zenesz_logo.png



Igazi zenei unikumot mutat be a Fonó március 20-án: Ovidiu Barteş, egyedülálló román hegedűs Urszuly Kálmánnal és a Hungarian FolkEmbassy-vel ad koncertet. Közreműködik: Hetényi Milán, a Magyar Állami Népi Együttes szólóénekese.

 

ovidiu-bartes-crop.jpg

 

Ovidiu Barteş

 

 

Ovidiu Barteş eddig még soha nem lépett fel Magyarországon így megtiszteltetés a Fonó számára, hogy elsőként az ő színpadukon hallhatja a hazai közönség a FolkEmbassyvel és Urszuly Kálmán kolozsvári muzsikussal együtt.

 

Ovidiu Barteş végletekig kifinomult technikával játszik erdélyi népzenét. Egyedülálló, ahogy a népzenei ízt komolyzenészekre jellemző kristálytiszta hegedűjátékkal szólaltatja meg. Barteş zenéjét Soós András, a FolkEmbassy prímása és művészeti vezetője gyermekkora óta figyelemmel kíséri, nagy öröm a számára, hogy Barteş vállalta a közös muzsikálást. A koncerttel egyrészt a bartóki gondolat jegyében szeretnének zenei kapcsolódásokat felmutatni a román és a magyar nép kultúrája között. Olyanokat, amelyek művészi kifinomultsága ékes bizonyítéka annak, hogy a két nemzet együttműködésében milyen lehetőségek rejlenek. Másfelől pedig az erdélyi népzenének egy újabb szeletével szeretnék megismertetni a budapesti közönséget. A román "folk" sokkal nehezebben határolható körül, mint a magyar táncházmozgalommal kapcsolatba hozható magyar megfelelője.

 

 

 

borĂ­tĂłkĂŠp_700.jpg


Hungarian FolkEmbassy

 

 

 

Erről is beszélni fog Boros Lóránd, etnológus, a Kertem-FolkEmbassy szabadegyetem különkiadásának keretében (19.00 óra, a koncert előtt a Fonó Nagytermében). Barteş maga is ír és hangszerel népzenei ihletésű komolyzenét, most azonban elsősorban olyan dallamokat mutat be, amelyeket mi is ismerhetünk egy-egy mezőségi, szamosmenti vagy kalotaszegi gyűjtésről. A FolkEmbassy tagjai kísérik a kolozsvári Urszuly Kálmánnal kiegészülve.

 

A másfél órás, kétrészes koncertet táncház követi, házigazda: Hajdú Flórián. 

 

2015. március 20. (péntek) 19:00
Ovidiu Barteş, Urszuly Kálmán és a Hungarian FolkEmbassy koncertje
Közreműködik: Hetényi Milán, a Magyar Állami Népi Együttes szólóénekese
Helyszín: Fonó Budai Zeneház, 1116 Budapest, Sztregova u. 3.
Jegyinformációk