– BORBÉLY TAMÁS – A Zoom új multieffektjéről már közöltünk egy bemutató írást, most azonban élőben teszteltük, hogy mit tud a kedvező árú Zoom G2X Four.
A két új effekt közti különbség mindössze annyi, hogy a G2X verzió egy beépített expression pedállal is rendelkezik, míg a G2-nél csupán a bővítés lehetősége van meg egy expression bemenet formájában. Mindkét verzió kompakt méretű, súlyuk 1 kg alatt van. Az látható, hogy a hordozhatóságot és praktikumot egyértelműen szem előtt tartották a két pedál tervezésénél.
Szolgáltatások
Talán az egyik legfontosabb újítás, hogy a cég új ládamodellezési technológiát alkalmazott a Zoom G2 Four esetében. A már sztenderdnek nevezhető IR (Impulse Response) ládamodellezéshez képest itt Multy-Layer IR-t, vagyis többrétegű impulzusválasz technológiát alkalmaztak. Ez annyiban tér el az eredeti verziótól, hogy az adott mikrofonozás mellett itt három különböző hangerőn rögzítették a láda impulzusválaszát és ezeket gyúrták egybe, így különböző hangerőn használva más-más játékérzetet ad az effekt. Az IR ládamodellek fixen integrálva vannak mind a 22 erősítőmodellbe, tehát mindegyik csak a maga ládájával tud dolgozni, nem tudunk keresztbe variálni azzal, hogy más ládát más erősítővel használunk. Ez korlátozza a szabadságunkat, de ugyanakkor le is egyszerűsíti a kezelést és a választási lehetőségeket. Az erősítőmodellek mellett 79 effekt áll rendelkezésünkre, hogy létrehozzuk, vagy ízlésünkre szabjuk az adott soundokat. A Zoom G2 Four összesen 250 gyári presettel rendelkezik, és további 50 felhasználói preset tárolására ad lehetőséget.
A kezelőfelületet tekintve a Zoom G2 Four túlmutat a klasszikus háromkapcsolós kis multikon. A három alsó lábkapcsolóval elsődleges funkcióként preseteket választhatunk, de olyan módon, hogy ezek a kijelzőn aktuálisan feltüntetett három presethez vannak rendelve. A kijelzőn pedig navigációs segédkapcsolókkal léphetünk az adott presetek között. Az eszköz bal felső sarkában ugyanis négy nyíllal ellátott téglalap alakú kapcsolót helyeztek el, melyek adott esetben lábbal is nyomhatók, bár élő körülmények között, cipőben ez kissé nehézkes lehet, de megfelelő odafigyeléssel kivitelezhető. A balra és jobbra mutató nyilakkal a kijelzett preseteket egyesével tudjuk léptetni, tehát mintha csak egy szalagon húznánk őket ide-oda. A le- és felfelé mutató nyilakkal pedig tízesével tudunk ugrani a presetek között, így nagyobb lépésekre is lehetőségünk van.
Ez a segédkapcsolók által kínált megoldás kényelmesebbé és gyorsabbá teheti a preset-váltást, mint a háromkapcsolós, klasszikus fel-lelépések. Ezzel a négy nyíllal ellátott navigációs kapcsolóval végezhetjük az effektlánc szerkesztését is. Az adott helyekre ezekkel tudjuk kiválasztani a kívánt effektblokkokat. Ez a művelet kissé lassacskán tud haladni, mivel minden effekt és erősítőmodell egy nagy táblázatban (mátrixban) van elhelyezve, kategóriánként oszlopokba rendezve, így adott esetben nagyobb távolságokat kell megtennünk sok kattintással, illetve kapcsolással. A kiválasztás, vagyis az Enter funkciót a navigációs gombok közepén található, klasszikus lábkapcsolóval végezhetjük el. A kijelző alatt található négy potméter, melyek az adott presetben található erősítőmodellhez tartozó háromsávos EQ, illetve a hangerő kihelyezett potméterei. Ez jól jön például játék közben, ha gyorsan szeretnénk változtatni ezeken a paramétereken, viszont szerkesztésnél az effektek testreszabását is ezekkel a potméterekkel végezhetjük, akkor pedig elsőre zavaró lehet a fizikai felírat, mivel ott változik ezen potik funkciója.
A Zoom G2 Four 80 másodperces looperrel rendelkezik, ami végre egy használható hossz. Manapság gyakorlatilag minden multieffekt tartalmaz loopert, de sok esetben ezek hossza 30-60 másodperc közötti. A 80 másodperc már elég arra, hogy egy hosszabb harmóniakörrel bíró dalból egy teljes kanyart rögzítsünk, így nem csak a pár másodperces motívumok, vagy groove frázisok loopolása, hanem az élőben való hosszabb körök rögzítése is teljesen jól elvégezhető. A looperhez tartozó funkciókat a három lenti, nagy lábkapcsolóval tudjuk elvégezni.
Az eszköz 68 különböző dob mintát is kínál, melyek különböző zenei stílusokat ölelnek fel, ezzel jó alapot adhatnak a loopoláshoz. Az effektet ellátták USB porttal is, aminek segítségével akár interfészként is használható, vagy a szerkesztés megkönnyítésére ad lehetőséget a Handy Guitar Lab szoftverrel.
A Handy Guitar Lab segítségével még több remek hangzáshoz juthatunk.
Felhasználói tapasztalatok, hangminőség
Az expression pedállal együtt összesen hét effektblokk használható egyidejűleg, de bizonyos, nagyobb memóriaigényű effektetek esetében sajnos ezt a hetet nem tudjuk teljesen kihasználni. Például egy lánc szerkesztésekor a sor végére nem engedte meg elhelyezni a plate reverbet, csak egy más jellegű spring reverbet, memóriatúllépésre hivatkozva. Ez a jelenség előfordult bizonyos overdrive pedálok elhelyezésénél is. Nyilván mindig az utoljára elhelyezni kívánt effektnél jelentkezett ez a tiltás.
Az elérhető hangminőségét tekintve a gyári preseteket nem szabad alapul venni. Mint a legtöbb multieffekt esetében, úgy itt is ezeket csupán kiindulási alapnak érdemes tekinteni, de véleményem szerint a legjobban akkor jár az ember, ha tiszta lappal indul. Az erősítőmodellek elfogadható módon visszaadják azt az irányt, melyről mintázva lettek, igaz ez az effektekre is. Néhány butik effekt is modellezésre került a Zoom G2 Four által (mint például a legendás Zen Drive) és bizony még ezekben az esetekben is a fő tulajdonságok felismerhetően le lettek követve. Kis tekergetés után egész életszerű hangszíneket sikerült kicsiholnom az eszközből, melyek már játékérzetre is elfogadhatóak voltak.
Akár interfészként is használható
Összefoglalás, ajánlás
A Zoom G2 Four egy nagyon kompakt, gitártok-barát méretű multieffekt. Otthoni gyakorlásra, felvételek készítésére teljesen jól megfelelhet. Az átlag feletti looper hossza nagyon jól kihasználható, érdekesen megszínesítheti az adott szóló, vagy duó fellépéseket. A navigációs nyilak nagyban segíthetik élő szituációkban a presetek közötti navigálást, ami sok más kis multieffekt esetében nem mindig könnyű. Aki egy kis, praktikus multieffektet keres, mely alapvetően nem bonyolult, az mindenképpen próbálja ki a Zoom G2 Four-t, vagy az expression pedállal rendelkező nagy testvérét a Zoom G2X Four-t!
Technikai adatok
Forgalmazza: Sound Service
Ár: G2 Four: 99.900 Ft, G2X Four: 109.900 Ft
22 erősítő/láda modell újonnan fejlesztett multi-layer IR technológiával
79 gitáreffekt, beleértve a butikpedál modellezést is
7 effekt egyidejű használata
250 gyári preset, 50 felhasználói hely
Handy Guitar Lab szerkesztő alkalmazás (iOS-re és Androidra is)
Beépített expression pedál (a G2X verziónál)
80 másodperces looper funkció
68 ritmusminta, amelyek a looperrel szinkronban játszhatók le
Kimeneti EQ az általános hangzás gyors beállításához
Autosave funkció, amely automatikusan elmenti az effektbeállításokat
Bemenetek: input (6,3-as jack), AUX in (3,6-os jack), csak a G2-nél: Control in (6,3 jack)
Kimenetek: output (2 db 6,3 jack: right, left/mono), 3,6-os jack fejhallgató kimenet
USB port
Áramellátás: 9 V DC 500 mA, belső negatív polaritású adapter (Zoom AD-16) tartozék
Méretek G2X: 274 mm x 150 mm x 71 mm (szélesség x mélység x magasság)
Méretek G2: 184 mm x 145 mm x 71 mm (szélesség x mélység x magasság)
Súly G2X: 951 g
Súly G2: 707 g
A Zoom termékek hazai és európai forgalmazója a Sound Service.
Ez a teszt először a Zenész Magazin 237. idén áprilisi számában jelent meg.