Technika
- BORBÉLY TAMÁS - Idén a Fender kihozott egy három tagból álló akusztikus erősítőcsaládot. Ennek kisebb tagjai az Acoustic Junior, az Acoustic Junior Go, a legnagyobb pedig az Acoustic SFX II. Jelen tesztünkben ez utóbbit fogjuk tüzetesebben szemügyre venni.
– NÉMETH TAMÁS – E havi tesztem alanya a Tama szuperkicsi Club-Jam Flyer dobfelszerelése, a világban uralkodó „downsizing” (méretcsökkentés) divat legújabb remeke.
Még november végén írtunk egy előzetes beszámolót az ESP/LTD 2021-es új modelljeiről. A napokban közreadták az előzetes 2. részét, ami meglehetősen terjedelmes, úgy, hogy most kiemelünk belőle egy új sorozatot, és a többi újdonságra hamarosan visszatérünk.
- KERES TIBOR - A Reverb.com, a legnagyobb új és használt hangszerek, erősítők, effektek adásvételével foglalkozó online piactér és áruház 2020 év végén is közzétette melyek voltak az év legkelendőbb gitár- és basszuserősítői. Először nézzük a gitárerősítőket!
A Yamaha még karácsony előtt jelentette be legfrissebb belépő szintű, kezdőknek, zenét tanulóknak, gyerekeknek szánt 61 billentyűs hordozható szintetizátorát.
Új high-gain torzító pedál, beépített zajzárral – az Electro-Harmonix bemutatta sikeres Metal Muff effektjének kisebb változatát.
A már egy ideje keringő pletykák beigazolódtak: A Gibson valóban megvásárolta az ikonikus Mesa/Boogie erősítőmárkát, mely saját neve alatt folytatja majd prémium erősítőinek a gyártását, miközben egyúttal a Gibson custom shop erősítőinek a gyártójává is válik.
Itt a következő evolúciós lépés a Yamaha elektromos dobszettjeinek fejlődésében, megjelent az új DTX6 sorozat.
- BORBÉLY TAMÁS - A Boss zászlóshajójának minden tudása egy „kis csónaknyi” méretben, kompromisszumok nélkül.
A Tama a 2021-es évet Starclassic Performer szettjének újra bemutatásával kezdte, de ezúttal van egy kis csavar a dologban, mégpedig a hibrid juhar/nyír dobtestek.
A Blackstar Amps január 11-én jelentette be rendkívül népszerű ID:CORE sorozatának harmadik verzióját.
- KERES TIBOR - Az Ibanez szinte mindegyik elektromosgitár sorozatában mutatott be újdonságokat 2021 január 1-én, most az AZ Prestige család három újdonságát emeljük ki az óriási kínálatból.
- LIPPÉNYI GÁBOR - Lehet, hogy ezeket a hangzásokat keresed? Megjelent az eddigi legnagyobb virtuális szintetizátor és keyboard hangszercsomag az Arturia cégtől.
A Meinl ütőhangszereket – élükön talán a cintányérokkal – teljes joggal a világ legjobbjai között tartják számon, a német cég azonban számos más kiváló ütőhangszerrel is ott van a piacon.
- BORBÉLY TAMÁS - Az úttörő cég legújabb high-end multieffektjét, a Fractal Audio Axe FX III padlóváltozatát, a Fractal Audio FM3-mat teszteltük.
A téli NAMM Show hiánya, pontosabban az, hogy online térben Believe in Music címmel került megrendezésre, nem akadályozta meg a Fendert abban, hogy elárassza a piacot új gitárokkal és basszusokkal.
A virtuális 2021-es NAMM Show-n bemutatott számos új Fender gitár sorozat mellett a cég korábbi Squier Contemporary modelljeit is új jellemzőkkel ruházta fel, és amellett, hogy ezek a gitárok mutatósak, még nem is kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni.
– LIPPÉNYI GÁBOR – Az idei virtuális NAMM Show keretében jelentette be a Yamaha az YC73 és YC88 színpadi billentyűket, amelyek már napokon belül kaphatóak lesznek a boltokban.
Az Ibanez szinte mindegyik elektromos gitár sorozatában mutatott be újdonságokat 2021 január 1-én. Ezúttal a metalosok egyik kedvencét, az Axion Label család három újdonságát emeljük ki a kínálatból.
Ideje, hogy a 2021-es új és frissített ESP/LTD gitárok és basszusok bemutatását folytassuk. Az új ESP USA, ESP E-II modellekkel sorozatunk következő, 3. részben fogunk foglalkozni.
Fennállásának a 35. évfordulójára időzítve a Sandberg bemutatta különleges évfordulós modelljét, a Sandberg California Supreme basszusgitárt.
A Zoom több mint 30 éve készít gitár multieffekteket, tavaly tavasszal nagyot dobott a Zoom G11 modellel, a napokban pedig megjelent a kistestvér, a Zoom G6.
Januárban írtunk az új hibrid juhar/nyír Starclassic Performer dobszettekről és már akkor megemlítettük, hogy az új összeállításokhoz különböző pergők külön is rendelhetők. Most az új Starclassic Performer pergődobokat szeretnénk megismertetni olvasóinkkal.
