zenesz_logo.png



Régóta készültünk rá, hogy interjút készítsünk Pásztor Annával, de annyi történés van, volt az Anna and the Barbies körül, hogy mindig közbejött valami. Bemutatták az Álmatlan című filmet, nem sokkal előtte jött ki Utópia című albumuk, nyár végén szervezésükben zajlott a Woodstock az Ugaron...

Anna-and-the-Barbies-Zenekari-fot 700x.jpg

 

 

Megjelent az ÁLMATLAN című filmetek, most már országszerte látható a mozikban és nagyrészt ti is megjelentek a premiervetítéseken. Mi a tapasztalat, mennyire tudják könnyen befogadni ezt a mozit, mik a visszajelzések?

 

Minden létező elképzelésünket felülmúlta, soha nem mertük volna álmodni sem, hogy ilyen tömegekhez elérhetünk mi vagy a filmünk. Már az is fantasztikus, hogy a bohém művészek megnézik a művészmozikban, de amikor kommersz plázák nézőterei telnek meg emberekkel, akik erre kíváncsiak, az valami egészen hihetetlen. Szerintem minket sokkolt ez az egész a legjobban, mondhatni utópisztikus élmény.

 

Közvetlenül a film indulása előtt került a boltokba az UTÓPIA című nagylemez, aminek a dalaival már korábban is barátkozhatott a közönség. Van mostanra olyan dal, ami szerintetek hamarabb ki fog esni a koncert repertoárból vagy ami biztosan bebetonozta magát?

 

Mindig voltak és lesznek is kevésbé koncertbarát dalok. Ha fel kellene osztani a teljes életművet, akkor három kategóriába sorolnám a dalokat. Vannak ugyebár az úgynevezett „rockbarát dalok”, amiket ha akarjuk, ha nem, el kell játsszuk a koncerten, mert követeli őket a közönség. Mondjuk a Márti dala, Nyuszika, Ördögre kacsintva stb., ezek a gerincei a koncerteknek. Ilyesfajta még az a sok, nem annyira rádióslegeres, de jófajta rocknóta, amik szintén elég jól működnek a koncerteken, pl. a Beside You, Loverman, stb. Ezek azonnal képesek robbanni, emiatt a zenekar is nagyon szereti őket.

 

Aztán ott vannak az akusztikus dalocskák, amikből egy átlagos klubkoncerten vagy fesztiválfellépésen egy-kettő, de lehet, hogy annyi sem hangzik el. Emiatt is vannak a kifejezetten akusztikus hangszerelésű koncertek, ahol ezek helyet kaphatnak. Az új lemezről ilyen az Utópia című dal, amiben a zenekar végre megengedte, hogy én is gitározhassak. Régebbiek közül a Brother And I, Don’t Go Home, Hangaszál, szóval van jó pár ilyen is.

 

És aztán ott vannak azok a dalok, amik nem tudnak elszabadulni az albumtól. Nagy kedvencei a rajongóknak, de koncerten egyszerűen nem működnek. Ilyen is van mindig. Lesz is.

 

 

 

Anna-and-the-Barbies-Zenekari-700x.jpg

 

 

Hamarosan itt van az adventi időszak és a karácsony. Mennyire tudtok átszellemülni, ráhangolódni, megnyugodni?

 

Egy szóban össze tudom foglalni: forraltbor!

Minden szezonnak megvan a maga illata, a forraltbor pedig olyan, aminek az illata belengi ezt az egész időszakot, érzed az utcákon, a vásárokban, mindenhol. Egészen ünnepi érzést ad, kívül-belül melegséggel tölt el, megmozgatja mind az öt érzékedet a színeivel, illatával, ízével.

 

Emellett van egy – most már – hagyományunk a zenekarral. Ez akkor indult, amikor a gyerkőcök születtek és teljes fészekrakó üzemmódba kerültem. Dekoráltam és összehordtam állandóan mindenhonnan mindent. A karácsonyra is ilyen teljes gőzzel készültem, és azt gondoltam, ha már ilyen szépen sikerült kidekorálni a lakást, akkor miért ne csinálnánk itt valamit. Ez lett a kis karácsonyi koncertünk, ami a modern technológiáknak hála most már egy az egyben élőben nézhető is. Azoknak, akik ilyenkor esetleg nem a legmegfelelőbb helyen vannak, vagy egyedül, vagy csak magányosak, lehet ez egyfajta elsősegélynyújtás tőlünk.

 

 

Anna-and-the-Barbies-Zenekari-fot+-k-009_500x.jpg

 

 

Min dolgoztok most leginkább? Nyáron lezajlott a minifesztivállá nőtt Woodstock az Ugaron a ti szervezésetekben, kijött a lemez, a film pörög. Pihentek?

 

Most végre kiélvezhetjük ezt a csodálatos repertoárt, amit sikerült felépítenünk. Sorra válogathatunk a dalokból a koncertek előtt, kihúzunk egyet, teszünk a helyére másikat.

 

A zenekari iránti igény közben egyre nagyobb mértéket ölt, ennek köszönhetően juthatunk el most már olyan vidéki városokba is, ahova eddig nem, sőt, például Győrött hetekkel a koncert előtt elfogytak a jegyek. A zenekarban pedig elképesztő az összhang, amihez még hozzájön az a repertoár, amit mindig is szerettünk volna és a most már a komoly színpadi rutin.

 

Most a klubszezonban végre mehetünk a kis sötét kocsmákba is, ahol szabadjára engedhetjük a rockandroll malackodásainkat, mint egy rendes disznóólban. Aztán szervezzük már a jövő évi Woodstock az Ugaront is, ami az idei évre már egy hihetetlen ugrással fesztivállá nőtte ki magát. Persze az UTÓPIA lemezről lemaradt néhány ötlet, ami a következő album anyaga lesz, úgyhogy abba is belenyúltunk már, két év múlva pedig 15 éves lesz a zenekar, amire olyan nagyszabású tervek vannak, hogy már el is késtünk a szervezéssel.

 

Kovács Jenifer