bemenet miden igényünket kielégíti. A Rocket Bass kombókon nyomokban jelen vannak a 60-as évek Rocket erősítőinek stílusjegyei, – a bevonat mintázata, a hangszóróvászon ezüstös csillogása – kivételesen könnyen hordozhatók, és a gyártó úgy találta ki az új szériát, hogy a 30 wattos gyakorló erősítőtől kezdve a stadionokban használható 500 wattos kombóig minden felhasználási területre kínál megfelelő basszus megoldást.

 

Az új Ampeg Rocket Bass modellek májustól lesznek elérhetők, a pontos megjelenésről és az árakról a hivatalos Yamaha kereskedőknél érdemes érdeklődni.