zenesz_logo.png



A Martin céget nem kell különösebben bemutatni. A pennsylvaniai Nazarethben található cég 1833 óta működik, és azóta legendássá vált az amerikai akusztikus gitár gyártásában.

 

 

 

DCX 1E.jpg

 

 

 

A Martin – mint megannyi hozzá hasonló cég – nem képes csupán a jó minőségű, tiszta faépítésű hangszerekből eltartani birodalmát, ezért ki kell szélesítenie a piacát a kevésbé tehetős réteg felé. Ez az elgondolás azonban mindig kompromisszumokra készteti a gitárgyártást.

 

Nézzük meg, hogyan sikerült ez a Martin DCX 1E esetében. Az egyre igényesebb elhasználó most már kezd ragaszkodni ahhoz, hogy a gitárnak legalább a tetőlapja igazi fenyőből legyen. Az összes többi anyag tekintetében lehet találni alternatív megoldásokat. A tető tömör sitka fenyőből van, ezt lehet ellenőrizni a hangnyílás szélein, de ezúttal a test felső élén is, hiszen a szélberakásokat költségkímélés okán el is hagyták.

 

A káva és a hát anyaga rétegelt HPL nevű kompozit anyag, a külső látható oldalon mahagóni erezetnek megfelelő mintájú festést nyomtattak rá, ezt nem is tagadja a cég, sőt a specifikációban is megemlíti. Persze az avatott szem ezt is azonnal észreveszi, mert a hát és a káva találkozásának élén sincs berakás, csupán egy enyhe letörés, így látható miként épül fen ez az anyag.

 

A nyak anyaga is érdekes. A nagyon sűrűn rétegelt anyag neve Rust Stratabond, nem is lehet jól lefordítani a nevét magyarra. Mindenesetre egy nagyon szilárd, masszív anyagot képes különösen a hangszer hosszában és a testre merőlegesen álló szálirányban. A biztonság kedvéért azért építettek a nyakba merevítő pálcát is, ami a hangnyílás felől férhető hozzá.

 

A húrlábat és a fogólapot Black Micarta nevű műanyagból készítették. Mivel a természeti anyagoknak nincs kereskedelmi védjegyük, azt mertem feltételezni, hogy valamilyen, az ébent külsőre tökéletesen imitáló kompozit anyag. Miután kiderült, hogy a húrokat tartó csont helyett pedig White Micartát használnak, máris bizonyosság lett a feltételezésből.

 

 

 

DCX 1E_2.jpg

 

 

 

A gitár tehát a tetőt és a nyak anyagát leszámítva teljesen mesterséges anyagokból készült. A húrkulcsok zárt kivitelűek, Martin feliratot viselnek. A jellegzetes alakú kopólap hagyományos műanyag. A gitár formája egyébként az eredeti D-14 modell cutaway változata.

 

A hangszer kapott egy Fishman Classic 4 elektronikát, amely magában foglal egy piezo hangszedőt és a szükséges EQ, előerősítő áramkört. Az elem cseréhez nagyon ötletesen a teljes elektronika kipattintható a helyéből.

 

A gitár hangját figyelve hallható, hogy a tető fából van, de az is hogy az összes többi műanyagból. A gitár ennek ellenére szélesen szól, mint a fagitárok általában, de a hangja árnyalatnyit fedettebb, mint a tiszta fagitároké. A legfeltűnőbb azonban az, legalábbis számomra, hogy hangja lassabban indul, ugyanakkor hangkitartása kifejezetten jó, mondhatnám kiváló.

 

A gitár kellően hangos, de dinamikája kissé kompresszált. Halk játék esetén kissé színtelen, viszont hangosan pengetve megelevenedik. A kiegyenlítettsége tekintetében feltétlenül jobb, mint a hagyományos rétegelt lemezanyagokból készült gitárok. A piezo hangja megfelel a kategóriának, jól használható a színpadon.

 

A gitár egészen rendhagyó módon Amerikában készül a Martin nazarethi üzemében. A gitár összerakása viszonylag kevés munkát igényel, hiszen puritán a kivitele, hiányoznak a szélberakások, nincs lakkozás, az egész gitár matt felületű. A tető anyagán látszik, hogy itt is a kategóriának megfelelő minőségű anyagot választották.

 

A gitár jól használható, okos költségcsökkentő megfontolások eredménye, azonban kissé így is drágának találom. Valódi Martin gitár lévén végül is érthető az ára, melyet valamelyest ellensúlyoz a forgalmazó által a hangszerhez adott Hard Foam tok.