Az Orange Amp bejelentette három ikonikus effektpedáljának visszatérését, ezek az Orange Phaser, az Orange Sustain és az Orange Distortion effektek.
Az újra gyártás projektjének kezdete tulajdonképpen még 2019-re vezethető vissza, amikor egy eredeti Orange Sustain pedál fotóját valaki megosztotta egy Orange fórumon, és erre a gyártó is felfigyelt. Hamarosan előkerültek az eredeti kapcsolási rajzok és a projekt elindult.
Mindegyik pedál a 70-es évekbeli narancsszínű Orange effektekre épül, a túlméretezett kaszni, az art nouveau stílusú tipográfia is mind a múltat idézi. Néhány olyan kisebb-nagyobb módosítást azért végeztek a pedálokon, melyek ma már szinte minden effektpedálon alapkövetelménynek számítanak.
Orange Sustain
A három effekt közül kezdjük a legérdekesebbel, az Orange Saustain-nel! Amit a gyártó leír a Sustain pedállal kapcsolatban, az inkább valamilyen kompresszorra utal, és a videókat meghallgatva is ez a benyomásunk. Az Orange szerint az effekt a tiszta hangokat úgy kezeli, mint egy ovedrive, ugyanakkor elsimítja, kiegyenlíti a gitárhangzásunkat, a halk részeket felerősíti, a hangosabb részeket pedig visszaveszi, hogy minél konzisztensebb hangzást kapjunk. Úgy növeli a hangerőt, hogy a hang tisztasága megmaradjon, fényesebb hangzást nyújt, de lejjebb veszi minden hang attack-jét. Hosszabban kitartott, melegebb hangzást produkál, ami kifejezőbbé teszi a hammer-on játéktechnikával megszólaltatott hangokat. Ennek egy részét fel lehet fedezni a demó videókban, de valójában csak akkor tudnánk mindezt pontosan megítélni, ha módunkban lenne egy ilyen Sustain pedált kipróbálni.
A módosítások egyikének eredménye, hogy az Orange Sustain effektnek nagyon alacsony áramerősségre van szüksége – kevesebb, mint 10 mA – ami megkönnyíti a pedálboard tápegységéhez történő csatlakoztatást, ez nem mindig jellemző a 70-es évek effektjeire. Itt jegyezzük meg, hogy a pedál 9 vagy 12 V-os tápegységgel működik, alapesetben elemmel nem üzemeltethető, de az elem elhelyezésére a pedál hátlapjának lecsavarozása után van elég hely, csak az elemcsatlakozó klipszet kell beforrasztani.
A pedál alacsony impedanciás pufferelt bypass kapcsolású, így kikapcsolt állapotban sem avatkozik bele a gitár hangzásába. A harmadik módosítás pedig kétfunkciós LED, ami azt jelenti, hogy a bekapcsolt állapotot jelző LED kék színről pirosra vált amikor a kompresszálás erőteljesen beavatkozik, így instant módon kapunk visszajelzést az effekt működéséről.
A pedál kezelőfelülete végtelenül egyszerű, egy Level és Depth potméter áll rendelkezésünkre. Az elsővel a kimenő jel szintjét, a másodikkal a kompresszálás mértékét tudjuk állítani.
Orange Distortion
Az Orange Distortion az egyetlen olyan pedál a három közül, amiben nem az eredeti áramköröket használják, hanem az alapoktól újratervezett, az eredeti hangzást egy az egyben produkáló effektről beszélhetünk. Az új tervezés nem jelent új hangzást, ez az effekt pontosan azt a meleg, harapós, telített hangzású, erősítőszerű torzítást nyújtja, amit egy 70-es évekbeli distortion pedáltól elvárhatunk. Bár a pedál kezelőfelülete csak két szabályzót – Level és Depth – kínál, ezekkel a gombokkal kitekerhető a tiszta boost-tól a meleg vagy durva textúrájú, maximálisan szaturált torzított hangzásokig szinte minden sound. A pedál belsejében egy apró trimmer potival még növelhetjük a magas frekvenciákat, ha a gyári beállítás nem felelne meg az ízlésünknek.
Ez a pedál is alacsony impedanciás pufferelt bypass kapcsolású és kivételesen alacsony áramerősséggel dolgozik (csak 3 mA), 9 vagy 12 V-os tápegységgel üzemeltethető így őt is könnyedén integrálhatjuk pedálboardunkba.
Orange Phaser
Ha klasszikus phaser effekttel szeretnénk hangzásunkat dúsítani, olyan pedálra van szükségünk, ami pontosan ezt tudja. Ez az Orange Phaser, ami semmi mást nem tud, viszont az egyetlen szabályzó gombbal (Speed) ellátott eszköz ennek minden árnyalatát, mélységét szállítja, a lassú pszichedelikus örvényléstől a gyors, érdes, hullámzó fáziseltolt hangzásig bezárólag. Akár tiszta, akár torzított gitárhangra egyaránt jól használható, ha valaki a 70-es, 80-as évek vibrálását szeretné megidézni, egy kis reverbbel dúsítva elképesztő hangzások csalhatók elő ebből a kissé bumfordi, de abszolút stílusos pedálból.
A phaser effektek általában eléggé zajosak, de az Orange Phaser esetében jelentősen csökkentették a zajt az eredeti effekthez képest. Ez a pedál is alacsony impedanciás pufferelt bypass kapcsolású, 9 vagy 12 V-os tápegységgel üzemeltethető így ezt a pedált is könnyedén használhatjuk pedálboardunkban.
Összességében ezek a masszív alumínium egységek betöltik hivatásukat: egyszerűség és retro stílus. Úgy gondoljuk az egygombos Orange Phaser pedálnál nehezen lehetne egyszerűbbet elképzelni. És ami a legfontosabb, a hangzásuk tökéletes harmóniában van a megjelenésükkel, és bár az ajánlott áruk egy kicsit borsos – 199 GBP mindegyik – akinek ezekre a hangzásokra van szüksége örömét fogja lelni az Orange vintage triójának valamelyik darabjában.
További részletek: https://orangeamps.com/