zenesz_logo.png



A Jack egy ügyes kis Wi-Fi eszköz, amely feltalálója, John Crawford szerint stúdió minőségű 24 bites kapcsolatot hoz létre a gitár és az erősítő között.

 Jack_main.jpg

 

 

Jack, pontosabban a Jack, egy ügyes kis Wi-Fi eszköz, amely feltalálója, John Crawford szerint stúdió minőségű 24 bites kapcsolatot hoz létre a gitár és az erősítő között, vagyis helyettesíti a gitárkábelt. Az eddigi létező kábelnélküli eszközöktől eltérően nem Bluetooth, vagy rádió technológiát használ, mert ezek lassúak, és veszteségesen továbbíthatják a jelet.

 

Crawford szabadalmaztatás alatt álló technológiája bármilyen 6,3 mm-es jack aljzattal ellátott hangszerrel vagy mikrofonnal működik. „Közel tizenháromszor gyorsabb, mint a hagyományos Bluetooth, és nagyjából háromszor gyorsabb. mint az alacsony latency-vel rendelkező Bluetooth eszközök.” – mondta Crawford a The Telegraph U.K.-nak.

 

 

large_650.jpg

 

 

Az Ingenious Audio, Crawford skóciai székhelyű startup cége, sikeres Kickstarter kampányt tudhat maga mögött. A cég úgy tervezi, hogy párban fogja forgalmazni a Jacket – egyet a gitárhoz, egyet pedig az erősítőhöz kell csatlakoztatni. Ugyanakkor vizsgálják a gitárhevederre erősíthető verzió lehetőségét is.

 

 

 

 

slide-08-img-1.pngA Jacket úgy tervezték, hogy minden gitárhoz illeszkedjen, még a süllyesztett jack aljzattal rendelkezőkhöz is. Az eszköz csatlakozója csuklós kialakítású, ezért beállítható úgy, hogy ne érjen a gitártesthez. „Senki nem akar egy olyan kütyüt használni, ami esetleg ledörzsöli a lakkozást egy méregdrága gitárról.” – vélekedik Crawford.

 

„A Jacket 4 éven keresztül fejlesztettük. Hogy miért ilyen hosszú ideig? Mert egy teljesen újra gondolt Wi-Fi technológiát használ, ami alkalmas valósidejű, stúdióminőségű audio jel továbbítására. A hagyományos Wi-Fi nagyszerű dolog, de az adatátvitelt képek, adatok és nem nagyfelbontású, szélessávú audio küldésére optimalizálták. Az alapoktól újra kellett terveznünk a technológiát úgy, hogy kompatibilis maradjon a már létező, Wi-Fit használó eszközökkel, PC-vel, vagy mobil eszközökkel.” – mondta el Crawford.

 

A Jacket mikro USB-n keresztül tölthető beépített akkumulátor tor üzemelteti.

 

Bővebben: Wi-Fi Guitar