A Red One House zenekar különleges zeneszerszámokat bemutató sorozata a #HANGSZERMUSTRA.
A kéthetente megjelenő #HANGSZERMUSTRA videóblog sorozatban érdekes, ritka hangszerekkel ismerkedhetünk meg a világ különböző tájairól, melyeket jeles hazai zenészek közreműködésével mutatnak be. A rövid blogokból megismerhető a hangszerek története, hogyan készítették őket, és milyen hangjuk van.
A #HANGSZERMUSTRA EXTRA mai adásában POMÁZI ZOLTÁN a vendégünk, aki citerafélék családjába tartozó akkord hangszert az AUTOHARP-ot mutatja be, amelynek különlegessége, hogy a kívánt akkordokat a húrok kitompításával lehet megszólaltatni.
HANGSZERMUSTRA EXTRA E46 – AUTOHARP
„Ez a hangszer eredetileg Ausztriából származik és a stájer citera egy továbbfejlesztett változata. A hangszer igazi áttörése a tengerentúlon következett be, ahol amerikai újítók jelentősen átalakították működését. A 36 húrból álló hangszer esetében bevezették azt a megoldást, hogy az adott akkordhoz nem szükséges húrokat filc tappancsok segítségével kitompítják, ennek köszönhetően csak az adott akkord hangjai szólalnak meg. Kezdetben az autoharpot olyan templomokban alkalmazták, ahol nem állt rendelkezésre orgona. Ilyen környezetben a hangszer ideális megoldást nyújtott a kórusok kíséretére.
Bár egyre szélesebb körben terjedt el, a hangszer egyik komoly hátránya a nehézkes behangolás, ami hamar visszavetette népszerűségét. Az utóbbi években azonban újra keresett lett az a különleges hangszer, mivel az Appalache-hegység manufaktúráiban ma már olyan modern autoharpok készülnek, amelyek már rendelkeznek finomhangolóval és beépített hangszedővel is” – mesélt hangszeréről a Bojtorján együttes alapító tagja Pomázi Zoltán country zenész.
Ha tetszenek a különleges hangszerek, érdemes feliratkozni a Red One House zenekar YouTube csatornájára, mert az érdekes hangszerek tárháza folyamatosan bővül.



