zenesz_logo.png



Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers énekes-gitáros frontembere és dalszerzője. 2005 óta 3 Európa turnét, több mint 1000 élő koncertet 6 európai országban, 3 nagylemezt, 8 slágerlistás dalt tudhat maga mögött.

 

DS_700x.jpg

 

Tavaly szeptember óta szóló előadóként is járja a hazai, felvidéki, vajdasági és erdélyi színpadokat. Leszerződtette egy angol management iroda, ezt követően pedig több angol rádió is játszotta The Only Thing című dalát, melyet egy világhírű producerrel készített. Az idei évről, a zenekar sikereiről, a tagcserékről, valamint George Shilling producerrel való közös munkáiról beszélgettünk.


 

Tavaly ősz óta olvasható a médiában, hogy szóló előadóként is elkezdtél dolgozni, első önálló albumodon is dolgozol? Egy sikeres zenekar mellett miért van erre szükség? 

 

A Dirty Slippers három nagylemeze után kijelenthetem, hogy beálltunk egy olyan saját ösvényre, amely miatt a kedvelőink/rajongóink már elvárnak egy könnyed, akusztikus gitárokon alapuló, de mégis táncolós, bulizós hangzásvilágot. Megpróbáltuk dalainkat úgy meghangszerelni, hogy minden korosztály megtalálja benne neki tetszőt, a hozzá közel állót. Rengeteg zenekar csak egy bizonyos közönséghez szól, én direkt nem választottam soha, sőt szándékosan azon dolgozom, hogy mindenki, legyen akár 13 vagy 63 éves szeresse a zenénk. Ez pedig nyilván felelősséggel jár együtt.

 

A szóló projektem azonban egy hangos, punkrock és indie zenén alapuló zene, amely már sok Dirty Slippers rajongónak lehet, hogy túl kemény, én azonban nagyon szeretem. Olyan zenekarokon nőttem fel, mint a Green Day vagy az Oasis, és tetszik, ahogyan elképzelik a dalaikat, ebből a zenei világból érkezem én is szólóban.

 

 

 

 

A szólólemezeden épp ezért nem akárki, hanem a világhírű George Shilling a producer, aki olyan sztárokkal dolgozott mint az Oasis, a Blur, Frank Turner vagy épp Mike Oldfield. Hogyan jött létre az együttműködésetek? Februárban az ő közbenjárására lett egy angol managemented is, a The Only Thing című dalod pedig bemutatásra került több angol rádióban is, hogyan élted meg ezeket a sikereket?  

 

George számomra az etalon. Amikor elkezdek dolgozni egy dalon, már hallom azt, hogyan szeretném majd a végső formában az embereknek „prezentálni". Itthon is remek producerekkel volt lehetőségem együtt dolgozni, akiket mind nagyon tisztelek, de amikor George visszaküldi a megkevert, kész művet, akkor az utolsó hangig pont azt hallom, amit az írási fázisban megálmodtam. Számomra ő az az ember, akivel zeneileg abszolút egy húron pendülök, ezért örömmel és megnyugvással tölt el, hogy lehetőségem van vele dolgozni a dalaimon. Senki ne értsen félre, ez nem nagyképű hozzáállás a részemről, mindössze egy belső igény arra, hogy azt a hangzást kapjam, ami a legközelebb áll hozzám zeneileg.

 

Az angliai premierek hatalmas boldogsággal töltenek el, főleg nagy élményt volt élőben interjút adni pár angol rádióban. Nyilván nincsenek irreális álmaim, de boldog vagyok, hogy egy kiváló liverpooli managementtel dolgozhatok, hogy a The Only Thing klipem angol weboldalakon is látható volt, és úgy érzem ez még csak az út kezdete. E kapcsán egy nagyon komoly folytatásban reménykedem, ami ha összejön, akkor fülig érő szájjal fogom elmesélni nektek. Kemény munka árán adják azonban ezeket a sikereket, de én soha nem voltam lusta típus.

 

 

SZL 700x.jpg

 

 

Hogyan tudod ezt a projektet a zenekari (Dirty Slippers) kötelezettségeiddel összeegyeztetni?  

 

Egyre könnyebben, hiszen a Dirty Slippers tagjai aktívan kiveszik a részüket a szóló projektemből, így valamilyen szinten ez egy szerelemgyerek mindannyiunknak. Az idei év nagyon kemény volt, új Dirty Slippers nagylemezzel jelentkeztünk, egész évben megállás nélkül turnéztunk. Így nyár vége óta fektetek megint nagyobb hangsúlyt a szólólemezem befejezésére. Mindkét projektbe 120 százalékot adok bele, így próbálom okosan beosztani, mikor, melyik élvez prioritást.

 

Az idei évben két tagcsere is történt, hogyan lépsz túl ezeken a dolgokon?  

 

Nehezen. Számomra elfogadhatatlan az, hogy vannak olyan zenészek, akik nem becsülik meg a helyüket, nem látják, hogy rengeteg munka van abban, hogy a Dirty Slippers és a Lobó-Szalóky Lázár projekt is szépen halad, minden évünk egyre jobb, és korábban elképzelhetetlen dolgok ma már mindennapossá váltak az életünkben. De zenekarvezetőként és managerként is meg kell maradnom a józanság talaján, ami bevallom néha nagyon nehéz, főleg, amikor hónapokon keresztül adod már a sokadik esélyt olyanoknak, akik – utólag visszagondolva – nem érdemlik meg azt. Ilyenkor muszáj megválni egyes emberektől, mert a zenekar jövője a legfontosabb és az, hogy mindig, mindenhol kiszolgáljuk a közönségünket.

 

 

kĂŠp-256_700x.jpg

 

 

Nagyon népszerűek jelenleg a zeneiparban az előadók közötti együttműködések, úgy nevezett featuring dalok. Te kivel készítenél el közös dalt? 

 

Húúú, ez egy nagyon jó kérdés, hiszen nagyon sok hazai kollégát tartok nagyra. A női énekesnők közül, az általam menedzselt Calidorára esne a választásom, akivel már van is szó közös dalról. A férfi előadók közül is sok kedvencemmel, barátommal énekelnék: természetesen a Republic és a Karthago tagjaival. Bérczesi Robival, Beck Zolival, Freddie-vel.

 

Az egyik legtöbbet koncertező zenekar vagytok, a sűrű beosztás mellett van időd kikapcsolódni? Hogyan vezeted le a fáradalmakat?  

 

Próbálok most már tudatosan figyelni arra, hogy több idő jusson a szeretteimre és magamra. Nagyon szeretek utazgatni és őszintén bevallom, nekem a stúdiózás is fantasztikus kikapcsolódás, így szerencsére nem érzem annyira megterhelőnek a turnézást, mint mások. Egyébként privátban inkább otthonülős, filmezős arc vagyok, egy jó film sokkal többet jelent nekem, mint egy éjszakai buli.

 

Milyen terveid vannak a jövő évre?  

 

Már kezd körvonalazódni, hogy a Dirty Slippers komoly turnét csinál jövőre, hiszen számos meghívásunk van. Erősödni szeretnénk klubszinten és többet szeretnénk menni Partium és Erdély felé, mert folyamatosan nézem a statisztikákat, a rádiós elhangzásokat és kint nagyon elindult valami, amire rá kell építenem egy jó pár koncertet. Imádunk turnézni, imádunk új emberekhez eljutni, úgyhogy bízom benne mindenkivel sikerül találkoznunk. Emellett pedig természetesen a szólólemezem befejezése és minél több helyen való bemutatása a célom. Bízom benne, hogy Angliába is sikerül vele kijutni. Ha ehhez az kell, hogy minden nap 24 órát legyek ébren, akkor megteszem…

 

Nem titok: https://www.youtube.com/watch?v=1u0VCtyyPRs

Facebook: https://www.facebook.com/loboszalokylazar

 

( -zm -)