Két, sokféle stílusban jeleskedő gitáros Daniele Gottardo és Gretchen Menn videójából kiderül, mit tudnak ezek a pickupok.
A DiMarzio a közelmúltban készített egy videót, melyben az olasz zeneszerző - gitáros Daniele Gottardo és Gretchen Menn amerikai gitáros arról mesélnek, hogy az általuk választott DiMarzio pickupokkal milyen sokoldalúvá tették hangszereiket és szinte minden stílusban ugyanazt a gitárt tudják használni.
Daniele Gottardo 2009-ben megnyerte nemzetközi Guitar Idol versenyt, Steve Vai pedig úgy nyilatkozott róla, hogy a „a modern gitározás egyik legfényesebb tehetsége”. Eddig három szólóalbuma jelent meg, de más előadók lemezein is gyakran szerepel.
Gretchen Menn saját instrumentális zenéje mellett a csak hölgyekből álló Zepparella Led Zeppelin tribute zenekar gitárosa. A Guitar Player Magazin beválasztotta az „50 Sensational Female Guitarists” és a „50 Years of Extraordinary Players” tagjai közé. 2017-ben egyike volt a 11 női gitárosnak, akik a Steve Vai kiadásában megjelent She Rocks, Vol. 1 című lemezen játszottak.
A videóból megtudjuk, hogy a Gretchen Menn Music Man Sabre gitárja új pickupokat kapott és így mind a nyaki (DP103), mind a húrláb (DP223) pozícióban DiMarzio PAF® 36th Anniversary humbuckerek kerültek.

„Imádom, ahogyan szólnak, a legjobban azt, hogy milyen széles hangzás spektrumot nyújtanak. A nyaki állásban a pickup szép, meleg, de erőteljes hangzást produkál és ha lejjebb veszem a hangerőt, kitisztul, de még mindig marad benne elég gain.”
A következik az az állás, amikor a két humbucker belső tekercsei szólnak, ez még mindig meleg hangzás, de már fényesebb. A középső állásban, ahol a két humbucker minden tekercse aktív, vastagabb, testesebb hang jelenik, meg. Amikor a humbuckerek két külső tekercse szól természetesen magasabb, fényesebb, single-coil-szerű hangot produkálnak. Végül a hídi humbuckert mutatja be Gretchen és hozzáteszi: „ebben az állásban a Volume potmétert rendszerint lejjebb tekerem és csak finoman adagolom a hangerőt, ilyenkor könnyű megszólaltatni a felharmonikusokat.”

Ezután Daniele mutatja be, hogy Charvel Custom Shop gitárja hogyan szól a két teljesen zajmentes Area single-coil – Area 58 (DP415) nyaki és Area 61 (DP416) középső – és a hídi Fortitude (DP290) humbucker hangszedőkkel. Elmondja, hogy azért is kedveli az Area szedőket, mert sokat használja a hangerő potit és még a legkisebb hangerőnél is jól definiált, tiszta hangot és hosszú hangkitartást nyújtanak, és ez az, amire szüksége van. Ezt különböző hangerőszinten be is mutatja, és jól hallható, hogy hangerőtől függetlenül az Area 58 hangja konzisztens marad.
Area™
A pickup-váltó 4. állásában a két single-coil aktív és különböző hangerőkön ez a variáció is szép, éneklő soundot produkál. A középső állásban, amikor csak a középső Area 61 szedőt halljuk, egészen különleges, nagyon fényes, kissé harapós hangzás jelenik meg. A 2. pozícióban, amikor a hídi humbucker és a középső szedő aktív, szintén különböző hangerőn mutatja be Daniele, hogyan szól a hangszer, és ebben az állásban is szépen jönnek a felharmonikusok. Következik a Fortitude humbucker, amiről Daniele megjegyzi: nagyon sokoldalú pickup, ezzel játszhatsz agresszív metalt, rockot, fúziós zenét, bluest, akármit. Majd így folytatja:
„A gitárosok gyakran tiszta hangzásra is szeretik használni a bridge pickupot és most a DiMarzio-nak köszönhetően ezeket lehet is, abszolút használható szép clean hangzás érhető el velük.”
Fortitude™
Majd a hangerő potit feljebb tekerve már igazi lead hang jelenik meg, Daniele hozzáteszi: „imádom azt a sustain-t, amit nyújtanak, pedig egyáltalán nem vagyok egy high-gain fickó, csak egy kis gain-re van szükségem a szólóknál és arra a dinamikus konzisztens hangzásra, amit ezek a pickupok tudnak.”
Némi együtt gitározás után Gretchen így foglalja össze a tapasztalatait:
„A legjobban azt szeretem ezekben a pickupokban, hogy az ötállású pickup-váltóval és a Volume potival hihetetlen sokféle hangzás érhető el és ha ezt még az erősítő beállításokkal kombinálom, elég egy cuccot vinni a legtöbb koncertre, megkapom azt, amire szükségem van.”
„Ez azért fontos, mert te is és én is többféle formációkban is játszunk, nekem van saját zeném, de játszom egy rock trióban is, neked is ott a saját zenéd, mostanában szimfonikus zenekarokkal is játszunk mindketten, vagyis fontos az a lehetőség, hogy »útközben« meg tudjuk találni azt a hangzást, ami a legjobb az adott zenekarnak, mert gyakran ez csak a helyszínen derül ki.”
Minden DiMarzio pickupot egyenként tekercselnek, a DiMarzio még olyan gépeket is készített, amelyek biztosítják, hogy a tekercsek minden szempontból megfeleljenek a pontos specifikációnak. Minden DiMarzio pickupot kézzel készítenek az USA-ban, ugyanabban a gyárban, ugyanazon család által, mint az elmúlt 50 évben.
További technikai részletek: https://www.dimarzio.com/
A DiMarzio hazai és európai forgalmazója a Sound Service.



