– HÁJER GERGŐ – A Two Notes Audio Engineering kis fehér doboza, a Torpedo Captor X, a gitárosok új svájci bicskája lehet színpadon és stúdióban egyaránt.
Az utóbbi években viszonylag szorosan kötődőm a francia Two Notes cég termékeihez, hiszen mikor először került a kezeim közé a Two Notes Torpedo Live rack egység, egyből szerelembe estem. A januári NAMM Show-s látogatásom alatt kicsit sikerült körbe szaglásznom a brand körül és már ott láthattam az új jövevényt, amit azonban csak most kezdtek el forgalmazni.
Mikor megtudtam, hogy a közkedvelt Captor család egy új tagja lép a színre, roppant izgatott lettem. Bár a Captor család termékeivel eddig nem volt tapasztalatom, de a Two Notes Audio Engineering-et ismerve biztos voltam benne, hogy egy minőségi produktummal fognak előrukkolni, gitáros kollégáim nagy örömére.
A Sound Service jóvoltából lehetőségem nyílt a termék piacra kerülése után szinte rögtön kézbe venni és kipróbálni a készüléket, ami már elsőre beigazolta a reményeimet. Egy robusztus, fehér dobozba zárt minőségi ládaszimulátorral találja szembe magát az ember, amit még számos ötletes funkcióval láttak el, ezekre egy kicsit később szeretnék kitérni.
Hátsó panel
A Captor X kábelezése a hátsó panelen történik, ahol a 12V DC-s adapter injektálása után csatlakoztathatjuk a csöves, tranzisztoros vagy akár digitális erősítőnket mind addig, míg 8 Ohm-os ellenállással tudjuk használni, de akár tovább is fűzhetjük egy másik ládába. Két XLR csatlakozó formájában sztereó kimenet áll rendelkezésünkre.
Egy háromállású kapcsoló segít abban, hogy kontroláljuk az eszköz hangteljesítményét, amit - Low állásban Home hangerőn, középső állásban Club hangerőn, Full állásban Stadion hangerőn tudunk működtetni. Ez különösen fontos lehet azon felhasználók számára, akik szeretnék kihajtani a csöves erősítőjüket, hogy megjöjjön az igazi karaktere, viszont ezt nem teljes hangerőn kívánják megtenni. További pozitívum, hogy a Captor X MIDI-n keresztül is vezérelhető, ami akár azt is lehetővé teszi, hogy élő színpadi játék közben a pedálboardunkról váltsuk a preseteket, de bármely más paramétert is vezérelhetünk így, például egy expression pedállal változtathatjuk a reverb beállításait.
Első panel
A kábelezés után a front panel egy letisztult, ám annál hatékonyabb vezérlőfelületet kínál a felhasználóknak. Adott egy kimeneti jelszint vezérlő – Out Level – aminek a feladata azt hiszem egyértelmű, egy Voicing forgógomb, ami a gyakorlatban a középfrekvenciák emelését tologatja a spektrumon, ez meglehetősen hasznos funkció lehet színpadi környezetben, amikor olyan helyzetben találjuk magunkat, hogy még sohasem játszottunk az adott esemény backline-jában található ládával, és kicsit szeretnénk a komfortzónánkba kerülni vele. Következik a Space forgógomb, ez egy rendkívül effektív zengetési funkciót kínál, amit akár sztereóban is használhatunk. A fejhallgatókimenet és a bemeneti jelszintet állító gomb (ami rendkívül fontos funkció aktív hangszerek esetében, hiszen azoknak jóval nagyobb a jelszintjük) mellett találjuk a hatállású Preset gombunkat. Itt hat gyári impulzus-válasz beállítást találunk, amit USB-vel történő csatlakoztatás után a számítógépünkön teljes mértékben testreszabhatunk a Torpedo Remote szoftver segítségével, PC-n vagy Mac-en egyaránt. A szoftveren belül számtalan láda, mikrofon vagy akár teremakusztika modellezés áll rendelkezésünkre, melyekkel az erősítőnk „virtuális” megszólalását szinte a végtelenségig finomíthatjuk.
Két kimenet, három opció
Ahogy említettük, két XLR kimenetet is kapunk, melyeket a következő módokon hasznosíthatunk: Sztereó, Dry/Wet és Dual Mono. Amikor otthon fejhallgatóval játszunk, jól jön a széles sztereó hangkép, stúdióban pedig remekül alkalmazható a Dry/Wet funkció. Ilyenkor az egyik kimeneten egy effektezett, bemikrofonozott láda jelét küldhetjük a DAW felé, míg a másik kimeneten az erősítőnk száraz jelét továbbíthatjuk. A DAW szoftverben a Torpedo Wall of Sound pluginnel a száraz jelből utólag bármilyen ládaszimulációt, mikrofon elhelyezést előállíthatunk, vagyis megváltoztathatjuk azt a hangzást, amit eredetileg megcéloztunk, de lehetőség van pl. a sávok duplázására, vagy akár kétféle ládaszimuláció keverésére is. A Dual Mono opció pedig színpadon jöhet számításba, amikor más EQ és Reverb beállítással két különböző jelet tudunk küldeni a FOH és a monitor felé.
Twin Tracker
Meg kell még említeni a Twin Tracker funkciót, ami automatikusan megduplázza a gitár sávot. Ilyenkor az erősítő monó jele a bal kimenetre kerül, és a Twin Tracker valós időben létrehoz egy másik „virtuális gitárost” a jobb csatornán. A minimális időbeli eltérés vastagabb, masszívabb gitárhangzást eredményez.
Mindezeken túl integrált zajzár, Enhancer, EQ és az említett zengető funkció is belefért az apró eszközbe. És ez még nem minden...
Bluetooth képességének köszönhetően a Captor X vezérelhető iOS vagy Android mobil eszközről is. A jövő most van, ez egészen biztos! Mielőtt még bárki ódzkodna a gondolattól, gondoljon bele abba, hogy színpadi környezetben, mondjuk egy sound-check alkalmával ez kincset érő funkció a gitáros, vagy éppen a FOH számára! Hiszen, ha épp egyik előre beállított presetünk sem elégít ki minket az adott koncerthelyszín akusztikai tulajdonságai miatt, nemes egyszerűséggel szinte bármelyik paraméterét finomíthatjuk telefonunk segítségével.
Amellett, hogy a Two Notes mindig is híres volt a minőségi, dedikált láda impulzus-válaszairól, ahol gyakorlatilag a legnagyobb gyártók ládáival találkozhatunk, mint például a Mesa Boogie, a Marshall, az ENGL, a Fender és így tovább... lehetőségünk van egyéb láda impulzus-válaszokat rátölteni a készülékre, amit akár más felületekről vásároltunk, vagy éppen magunk készítettünk el a stúdióban, vagy akár a próbateremben.
Összegzés
Egy szó, mint száz, az analóg erősítők legjobb barátja egyértelműen a Captor X, hiszen egy olyan hibrid funkciót kínál az analóg és a digitális világ között, ami mindenképp egy meglehetősen jól működő szisztéma, akár érzetről, akár hangminőségről beszélünk. Nem véletlenül választja ezt a megoldást oly sok gitáros, aki nem szeretne átállni a digitális rendszerekre. Én bátran merem ajánlani a Captor X-et akár stúdiós, akár színpadi felhasználásra!
Tájékoztató ár: 204 900 Ft.
Technikai részletek: Two Notes