Zenész Magazin logó



Folytatva a megújult 2025-ös Ibanez SR Prestige sorozatú basszusgitárok bemutatását további négy, Japánban gyártott modellről lesz szó.

Ahogyan azt már írásunk első részében jeleztük, az Ibanez SR Prestige basszus sorozata 2025-re komoly frissítésen esett át. Ezek a hangszerek Japánban készülnek és az SR basszusgitárok abszolút felső kategóriáját képviselik. Az első részben öt új SR Prestige basszus mutatkozott be, ezekről ITT olvashatsz, most következzen még négy új modell.

Bár az új SR Prestige basszusoknál többféle faanyag (éger, kőris, afrikai mahagóni) bukkan fel, mint testanyag, azonban az itt bemutatásra kerülő gitárok mindegyikének afrikai mahagóniból készült a teste, az eltérés csak a testre kerülő top anyagában található. A frissítés leginkább az elektronikát érinti, mindegyik modellen Nordstrand Big Single hangszedőkkel találkozhatunk és mindegyik gitár megkapta az Ibanez új Sonitech előerősítőjét, valamint a passzív Hexa-Mid system középfrekvencia szabályzási lehetőséget.

Az SR3500 és SR4500-as modellekről már írásunk első részében szó esett, most az SR5500 és az SR6500 típusjelzésű basszusokat mutatjuk be. Az SR5500 család négy- öt- és hathúros modellekből áll, míg a csúcsmodell, az SR6500 egy öthúros kivitelű basszusgitár.

 

SR5500 MHF 00 01 A resize

 

Ibanez SR5500-MHF Prestige

A Japánban készülő új SR Prestige basszusok egyik négyhúros kivitelű darabja – az SR4500-DST és SR3500-BK mellett – ez az afrikai mahagóni testű hangszer, melyre ovangkol top került (közepes keménységű, tömör struktúrájú, nagyon tartós, afrikai fafajta). A testhez öt részből készült Atlas-4 HP profilú, S-TECH hőkezelésen átesett juharfa / diófa nyakat csavaroztak. A speciális S-TECH hőkezelő eljárás megnöveli a faanyag stabilitását, tartósabbá, vízállóvá teszi és az ilyen nyak jobban tolerálja a hőmérsékletváltozásokat is. A nyakra 305 mm / 12”-os rádiuszú rózsafa fogólapot ragasztottak, melyen 24 médium érintő található. Mindegyik érintő átesett az Ibanez Prestige fret edge kezelésén, ami kényelmesebbé teszi a nyakat. A pozíciójelölők elegáns ovális gyöngyházberakások, de a fogólap oldalán elhelyezett Luminlay pontok is segítik a gitárost egy sötétebb színpadon. A nyak szélessége a Graph Tech BLACK TUSQ XL felső nyeregnél mindössze 38 mm, a gitár menzúrája 34”-os (864 mm).

 

SR5500 MHF 00 01 C resize

 

A gitárt két „szappantartó” alakú passzív Nordstrand™ Big Single single-coil hangszedővel szerelték fel, melyek látványos faborítása hozzájárul a hangszer egzotikus megjelenéséhez. Ezek a hangszedők vastag, erőteljes és agresszív hangzást produkálnak, de megtartják azt tisztaságot, ami a karakteres single-coil hangzást jellemzi. Hangzásunk alakításához az Ibanez Sonitech előerősítő áll rendelkezésünkre, ami egy háromsávos EQ-t, egy Master Tone, egy Volume és egy Balancer potméter kínál. A Master Tone push-pull bypass kapcsolójával megkerülhetjük az equalizert.

 

SR5500 MHF 00 01 H 1000x PU

 

A Hexa Mid System két bankban tárolja a hatféle választható középfrekvencia tartomány beállításait. A két bank között (H és L) a gitár hátoldalán, az elektronika fedlapján elhelyezett kapcsolóval lehet váltani. Ezután a potméterek mellett található apró háromállású kapcsolóval megválaszthatjuk, hogy a kiválasztott bank középhangtartomány kínálatából melyiknek az emelése / vágása történjen a Mid Boost/Cut poti tekerésével.

 

SR5500 MHF 00 01 kapcs 750x

 

Az SR5500 felső kategóriás MR5S húrlábbal is büszkélkedhet. Ennek minden egyes darabja külön-külön lett a testhez erősítve az optimális rezonanciaátvitel és az egymástól történő szeparálás érdekében. A nyergek távolsága, vagyis a húrtávolság +/- 1.5 mm között állítható, ami megoldás lehet a basszusgitárosok különböző húrtávolság igényére. A finoman állítható Gotoh hangolókulcsokkal a hangolást kivételes pontossággal végezhetjük. A szerelvények aranyszínűek, ami visszafogott eleganciát kölcsönöz a Mocha Flat finish-ű hangszernek.

Az Ibanez SR5500-MHF Prestige tájékoztató ára 1 073 000 forint, amiben egy keménytok is benne van.

 

SR5505 MHF 00 01 A 1200x


Ibanez SR5505-MHF Prestige

Ez a gitár az SR5500-MHF öthúros változata, így lényeges eltérésekre a gitár konstrukciója és a felhasznált faanyagok, összetevők terén ne számítsunk. A test anyagát itt is afrikai mahagónifa adja, amit ovangkol top díszít. A testhez ennél a gitárnál is Atlas-4 HP profilú, S-TECH hőkezelésen átesett juharfa / diófa nyak csatlakozik csavarozott illesztéssel. A rózsafa fogólapon (rádiusz 305 mm / 12”) 24 médium érintő foglal helyet, melyek szintén megkapták a Prestige fret edge kezelést. A nyak szélessége a Graph Tech BLACK TUSQ XL felső nyeregnél 45 mm az öthúros kivitel miatt. Az öt húr miatt a húrok közötti távolság valamivel kisebb, 16,5 mm, míg a négyhúrosnál ez az érték 19 mm, a hangszer skálahossza változatlan: 864mm/34".

 

feat SR5505 HexaMidsystem

 

A hangszedők és az elektronika is megegyezik a négyhúros változatnál leírtakkal: ez a modell is megkapta, a Nordstrand Big Single single-coil hangszedőket és a Sonitech előerősítőt, valamint a Hex Mid System középtartomány állító lehetőséget. A gitár gyári hangolása: 1G,2D,3A,4E,5H. A szerelvények – MR5S híd és Gotoh kulcsok – is azonosak és ez a basszus is Mocha Flat lakkozást kapott.

 

 

Az Ibanez SR5505-MHF Prestige tájékoztató ára 1 115 000 forint, amiben egy keménytok is benne van.

 

 SR5506 MHF 00 01 1200x


Ibanez SR5506-MHF Prestige

Az Ibanez ebben a modellcsoportban is kínál hathúros verziót, amely modell anyagfelhasználás és elektronika szempontjából szintén azonos az SR5500 Prestige alaptípussal. Természetesen a hathúros kivitel miatt a nyak szélesebb, a felső nyeregnél 54 mm, a vastagsága az első fekvésben megegyezik az előző modelleknél írtakkal, azonban a 12. fekvésben már egy kicsit izmosabb: 23 mm. A rózsafa fogólap rádiusza is nagyobb: 500 mm, azaz 19,68 inch, ami azt jelenti, hogy a hat húr miatt laposabb, kisebb az íve. A húrok távolsága itt is 16,5 mm, a gitár gyári hangolása 1C,2G,3D,4A,5E,6H.

Az Ibanez SR5506-MHF Prestige tájékoztató ára 1 156 000 forint, amiben egy keménytok is benne van.

 

 

SR6605 GFB 00 01 A resize

 

Ibanez SR6605-GFB Prestige

A család csúcsmodellje az SR6605-GFB öthúros kivitelű basszusgitár, ami anyaghasználat szempontjából csak annyiban tér el az előző basszusoktól, hogy itt az afrikai mahagónifa testre fekete nyárfa (mappa burl) top került, aminek látványos mintázata szépen látszik a  Ghost Fleet Blue Burst fantázianevű lakkozás alatt. A nyak itt is öt részből álló Atlas-4 HP profilú, S-TECH hőkezelésen átesett juharfa / diófa nyak, ami csavarozott illesztéssel csatlakozik a testhez. A rózsafa fogólap rádiusza 305 mm / 12” és 24 médium érintőnek biztosít helyet. A nyak szélessége a Graph Tech® BLACK TUSQ XL felső nyeregnél 45 mm, a gitár skálahossza 864 mm/34". A pozíciójelölők részben ovális gyöngyház berakások, részben a fogólap oldalán Luminlay fluoreszkáló pontok formájában vannak jelen.

 

SR6605 GFB 00 01 C resize

 

A hangszedők és az elektronika ugyanaz, mint a megújult SR Prestige basszusok mindegyikén: Nordstrand™ Big Single single-coil hangszedők, Sonitech előerősítő, Hex Mid System középtartomány állító lehetőséggel. Ez az összeállítás minden igényt kielégít, mindenki tág határok között szabhatja testre a neki tetsző hangzásokat. A szerelvények itt is a felső kategóriát jelzik, értjük ezalatt az aranyszínű Gotoh hangolókulcsokat és a húrtávolság állítási lehetőséget kínáló MR5S húrlábat.

 

 

Az Ibanez SR6605-GFB Prestige tájékoztató ára 1 362 000 forint.

Az Ibanez gitárok hazai és európai forgalmazója a Meinl Distribution.

Az új, 2025-ös Ibanez SR Prestige basszusokról szóló írásunk első részét ITT találod.

 

 



Ezek is érdekelhetnek

Ezek is érdekelhetnek