zenesz_logo.png



– BORBÉLY TAMÁS – Utoljára idén február elején adott ki a Line 6 firmware frissítést, most megjelent a legújabb, 3.5-ös verzió.

A Line 6 pár hete adta ki legújabb, 3.5-ös számú Helix firmware verzióját, mely néhány jelentős újdonságot tartalmaz minden Helix, illetve HX típusú effektjére, továbbá a Helix Native pluginhez is. Az alábbiakban áttekintjük ennek a frissítésnek minden lényeges elemét.

 

Line 6 Mozilla Firefox 2022 11 24 13 21 34


Új ládamodellek

Az új Helix 3.5 firmware teljesen új alapra helyezi a ládamodellezést, ugyanis bevezette az IR-alapú ládákat. Összesen 20 db új gitár- és 4 db új basszushangfal modellt tartalmaz a frissítés, 12 különböző mikrofonválasztási lehetőséggel, melyeknek változtatható a szöge, pozíciója és távolsága a hangfalhoz képest, ezzel még jobban finomhangolható az adott láda hangzása. Ez a 20 + 4 flexibilisen személyre szabható IR úgy valósulhat meg, hogy a rendszer több ezer IR ládamodellt alkalmaz (a 12 mikrofon sok-sok pozícióban). A HX Edit 3.50 applikáció segítségével a mikrofonok könnyebben és még pontosabban elhelyezhetőek el a térben. A megnövelt teljesítmény ellenére az új hangfalmodellek csak egyharmad-egyötöd részben használják a DSP-t a 3.15-ös és korábbi verziók hangfalaihoz képest, mindezt a továbbfejlesztett Helix Core-nak köszönhetően. Ezáltal nagyobb DSP kapacitás szabadul fel további használatra. A ládamodellek frissítéséhez tartozik a Dual IR szolgáltatás, vagyis mostantól két láda használható egyszerre.

 

Amp HX Gtr Moon nrm.750x

 

Új erősítőmodellek

Az új 3.5-ös firmware öt darab új erősítőmodellt tartalmaz, melyek közül három a Sunn Model T erősítő normál, bright illetve jumperelt csatornájából merített inspirációt. Helix név: Moon nrm, brt, jump, kettő pedig a Peavey Invective erősítő crunch és lead csatornáját hivatott reprodukálni. Helix név: PV Vitriol Crunch és Lead.

Amp HX Gtr Vitriol Lead 750x

 

A Moon modell, vagyis az eredeti Sunn Model T erősítő valahol egy kihajtott Fender Tweed Bassman és egy Marshall JTM45-ös között helyezkedik el, nagyon lineáris átvitelű végfokkal. A PV Vitriol egy kompromisszummentes high-gain erősítő, 6L6 végfokcső modellezéssel, akárcsak az eredetije, a Peavey Invective.

 HX DIST Vital Dist.jpg.8fba93148b300f8eb761b1fb7cc012d2

Új effektek                 

Distortion blokk újdonságok:

Pillars OD: Earthquaker Devices Plumes Distortion pedál alapján készült. 3 féle clipping mód választható, alapvetően Tube Screamer jellegű overdrive.

Vital Dist: Earthquaker Devices Life torzítójának Amplitude oldalát hivatott reprodukálni, ez a pedál torzító része.

Vital Boost: Earthquaker Devices Life torzítójának Magnitude oldalát hivatott reprodukálni, ez a pedál boost része.

 

HX MOD 4VoiceChorus 350x HX MOD Flexovibe 350x

 

Modulation blokk újdonságok:

4-Voice Chorus: A Line 6 saját, eredeti effektje, nagyon sokoldalú kórus.
Flex-o-Vibe: A Line 6 saját, eredeti effektje, sokféleképpen paraméterezhető vibe/uni-vibe

 

 FX HX Reverb DynamicAmbience.jpg.9cb95738e444a9a3a008c62862df88c9

 

Reverb blokk újdonság: Dynamic Ambience

A Line 6 saját, eredeti effektje, sok paraméterrel rendelkező reverb, mely alapvetően egy kisebb tér, egy (8, 10, vagy 12 méter hosszú) szoba reflexióit, vagyis egyfajta „amp-in-a-room” hatást jár körül.

HX PITCHSYNTH Boctaver.jpg.15cd1c6871126112fbe9fe0ad0922515


Pitch/Synth újdonság
: Boctaver

Boss OC-2-es modellen alapuló oktáver. Két oktáv is alkalmazható egy időben.


Egyéb újítás

Az encoderek (vagyis a potméterek) érzékenysége növelve lett, vagyis most már valós potméterekként reagálnak: a szélsőértékek között, vagyis 0-ról a 10-es értékig kényelmesen, egy tekeréssel eljuthatunk.

A firmware frissítés menete

A firmware frissítéshez USB-n keresztül csatlakoztatni kell Helix/HX eszközt a számítógéphez, és el kell indítani a HX Edit szoftver 3.01-es, vagy ennél frissebb verzióját. A program végig vezet az egész procedúrán, beleértve a HX Edit 3.01 frissítését 3.10-re, valamint biztonsági mentés készítését a számítógépre.

Amennyiben a Helix Edit 3.00, vagy annál régebbi verzió van a gépen, akkor a firmware update előtt mindenképpen telepíteni kell a Helix Edit egy újabb verzióját (praktikusan érdemes rögtön a legújabbat) és érdemes egy biztonsági mentést készíteni a számítógépre a presetekről.

Fontos megemlíteni, hogy erre a 3.5-ös verzióra való frissítés, akár 30 percet is igénybe vehet, mely jóval hosszabb idő az eddig megszokottnál. Ez a hosszú idő teljesen normális, ugyanis a gyökeresen új alapokra helyezett ládamodellezés nagyon sok információátadással jár.

További részletek: https://line6.com/support/page/kb/effects-controllers/helix/helix-350-release-notes-r1003/
Letöltés: https://line6.com/software/