Az Opus 100 Mk II rádiók a VHF sávban fixen egy frekvenciára készülnek, vagyis nincs lehetőségünk csatornaváltásra vagy hangolásra. Ezért ha többet akarunk egy időben használni, akkor vásárláskor oda kell figyelni, hogy az NE 100 S típusszámmal ellátott vevők és természetesen a hozzá tartozó mikrofonok különböző frekvenciákra hangoltak legyenek. A gyártó a kisebb számú rádiórendszert egy időben használók számára ajánlja ezt a típust.
Összesen kilenc Opus 100 Mk II-es működhet egy időben, mert kilenc különböző működési frekvenciára készítik ezt a sorozatot. Az NE 100 S vevőhöz öt különféle mikrofon összeállításra van lehetőségünk. Kétfajta kézi mikrofon, az SDM 168 dinamikus és az SEM 180 kondenzátor kapszulával szerelt mikrofonok, valamint a TS 100 Mk II övre tehető adó, amelyet vagy gitárhoz használunk, vagy hozzá az MCE 55.18 lavalier (ruhára csíptethető), illetve az Opus 55.18 fejmikrofont csatlakoztatjuk.
Most pedig térjünk rá az Opus 100 Mk II-es részletesebb ismertetésére. A vevőegység 1U magas, fél rack szélességű, selymes tapintású matt fekete műanyag dobozban kapott helyet. A csomagolás ugyan nem tartalmazza, de létezik a dobozhoz rack beszerelő készlet is. A doboz mérete lehetőséget teremt számunkra, hogy szabványos méretű rack-ben egymás mellett két rádióvevőt is elhelyezzünk. A doboz tetejét a megfelelő szellőzés érdekében rácsozták, így akaratlanul, ha részben is, de megtekinthetjük a készülék belvilágát. A látvány korrekt megépítést sejtet. Az előlapon a hálózati kapcsolón kívül és az RF és audio LED-es kijelzőn kívül nincs semmi. A hátlapon találjuk a két antenna TNC (azért nem BNC, mert ez nem bajonett záras, hanem menetes rögzítésű) csatlakozóját, a szimmetrikus XLR és az aszimmetrikus 6,3 mm-es jack kimeneteket. Ezek mellett van egy pici kapcsoló mic és line feliratokkal, vagyis segítségével meghatározhatjuk a kimeneti jel szintjét, hangerejét.
Hasznos, hogy nem kell hangerőszabályzó potival bajlódni. Így biztosak lehetünk abban, hogy ha van két vagy több Opus 100-as rendszerünk, mindegyik azonos hangerővel fog megszólalni. A hátlapon van még a hálózati adapter csatlakozója is, illetve a zajzár küszöbszintjét állító potenciométer. Ennél már csak a kézi mikrofonok egyszerűbbek. A vevő dobozához hasonló selymes tapintású matt-fekete műanyagból készült házon nem találunk egyebet, mint egy kapcsolót és egy piros LED-et, amely ha bekapcsoláskor felvillan, akkor az elemünk vagy akkumulátorunk rendben van. Ha azonban bekapcsolás után pirosan világít, ki kell cserélnünk azt. Ha fel se villan, akkor a berakott elem teljesen rossz, vagy nincs elem a mikrofon alján lévő tartóban, amelyhez a mikrofontest alsó részének lecsavarásával juthatunk el.
A mikrofon kapszulát az Opus családra jellemző fényes ezüstszínű kosár védi, amelyet belül egy finomabb szita és szivacs is borít. A mikrofon használata rendkívül egyszerű. Gyors összeszerelés és bekapcsolás után nincs semmi dolgunk. A mikrofon jól kezeli a nagy jelszinteket. Nehezen (vagy nem is?) hajtható túlvezérlésbe. Ezért énekre és beszédre egyaránt használható. A rádiórendszer is jól működik, alacsony a zaj. A két mikrofon közül a dinamikus kapszulával szereltnek nagyobb a kezelési vagy testzaja, mint a másiknak, de elmondható, hogy mindkettőé meglepően alacsony.
Egymáshoz hasonlítva a két mikrofont a kondenzátor kapszulával szerelt hangja nyíltabb, míg a dinamikus mikrofon mélyközépben kicsit túlzásokba esik, de a hangszínszabályzóval sok minden megoldható. Még akkor is jól használható a mikrofon (főleg a kondenzátor kapszulás), ha a keverőn nincs felüláteresztő szűrő. Nem kell gerjedékenységgel sem számolnunk. A kondenzátor kapszulával szerelt mikrofon kardioid iránykarakterisztikával bír, míg a dinamikus mikrofon szuperkardioid irányítottságú. A mikrofonok 450-os szögből és közelről jól használhatók, de távolabb tartva szánktól a hangerő leesik, és a hang elvékonyodik. Ezért a saját érdekünkben használjuk jól a mikrofont.