zenesz_logo.png



2003-tól már Magyarországon is kipróbálhatók és meg is vásárolhatók a nagy múltú spanyol gitárépítő Rodriguez család gitárjai. A cég Madridban tart fenn műhelyt, és kis szériában készíti gitárjait.

 Ennek az az előnye, hogy minden egyes hangszer a mester személyes felügyelete alatt készül a kezdetektől a befejezésig.

 

Mivel hagyományos módon épülnek a gitárok, a minőségük is lényegesen jobb, mint a nagyipari módszerekkel futószalagon gyártottaké. Az olcsóbb gitárok kávája és háta laminált anyagokból van, azonban a tető mindegyik esetében tömör cédrusból, vagy fenyőből készül. 22-féle modellt gyártanak, és lehetőség van külön rendelésre is. Ez esetben hatféle típusból lehet választani, mondani sem kell, természetesen a legdrágább anyagokból.

 

Sikerült összesen hat különböző gitárt kipróbálnom, hármat az olcsóbb és hármat a közepesen drágább kategóriából. A mostani bemutatómban az olcsóbbakat fogom elemezni, majd egy másik számban a drágábbakat mutatom be.

 

 

Caballero.jpg

Kezdjük a katalógus szerint is a legelső, és árban is a legolcsóbb modelle, a Caballero 11 Bubingával. Már a neve is elárulja, hogy nem klasszikus gitárfából, hanem a könnyebben hozzáférhető bubingafából készítik. Ez az anyag is laminált. A hátlapon látható a bubinga jellegzetes habos mintázata. Színe hasonló a riói rózsafáéhoz. A gitár nyaka sapeléből van kifaragva, indiai rózsafa fogólappal látták el, és a húrláb szintén ugyanebből készült. A sapele a hondurasi cédrus egyik olcsóbb alternatívája, erezetének mintázata is erősen emlékeztet rá. A rezonáns tető, mint a gitár akusztikailag legkritikusabb és legfontosabb része tömör kanadai cédrusból van.

 

Itt elmondanám, hogy a cég minden gitárja azonos formájú, húrhosszúságuk 650 mm, a nyakszélesség a fejnél 54 mm, a testmélység a nyaknál 95 mm, a test végénél pedig 100 mm. A test szélessége a mellénél 290 mm, a hasánál pedig 369 mm. A fejnél lévő nyereg grafitból készült. A gitárok beállítása korrekt, azonnal lehetett rajtuk játszani, nincs szükség utólagos igazításokra. Kinek-kinek kondíciója és játékmódja szerint persze a korrekciót szükség szerint el kell végezni. A Caballero Bubinga tisztességes hangerővel, gazdag basszussal szólalt meg, és a tanulógitárok között meglehetősen korrekt ár-minőség aránnyal bír.

 

 

 

C-1M.jpg

 

 

A következő modell a C-1M, Mate volt a sorban. Minden tekintetben megegyezett az előzővel, csupán a káva és a hátlap anyaga laminált indiai rózsafa. Ennek következtében a hangja is kissé fényesebb volt. Még mindig a tanuló kategóriánál tartunk, ez a gitár is hozza a korrekt ár-minőség viszonyt.

 

 

 

C_3.jpg

 

Kipróbáltam egy ugyanebbe az árkategóriába sorolt flamenco gitárt is. A C-3 Flamenco teteje tömör fenyőből készült. Érdekes, hogy megtalálták a valódi flamenco gitárok cyprus anyagának olcsóbb alternatíváját is. A káva és a hátlap anyaga ez a sycamore nevű, (a juhar egyik fajtája) világos színű fa, súlyra elég könnyű, csakúgy, mint a cyprus. A hangzás a cyprushoz hasonló világos tónust eredményez, azonban a gitár nem szól annyira koppanósan. A C3 valamelyest kisebb testmélységű, ezért basszusa is a flamenco gitárokra jellemzően visszafogottabb, a hangzás inkább perkusszívabb. Az erőteljes pengetésre a hangszer gyorsan és megfelelő hangerővel reagál. Hangszíne édeskés, világos tónusú.

 

Mindhárom gitárra jellemző az árkategóriájának megfelelő, kissé fedett hangzás, mely a G, H és E húrokon hallható leginkább. Ez tanulógitár esetében nem probléma.

 

A gitárok külső kivitele nagyon mutatós. A lakkozás hibátlan és a rozetták is nagyon szép mintázatúak. A nikkelezett felületű hangolókulcsok jó minőségűek. Összességében elmondhatom, hogy a gitárok a tömör tető miatt jobban szólnak, mint a rétegelt tetővel készült hasonló árú gitárok.