Ezek az eszközök megkönnyítik a hangosító dolgát abban, hogy a keverő csatornáira érkező hangszerek és mikrofonok jelei a kimeneten egy jól kevert zene formájában jelenhessenek meg. Vagyis a kompresszorok nem a zene ellen, hanem ha jól használják, a zene érdekében működnek.
A Behringer gyártmányai között vannak kettő- vagy négycsatornás készülékek, de akad olyan is, amelyben elektroncső működik a jelútban. Ebben az írásban a Composer PRO-XL MDX1600 és MDX2600 készülékeit mutatom be. Ezek a készülékek egy dobozban kétcsatornányi dinamikaprocesszort tartalmaznak. A Composer fantázianév arra utal, hogy a készülék csatornánként többféle, a bejövő hanginformáció dinamikájába beavatkozó áramkört is tartalmaz. Az MDX1600 az expander/gate, a kompresszor/limiter és a külön limiteren kívül még dynamic enhancert tartalmaz, illetve egy kapcsolóval egyszerűen csak bekapcsolható, de nem állítható de-essert, míg az MDX2600 esetében egy korrektebbül beállítható de-esser és kapcsolóval aktivizálható enhancer jelenti a pluszt. A kezelőszervekből egyértelműen látszik, hogy eszközeink fő szolgáltatása a kompresszor/limiter. De mielőtt rátérnénk a működésre, essék néhány szó a mechanikai kialakításról. A készülékek 19” rack szélességű és 1U magas eszközök, előlapjuk eloxált és festett alumínium. A feliratok a kezelőszervek körül fekete alapon fehér festékkel készültek és ilyen módon, de a gombok elrendezéséből fakadóan is a készülék áttekinthető és könnyen kezelhető. A nyomókapcsolók aktivizált állapotukban zölden és sárgán világítanak. A készülék beállítását tekintélyes méretű, látványos és informatív input-output kivezérlésjelző, illetve reduction kijelző segíti, egy kisebb LED-sor a de-esser kivezérléséről tájékoztat. A reduction a kompresszoroknál megszokott módon a vége felől az eleje irányában mutatja a kimenő jel csökkenését, vagyis a kompresszió mértékét dB-ben. Vannak még LED-ek a threshold (beavatkozási küszöb) és az expander/gate szabályzók felett. Ezek a működés közbeni beállításban oly módon segítenek, hogy megtudjuk, melyik dinamikaszabályzó beavatkozását mutatja a reduction LED-sor. Egyetlen piros LED jelzi a különálló limiter beavatkozását a jel útjába. A készülék csatlakozói TRS és XLR ki- és bemenetek, a készülék hátulján találhatók.
Most pedig nézzük, milyen hangot produkál a készülék, és vizsgáljuk meg, mennyire jól használható, mint dinamikaprocesszor. Az egyéb apró szolgáltatásokra ennek a vizsgálatnak a keretében fogok kitérni. Először meghallgattam a készüléket, mit csinál a hanggal, ha a kompresszor nem avatkozik be, hanem csupán átmegy rajta a jel. Az eredeti CD-n hallható hanghoz képest a hang kissé összeesik, elveszíti kiterjedtségét, nyíltságát. Kicsit összemosottabb és tompább, de hangja nem válik nyerssé vagy durvává. Összességében nem ront sokat az eredeti CD-hanghoz, vagy ha úgy tetszik, a bekötéséhez használt kábelhez képest. A kompresszor kipróbálásához a Sound Check CD-hangjai segítettek. A kompresszor jól működik beszéd- és énekhangra, nem zárja be a tetejét. A tube kapcsoló a beszédhangot sziszegősebbé, nyersebbé teszi, megnöveli a felhangokat. Ha a hangszín eleve jó, akkor nem kell alkalmazni. Ez a kapcsoló akusztikus gitárnál, ha nem felbontásban játszanak rajt, jól jöhet. Ha a kompresszor jól van beállítva, képes a hangot nyíltabbá és teltebbé is tenni. Ha akusztikus gitáron felbontással játszanak, akkor erre nem igazán jó ez a kompresszor, vagyis ez esetben 4 dB-nél többet ne fogjunk vele. Az elektromos gitárok hangját teltebbé és melegebbé teszi a működő kompresszor. Basszusgitáron kifejezetten jól működik, főleg ha a lo contour gombot bekapcsoljuk, a gitár „szubosabbá”, dögösebbé válik. A vastag fúvós hangszerek és gitárok hangjának is jót tehet ez a szolgáltatás. Teltebbre vagy koppanósra vagy nyíltabbra lehet vele változtatni a pergő hangját. Le lehet vele halkítani a sodrony hangját. A nyíltabb pergőhang megvalósításához jól jöhet a tube gomb használata. Lábdobra viszont úgy, mint ahogy a kompresszorok általában, ez sem igazán alkalmazható. Elviszi a dob alját, hangját csattanóssá teszi, itt még a lo contur gomb sem segít. A de-esser szolgáltatás hatékonyan, jól működik. Beavatkozása során nem torzít, mint ahogy ezt sok más esetben tapasztaltam. Beállíthatósága viszont nem az igazi. Nincs kijelző, ami a beavatkozását mutatná, nem látható, mennyit fog. Itt csak a fülünkre hagyatkozhatunk. Az expander/gate mint expander jól használható. Lehalkíthatjuk vele mikrofonjainkat, ha nincs bejövő jel. Ha sokat akarunk (vagy kell) vele fogni, a nyitása hallható. Vagyis lehet, hogy a beszélő által mondott első szótagot halkabbra veszi. A release gombbal a zárást lassabbra állíthatjuk. A meredeksége, aránya (ratio) sajnos nem állítható. Ez nem teljes értékű expander/gate, de a Behringer erre más eszközt gyárt. Az MDX1600 de-esser kapcsolója hatékony, ám egy kissé a hang tetejét is elviszi. Az enhancer szolgáltatásokat nem éreztem elég hatékonynak.
Összességében jól működő és ebben a kategóriában ó hangú eszköznek tartom a Behringer composereket. Találkoztam már ennél drágább, ugyanakkor sokkal rosszabbul működő és gyengébb hangú eszközökkel is, amelyeket inkább kikötöttem a jel útjából. ( - )
www.basys.hu