Júniusban megjelent az ötödik albumotok Élet a Marson címmel. Milyen irányba mozdultatok el ezzel a zenei anyaggal?
Nagyon remélem, hogy – a közönséggel teljes egyetértésben – jó irányba. Azt szoktuk mondani, hogy az elektronikus hangszerek, effektek még inkább előtérbe kerültek. De aki ismeri a HB pályafutását, az tudja, hogy már a legelső lemezen is megtalálhatók ezek a megoldások. Pusztán annyi történik, hogy haladni próbálunk a korral, és igyekszünk olyan hangzást létrehozni, amely a mai igényeknek megfelel. Ez nem kompromisszum, mivel mi is rengeteg mai előadót hallgatunk (a klasszikusok mellett). Troy Sivan, Rudimental, Coldplay színesítik a playlistjeinket…
Az „Utazó” című dal szándékosan lett poposabb a hangzású?
Mit jelent az, hogy pop? Mozart volt a legnagyobb popzenész, és Liszt az első turnézó popsztár. Ez a szó sokak számára egyfajta értékítélet, ráadásul negatív értékítélet. Sokan elmondták már előttem, de én is vallom: ami népszerű, ami sikeres, az nem feltétlenül rossz. De nem is feltétlenül jó. Viszont ugyanez igaz a sikertelenebb produkciókra. A siker nem az érték fokmérője, de az értéktelenségé sem.
Én mindig valami új létrehozására törekszem. És nem azért írok dalokat, hogy legyen munkám, hanem mert ez belső igény, leköt és szórakoztat. Ha még sikeres is, akkor mindenki örül. A zenész, mert meg tud élni, a közönség, mert valljuk be: más az, ha tizenketten énekeljük együtt koncerten a kedvenc dalunkat és más, ha több ezren...
A HB zenéje nagyon sokszínű. Rengeteg hatás, műfaj, irányzat keveredik. Vannak “poposabb” dalok és vannak kevésbé “poposabbak”. Aki végighallgatja a lemezeinket, egyetért velem abban, hogy egyáltalán nem a könnyű popslágerek sorozatgyártása a cél. Elég csak olyan dalokra gondolni, mint a Hova ez a rohanás, Gravitáció, Atomkemény, vagy a mostani lemezen a Megállíthatatlan. Sem a szöveg, sem a zene nem próbál könnyen eladható lenni. Azt sem mondanám, hogy a legnagyobb „slágereink” is azzal a szándékkal születtek, hogy slágerek legyenek. (Maradok, A legnagyobb hős…) Mégis azok lettek. Az Utazó sem „wannabe” sláger. Szerintem nagyon erős dal. A szövegét sem nevezném könnyednek. Legfeljebb könnyebben érthető, mint mondjuk a Bányászkórus. Rengeteget dolgoztunk a hangszerelésen, mert igazán jót akartunk csinálni, és igazán sikereset. Ki nem?
November 21-én a Papp László Budapest Sportarénában léptek fel. Milyen tematikával készültök, lesz valami különlegesség?
A koncert címe: Symphoney II. Volt egy Symphoney I. is két éve az Erkel színházban. Legnagyobb meglepetésünkre a nagy nap előtt egy hónappal lett teltház, és az előadás is nagyon jól sikerült. Ennek, és a téli vidéki Symphoney turnénknak a folytatása lesz az Aréna. 70 zenész lesz a színpadon. Egy komplett szimfonikus zenekar (Dohnányi zenekar), kórus (Voice Station) és a némiképp kibővített Honeybeast. Az erkeles koncerten találtuk ki, hogy a dalokat összefűzzük és három tematikus csoportba soroljuk. Ezekben a 35-40 perces “tételeken” belül nem volt megállás, tehát a koncert inkább a klasszikus hangversenyekre vagy progrock koncertekre emlékeztethette a közönséget, nem egy pop bulira. A három rész tematikusan is elkülönül egymástól. Az első a magánélettel foglalkozik, a második a társadalomkritikus dalainkból tevődik össze. A harmadik pedig a kettő kölcsönhatásáról szóló filozofikusabb dalok gyűjteménye.
Nagy öröm számomra, hogy ez a koncepció találkozott a közönség tetszésével. Elég sokféle zenei környezetben megfordultam és a zenei érdeklődésem is elég szerteágazó. Debussy-től Chick Coreáig, a Pink Floyd-tól a Rudimental-ig... Az Aréna koncert lehetőséget teremt arra, hogy egy kicsit többet, mást vállaljunk és nyújtsunk, mint egy fesztiválbulin vagy egy kisebb klubban. Mivel én hangszerelem a szimfonikus részeket is (és magam vezénylem a zenekart), garantáltan ugyanolyan egységes és „honeybeastes” lesz a koncert, mint amit megszokott a közönség, csak a helyszín adta lehetőségeket próbáljuk a legmesszemenőbben kihasználni. Az első Symphoneyhoz képest nagyobb lesz az apparátus és bekerülnek az azóta megjelent két új lemezünk dalai (Súlytalan, Élet a Marson)
Ez az Arénás koncert mérföldkőnek számít az életetekben?
Mindenképpen. Ez a „fedettpályás” csúcs Magyarországon. Az Erkel Színház előtt nagyon be voltunk rezelve. Érdekli-e az embereket ez a fajta Honeybeast, egyáltalán képesek vagyunk-e megcsinálni egy ekkora projektet? Akkor egy zöldfülű zenekar voltunk hatalmas reményekkel, bízva a szerencsében. Most egy magabiztos, profi zenekar, rengeteg teltházzal és tapasztalattal a tarsolyában készül pályafutása legnagyobb dobásásra. Ha ez a vállalkozás sikeres lesz, akkor stabilizálódik a négy év alatt kiküzdött státuszunk.
Melyik nyári koncert a legizgalmasabb idén?
Már túl vagyunk a Parkos koncertünkön. Ez azért volt izgalmas – túl a pazar és menő helyszín adta kihívásokon – mert itt játszottunk először dalokat az új lemezről. Egyébként minden koncert tartogat különlegességeket. Még a kisebbek is. Minden koncert emlékezetes ezért vagy azért. Én a magam részéről a SZIN fellépést várom nagyon. A zenekar fele Szegeden él, magam is. És itt is készülnek a lemezeink is. A SZIN ezen túl is nagyon közel áll a szívünkhöz. Ez az a fesztivál, ahol szinte a zenekar megalakulása óta minden évben fellépünk. (Egyre nagyobb színpadokon.) A SZIN mindig különleges lesz számunkra.
Nemrégiben készült egy színdarab Honeybeast dalokra felfűzve. Hogy érintett benneteket a színtársulat megkeresése?
Először nagyon meglepett. Hű, már ekkorák vagyunk... Természetesen örültünk neki, habár merész vállalkozásnak tűnt, hiszen látszólag ezek különálló popdalok, hogy lehetne belőlük darabot írni? Aztán arra gondoltam, hogy mi is hasonlóval álltunk elő a Symphoney koncerteken. Úgyhogy működhet!
Láttátok a darabot?
Sajnos minden nap koncertünk volt azon a hétvégén. Nem láttuk. És mindannyian nagyon sajnáljuk. De hátha lesz még lehetőség.
Úgy tudom, tanítasz az együttes mellett. Nem sok a kettő együtt?
Bizonyos időszakokban sok. Amikor mondjuk egyszerre van lemezleadási határidő és érettségi... Máskor simán összeegyeztethető. Mondjuk ez nagymértékben függ az iskolától ahol dolgozom. Szerencsére megkapom a kellő támogatást. Mindenképpen a tanári pályán akartam maradni. Több okból is. Azon túl, hogy szeretek tanítani, azért is ragaszkodtam a régi munkahelyemhez, mert rengeteg inspirációt jelent a dalszerzéshez. Napi kapcsolatban vagyok diákokkal és persze a kollégáimmal is. Ez sokat segít abban, hogy közvetlen tapasztalatot szerezzek. Az iskolában nem sikeres dalszerző vagyok vagy „popsztár” (mondjuk az amúgy se J), hanem egyszerű tanár, aki végzi a dolgát. Tanár voltam akkor is, amikor az első „slágereket” írtam. Nem szívesen változtatnék ezen. Már csak félállást vállalok, tehát túlzottan nem megterhelő, de fontos része az életemnek. Abban is biztos vagyok, hogy olyat tudok adni a tanítványaimnak, amit más nem. A diákok nem esnek hanyatt attól, hogy én írtam A legnagyobb hőst. Illetve minden csoda három napig tart... Viszont hitelt ad annak, amit mondok órán. „Hiszen a csávó csinálja, nem csak beszél róla, és sikeres, biztos ért hozzá!” Tök mindegy, hogy ez igaz-e vagy sem. Jobban figyelnek. És ez elég.
Az összes Honeybeast dal a te szerzeményed. Az együttes dalszövegei egy ország szívébe égtek bele. Személyes tapasztalatok ihletik a szövegeket?
Nagyon speciális a helyzet, hiszen nem én éneklem a dalaimat, hanem Zsófi, aki egyrészt másik generáció, másrészt másik nem. (Valahogy mindig nőknek írok, a külső felkérések is nőktől jönnek.) Fogalmam sincs, hogy ez hogy tud ilyen sikeres és hiteles lenni. A közönség jelentős része Zsófinak tulajdonítja a dalokat. Meg sem fordul a rajongók nagy részének fejében, hogy nem Zsófi a szerző, sőt el sem hiszik, ha mondjuk... Tehát elsősorban Zsófinak írok szövegeket. Az a cél, hogy a dalok passzoljanak a karakteréhez, és könnyedén bele tudjon helyezkedni a lírai én szerepébe. Ezen túl természetesen fontosak a személyes tapasztalatok. Arról tudok írni, amit látok, átélek, megértek. Meg arról, amit meg akarok írni. De innentől nagyon bonyolult és nagyon egyszerű. Én sem nagyon értem az egészet...
Zsófi kiválóan megformázza a Honeybeast zenei világát. Mégis volt már olyan, hogy nem tudott valamelyik szerzeménnyel azonosulni?
Nem igazán. Ahogy mondtam, ezek a dalok „Zsófira” íródnak. Nekem kell alkalmazkodni őhozzá és nem fordítva. Ez szinte mindig sikerül is. Nem mondom, hogy soha nem volt még „művészeti” nézeteltérésünk, de rendszerint ezek apróságok. Végső soron ugyanazt akarjuk, és ez mindig időben kiderül.
Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává nőttétek ki magatokat. Milyen cél van még előttetek, amit szeretnétek elérni?
Minden lemez után azt érzem, hogy nincs tovább, kiírtam mindent magamból. Aztán két hét alvás után egy laza hétfőn írok három új dalt... Valahogy jönnek. Amíg ez van, addig csináljuk. A HB több mint 12 éve létezik és csak az utóbbi 4 évben sikeres. Az üzenet miatt vagyunk. Nem a létünk legitimálásához keressük az üzenetet. Amíg a közönség kíváncsi ránk, és van mondanivalónk, addig csináljuk. Másrészt szerintem a zenekarosdi olyan, mint ahogy Woody Allen van a szerelemmel. Ha nem tud előrehaladni, akkor megdöglik. Az Arénával nem ér véget. Rengeteg tervünk van, és ha a közönség támogat, megyünk tovább.
- Kámán Ildikó -
Az interjú a Zenész Magazin 2018. augusztusi, 209. számában jelent meg.