zenesz_logo.png



Immár második szólólemezével jelentkezik Szesztay Dávid, május 1-jén debütált háromszámos EP-je, Határtalan címmel.

Szesztay Dávid (Kiscsillag, Santa Diver) multiinstrumentalista, zeneszerző 2018 novemberében jelentette meg első, Dalok bentre című szólóalbumát. A lemez kapcsán  megalakult zenekarral azóta számtalan helyen koncerteztek, nagyon jó a fogadtatása mind az albumnak mind az élő verziónak. Az utóbbit megörökítendő tavaly tavasszal egy live session videó-sorozattal jelentkeztek, majd ez év elején a tavaszra tervezett három dalos EP előfutáraként a címadó, Határtalan című új dallal, és most megérkezett a Határtalan EP amit már az összes zenei streaming oldalon meghallgathattok, vagy megvásárolhattok.

 

Dav piano by Ajtay ZoltĂĄn 700x.jpg

 Fotó: Ajtay Zoltán

„A Szabadon, Valamit érzek és a Határtalan című dalokat 2019 nyarán írtam. furcsa érzés visszatekinteni erre az időszakra, főként ebből az elszigeteltségből, amiben mostanában élünk. A Szabadon talán a legszemélyesebb, legviharosabb és őszintébb hangvételű dal, amit eddig megjelentettem, a Valamit érzek bizonyos szempontból az ellenpontja, egy kiüresedett állapotból indul ki amibe lassan újra beleköltözik az élet. A Határtalan pedig az állandó mozgást, utazást képviseli számomra ebben a sokszor hovatehetetlen és szürreális világban. Az egész kis album elég széles érzelmi és dinamikai skálán mozog köszönhető ez annak is, hogy a Dalok bentre felvételeitől eltérően most akusztikus dob alapokat vettünk fel amiket természetesen a zenekari felállás dobosa Klausz Ádám játszott fel. A dobfelvételeket Fenyvesi Márton készítette a Sinistra stúdióban, a további hangszereket én játszottam fel és a keverést is én végeztem el a saját stúdiómban.”  

 

Dav by Ajtay ZoltĂĄn 700x.jpg

 Fotó: Ajtay Zoltán

Meghallgatva a lemezt úgy érezzük, hogy bár bizonyos szempontból a lemez a Dalok bentre folytatásának is felfogható, de szép újabb színek is megjelennek Szesztay Dávid zenéjében. Kiemelnénk a Szabadon c. dal afrikai ritmusokat idéző lüktetését, a remekül felépített ének témát, a hangszerelés gitárokból és billentyűkből összeálló egzotikus, kissé meditatív kisugárzását, amit szívesen hallgatnánk még tovább. Az akusztikus dob egyértelműen frissebbé, élőbbé tette a dalokat, izgalmas, jól sikerült lemez a Határtalan.  

 

 

FACEBOOK: https://www.facebook.com/SzesztayDAVIDofficial/
YOUTUBE PLAYLIST: https://www.youtube.com/watch?v=f8szEynUNcU&list=PL6x2phTxKdZvt97TZBqWN73N1NcnvS3tm
SPOTIFY: https://open.spotify.com/album/4zHqLxik1T2x5FVUsaavay
BANDCAMP: https://szesztaydavid.bandcamp.com/