A Line 6 Helix termékek már jó néhány szoftverújítást kaptak, a POD Go és a POD Go Wireless eszközök viszont megjelenésük óta csak most kapták meg negyedik frissítésüket.
Ez a firmware update a szignifikáns újításokkal az első nagy mérföldkőnek számít. Megérkezett tehát a 2.0-ás firmware, mely tartalmazza csaknem az összes láda és erősítő modellt, melyekkel a Helix család tagjai rendelkeznek.

Új Cab engine
Az új firmware összesen 27 új gitárládát és 6 új basszusládát tartalmaz, melyek működését teljesen új alapokra helyezték, ugyanis a ládákhoz rendelhető 12 féle mikrofont tetszés szerint tudjuk a térben elhelyezni, a hangszóró membránhoz képest. Ezzel az újítással óriásira nyílik a lehetőségek tárháza, mely segít még jobban személyre szabni az alapvető gitárhangszínünket. Fontos megemlíteni, hogy az eddigi modellek is megmaradtak (a Legacy Cab kategóriában), tehát a korábbi presetekben kikevert soundok továbbra is ugyanúgy használhatók maradnak a frissítés után is.

Új erősítőmodellek és effektek
Az említett 33 új láda mellett további 5 új gitárerősítő, egy basszuserősítő és 7 effekt került a firmware frissítésbe. A Grammatico GSG névre keresztelt virtuális erősítő nem is bújik álnév mögé, ugyanis a Grammatico márka GSG100-as modelljét hivatott modellezni. A név itthon talán kevésé cseng ismerősen, annyit érdemes róla tudni, hogy nagy igényességgel megépített, butik erősítőket gyártó brandről van szó. Az eredeti GSG100-as erősítő egy Dumble ODS100-as mintájára készült, ebből már sokat le lehet szűrni, hogy mit is céloz meg ez a Line 6 modell. A részletgazdag tisztáktól a harapós overdive-ig sok minden kitekerhető belőle, rengeteg paraméterezési lehetőséggel.

A következő új erősítőmodell nem követ létező példát, hanem a Line 6 saját fejlesztésű modellje, mely az Elsmley nevet kapta. Ez egy közepes gain-ig hajtható modell, mely párhuzamos torzítással rendelkezik. Különlegessége a NFB (Negative Feedback) paraméter, mely a végfok modellezéséhez kapcsolódik.

Végül pedig a Sunn Model T erősítő három variánsa került be az új firmware-be (normál és bright csatorna, valamint a kettő összekötött, vagyis jumperelt verziója). A POD Go felületén a Moon T kezdetű fantázianevekkel ellátott erősítő ezeket a modelleket takarják.

Akárcsak a fenti gitárerősítő modellek, úgy az Agua Sledge basszuserősítő is már régebb óta szerepel a Helix-ek repertoárjában, most azonban végre már a POD Go felületén is elérhető. Ahogyan már a nevéből is ki lehet találni, ez a modell a méltán népszerű Aguilar Tone Hammer erősítő fejet hivatott reprodukálni digitális verzióban.
A fentiekben részletezett erősítőkön kívül még hét új effekt is helyet kapott ebben a frissítésben, ezek pedig a következők:
- Pillars (overdrive)
- Dark Dove Fuzz (Fuzz)
- FlexoVibe (modulációs effekt)
- 4-Voice Chorus (kórus)
- Triple Rotary (rotary)
- Dynamic Ambience (reverb)
- Boctaver (oktáver)
A frissítés menete
A firmware frissítéshez USB-n keresztül csatlakoztatni kell a POD Go, vagy POD Go Wireless eszközt a számítógéphez, és el kell indítani a POD Go Edit szoftvert. A program lépésről lépésre végigvezet az egész procedúrán, beleértve a POD Go Edit frissítését is, valamint biztonsági mentés készítését a számítógépre. A frissítést meggyorsítván a POD Go Edit 2.0-ás verzióját érdemes már rögtön feltelepíteni.
A cég erősen ajánlja, hogy a frissítés után egy „factory reset”-et hajtsunk végre, majd utána állítsuk vissza a presetjeinket, vagyis a korábban mentett backupot. Mivel a biztonsági mentés része a frissítés folyamatának, így ha azt rendesen elvégeztük, akkor ez már el van mentve a számítógépünkön.
További részletek: https://line6.com/support/page/kb/pod/pod-go/pod-go-20-r1058/
A POD GO 2.0 firmware ingyenes letölthető: https://line6.com/software/
