– NAGY ANITA – Áron Andrást az Apey & the Pea majd a Lazarvs formációkból és szólóprojektjeiből ismerhetik az olvasók, most a The Black Circle Orchestra-ról és jövőbeni terveiről kérdeztem.

Még 2019-ben készült veled egy interjú a Zenész Magazinban, azonban akkor egy másik zenekarodról beszélgettünk. Most a Black Circle Orchestra nagyzenekar került terítékre, amivel egy egészen más, tőled szokatlan irányba indultál és a szólóprojektjeid dalait játsszátok el teljes zenekaros kivitelben.

2020-ban jött az ötlet a nagyzenekaros verzióról, azért, hogy a szóló felállás után mással is megpróbálkozzak. Van annak egy egészen másfajta atmoszférája, ha hatan megyünk fel a színpadra, nem pedig egyedül állok ki. Mázlista vagyok, mert véleményem szerint a legjobb dobos-basszusgitáros párost sikerült meglőni, ami a Hock Ernő és Boros Levi párost jelenti a The Qualitonsból. Velünk játszik a Blahalouisianából Pénzes Máté billentyűs, szintén egy feketeöves zenész, valamint a barátnőm, Schoblocher Barbara énekesnő. A The Pontiacból Kiss Péter, az egyik legkomolyabb gitáros, szintén csatlakozott hozzánk. Ez a zenekar ugyanúgy az én melankolikus zenei világomat hozza, de még inkább össze van mosva az amerikai country stílussal, amit mindig nagyon nagyra tartottam.

Black Circle Orchestra - Fotó: Révész Patrik

Az önálló estjeid után most a nagyzenekarral egy teljesen ellentétes pólusba léptél át. A melankolikus személyiségjeggyel mennyire összeegyeztethető, hogy sok emberrel zenélsz együtt?

A végletek embere vagyok, mindig a zenei fejlődést és az új irányokat keresem. Teljesen áthangszereltük a számokat és van olyan szomorú hangulatú dal, ami most másként szól, de ezzel nincs semmi baj.

A nagy váltások mögött gyakran alkotói válságok húzódnak, nálad mi idézte elő a váltást?

A kiégés ugyan időről-időre megtörténik velem, de az alkotói válság nem jellemző. Az idei évem abszolút rekordnak számít, mert négy nagylemezt írtam meg egy éven belül. A magánéletemben részt vettem egy terápián egy pszichológussal, emiatt kicsit aggódtam, mert azt mondták, megváltozhat, hogy mennyire tudok majd dalokat írni. Szerencsére ez is fordítva sült el nálam, azóta sokkal többet írok, mint korábban.

Fotó: Bodnár Dávid

Ilyen vibráló a személyiséged, vagy vannak az életnek olyan területei, amelyek folyamatosan inspirálnak?

Folyamatosan inspirálnak. Ha nem történik velem semmi, akkor nem igazán tudok mit írni, hiszen nem történik semmi. Most például egy hónapja Amerikában vagyok és úgy érzem, annyi minden történt velem, mint korábban 4-5 év alatt és biztos vagyok benne, hogy ez három-négy lemeznyire elég élményt ad. Tennessee-ben tartózkodom, munka miatt utaztam ki a Prime Recording stúdióba. Derek Gartennel a hatodik szólólemezemet rögzítettük, aminek az a címe The Moment, és jövőre jelenik meg. Ehhez forgatott Vadas Géza egy dokumentumfilmet a helyszínen, majd amikor végeztünk, Barbival Los Angelesbe repültünk két hétre, végül pedig New Yorkbaban kötöttünk ki, ez már a vakáció része.

A Prime Recording stúdióban

Beszélnél kicsit bővebben a dokumentumfilmről, ami a lemezhez készült?

Az volt a koncepcióm, hogy mindenféle stúdiós trükk és túlgondolás nélkül úgy veszek fel egy lemezt, hogy beülök egy bemikrofonozott szobába és pontosan úgy játszom, mint amikor a saját szobámban ülök otthon egyedül. Ezért is ez a lemez címe, hogy The Moment. Úgy rögzítettük a lemezt Derekkel, hogy kerestük azt, ami picit megszorongatja az ember mellkasát és erről szerettem volna egy filmet. Amikor felszálltam a repülőgépre, még nem tudtam, milyen lesz ez az egész, menni fog-e. Szándékosan nem fejeztem be a számokat, úgy terveztem, hogy majd a stúdióban elkezdem játszani és lesz, ami lesz... Ezt akartam összekapcsolni egy olyan filmmel, ami azt veszi fel, ami éppen történik, nincs minden előre megrendezve, visszaadja a pillanat hangulatát és amit átéltünk. Különlegesen szép film lesz, hiszen sok érzést, örömet és sírást, feszültséget örökítettünk meg a lemezfelvétel közben. A film majd kicsit később jön ki, mint a lemez, azért, hogy tudják előtte hallgatni a dalokat és legyen mihez kapcsolni a látványt.

Fotó: Uhlár Brigi

Miből adódott a feszültség?

Húsz éve zenélek és most oda mentem, ahol született a műfaj, amiben én alkotok és olyan ember előtt zenélek, akinek olyan tudása, profizmusa, rálátása van az egészre, mint otthon 9 millió embernek sem. A nyomás erős volt rajtam, mert egész eddigi életemben most kellett a legjobban teljesítenem. Maga a tudat, hogy Tennessee-ben ülök egy stúdióban… már ez is generálta a feszültséget bennem. Miután pár nap alatt átlendültem a kezdeti lámpalázon, nagy erőre kaptam és onnantól már szórakoztató volt a munka. A teljesítményem felugrott 250 százalékra, az egész időszak megváltoztatta az életem és alig várom, hogy újra visszajöjjek majd ide. Nagyon sok új barátom, ismeretségem lett, például Derekkel, aki egy érzékeny zseni, ő amúgy többek között Taylor Swift albumain is dolgozik hangmérnökként. Sok éve várok arra, hogy valaki megkérdezze tőlem, hogy ez vagy az a sor mit jelent a dalaimban és itt megkérdezték talán az összes sornak a jelentését. Borzasztóan jó érzés volt, hogy tetszett nekik az irodalmi része is a szövegeimnek. Tárt karokkal várnak a jövőben és nekem az a tervem, hogy évente egyszer-kétszer kijövök Amerikába és elkezdek itt is felépíteni valamit.

Fotó: Révész Patrik

Konkrét elképzeléseid vannak?

Még nem igazán, rengeteg lehetőségem van itt sok mindent csinálni, de elsősorban az érdekel, hogy a saját zenéimet rögzítsem. Jó lenne még több új barátot szerezni, másokkal zenélni. Több fantasztikus zenészt is megismertem, akik ebben a kultúrában nőttek fel és koncertezni is szuper lenne. Nagyjából ugyanazt csinálnám, mint otthon.

Mi volt a legnagyobb különbség, ami a felvétel profizmusán kívül feltűnt?

Minden szempontból hatalmas különbségek vannak. Nem akarok senkit megbántani, én sem tudtam elképzelni, hogy a zeneipar ennyire más itt. Olyan, mint amikor nyomkodsz egy iPhone 5s-t, majd megkapod a legújabbat, nagyjából ilyen érzés itt egy stúdióba besétálni. Tennessee a zeneipar egyik legnagyobb fellegvára és itt nagyon sok jó zenész van. Itt vagy a legmagasabb százalékon pörögsz vagy esélyed nincs. Én úgy érzem, nekem sikerült és nagyon boldog vagyok ettől. 16 éves korom óta zenélek, most 34 vagyok, de ennél jobbkor nem jöhetett volna ez az amerikai siker, mert kicsit visszaadta a tinédzserkorom hangulatát és most újra meg akarom hódítani a világot. Lehet nem fogok óriási sikerekre szert tenni, de az, hogy ide eljutottam, nekem nagyon nagy szó. Otthon amúgy fél évig szoktunk dolgozni egy lemezen, itt másfél hét alatt megvolt.

Ezek szerint ez az amerikai út a szakmai sikereken felül egyfajta személyes terápia is volt a számodra.

Valóban változtatott rajtam. Kicsit megfontoltabbá is tett, nem mondok ki egyből mindent. Bizonyos értelemben betegnek tartom az amerikai népet, viszont vannak itt olyan dolgok, amik abszolút példaértékűek. A kedvesség, vagy az, hogy gyakrabban mondod a másiknak, hogy szeretlek. Ez a közvetlenség, mosolygás, pozitív hangulat, amiből meríthetnénk otthon. Én egy introvertált ember vagyok, de ez abból is fakad, hogy otthon sokkal több esetben kerülhetsz kellemetlen szituációban valakivel, Amerikában viszont senki nem akar rád mászni, belemenni az aurádba. Úgyhogy a zenei dolgok mellett ez is nagyon pozitív.

Térjünk vissza kicsit a hazai vizekre. A Black Circle Orchestrával mikor láthatnak élőben fellépni a rajongók?

Jövő év elejéig nem játszunk, most pihenőn vagyunk. A Lazarvs zenekarral lesz decemberben turné, az Orchestrával év elején szeretném a hangszerelést átvariálni egy teljesen akusztikus verzióvá. Ez azt jelenti, hogy egy középre helyezett mikrofont állunk körbe a tagokkal és így zenélünk. Lesz egy koncert ezzel a felállással, de még nincs meg a pontos időpont. A Trillionnal is év végén fejezzük be az új lemezt, így egyszerre vagyok benne ebben a három projektben.

Köszönöm az interjút!

Az írás először a Zenész Magazin 2022. decemberi számában volt olvasható.