Aktív szereplőként végigkísérhettem az elektromos dobok evolúciójának szinte teljes történetét. Nehéz egyértelmű választ adni arra, hogy ezt szerencsének vagy katasztrófaturizmusnak lehet-e inkább tekinteni. A dobok elektronizálásának története ugyanis sokkal hányatottabb, mint például a gitároké, ahol ma már egyértelműen csak felhasználói preferencia kérdése, hogy valaki ragaszkodik-e a hagyományos technológiákhoz vagy teljes egészében digitális modellezős cuccokra bízza a gitárjelnek a hangszer és a hangszóró közötti útját.
A doboknál sajnos még mindig nem tartunk itt, aminek okairól nagyon hosszú és izgalmas cikksorozatot lehetne írni, de a jelen tesztnek nem ez a fő témája. A mi szempontunkból annyi a lényeg, hogy a dobokhoz használt elektronikus hangkeltő eszközök esetében az első lépés mindenképpen az, hogy a hangszer akusztikus rezgéseit elektromos impulzusokká alakítsuk, függetlenül attól, hogy egy analóg dobszintetizátor vagy egy minta-alapú digitális hangmodul megszólaltatásáról van-e szó. Erre a feladatra az egyik legelterjedtebb és legjobban bevált eszköz a piezo érzékelő, ami a legtöbb esetben egy kvarc kristály korong. Olcsó, megbízható és univerzálisan használható szinte minden eszközhöz. A gyártóknak összesen két feladatuk van: tervezni egy olyan házat, amely egyrészt megvédi a törékeny kristályt a túlzott rezgésektől, illetve a dobverő közvetlen ütéseitől, tartalmaz egy csatlakozót, amin keresztül a triggert össze lehet kábelezni a fogadó egységgel (trigger-to-MIDI interfész, dobszintetizátor, sampler, dobmodul stb.) és könnyű a dobra szerelni, másrészt gondoskodik arról, hogy a triggert olyan helyre lehessen pozícionálni a dobbőrön, ahol egyenletes, stabil jelet keltenek a dobütések, függetlenül attól, hogy a bőrnek melyik pontjára érkezik az ütés. Tehát, ha azonos hangerővel végigütögetjük a bőr különböző pontjait, akkor az közel azonos nagyságú jelet produkáljon és ne legyenek „hot spotok”, ahol hirtelen kétszer akkorát szól egy ugyanakkora ütés, mint három centiméterrel odébb és hasonló módon „dead spotok” sem, ahol pedig hirtelen leesik a jel nagysága.
A feladat tehát egyszerű, ehhez képest mégis lenyűgöző, hogy az elmúlt 30-40 év alatt hány teljesen használhatatlan, kényelmetlen és szerencsétlen megoldással álltak elő a gyártók, sokszor elég drága termékek formájában.
A Padtech már több évtizede állt be a dobtrigger-gyártók sorába és két dolog különbözteti meg őket a versenytársaktól. Az egyik az, hogy ők az egyetlen magyar szereplői ennek a piacnak, a másik pedig az, hogy a többi gyártótól teljesen eltérő, innovatív irányba indultak el és a triggereik egy olyan tálca formájában készülnek, amelyek egy dobbőr csere egyszerűségével installálhatók. Ezt a tálca elrendezést egészen a közelmúltig rajtuk kívül egyetlen gyártó sem alkalmazta.
Már a korábbi verziók is nagyon pontosak és megbízhatóak voltak, de a fejlesztés nem maradt abba és nemrég egy új verzió jelent meg, amely állítólag az elődeihez képest még egyenletesebb játékérzetet ad. Egy TR-22-B nagydob triggert és egy TR-14S pergődob triggert kaptunk kipróbálásra. A típusjelzés második tagja a méretre utal, így 22”-es nagydobot és 14”-es pergődobot kellett használni.
A TR-XX-B nagydob triggerek érdekessége, hogy ugyanolyan formátumban készülnek, mint a pergő- és tom triggerek és ezzel a Padtech az egyetlen gyártó, amelyik nagydobra tálca formátumú triggereket gyárt. A többiek általában egy feszítőbabák csavarjai által rögzített hidat vagy háromszög alakú fém tartókonzolt ajánlanak a nagydobra. A dob triggereket ma leginkább hálóbőrökkel használják, ami több kihívást is jelent. A puha, rugalmas hálón sokkal pattogósabb a dobverő, ami növeli a dupla triggerelés kockázatát és a puha felület miatt a jel eleje kevésbé karakteres, ami a feldolgozó egység számára megnehezíti a megütés pillanatának és helyének pontos meghatározását. A nagydob esetében az előbbi probléma még erősebben jelentkezik, mivel minél nagyobb a hálóbőr, megütéskor annál nagyobb a megnyúlása, ami még pattogósabbá teszi, ráadásul a legtöbben úgy játszanak a nagydobon, hogy a megütés után a pedál ütőfejét rajta hagyják a bőrön, ami a gyakorlatban a fő hang után akár három-négy visszapattanást eredményez, amiket a trigger külön ütésekként fog továbbítani a fogadó eszköznek. Ennek kiküszöbölése érdekében a nagydobbőrt a lehető legerősebben tompítani kell. Az új Padtech triggeren ezt egy széles szivacsgyűrűvel és az ütőfelület mögötti szivacspárnával érték el. Teszik a dolgukat és többféle bőrfeszességnél is elég jó csillapítják a visszapattanást. A korábbi verziókkal szemben ezen a nagydob triggeren közvetlenül az ütőfejek alatt találhatók a piezók. Kettő van belőlük, tehát a trigger eleve alkalmas a dupla pedál használatára. Mivel a nagydobon minden ütés ugyanarra a pontra érkezik, így a pozíció érzékelésnek nincs jelentősége. A teszteléshez használt 2Box DrumItFive modulon pillanatok alatt sikerült a megfelelő beállításokat megtalálni, a TR-22-B tökéletesen pontosan, dupla triggerelések és „besült” hangoktól mentesen követte a játékomat. A dupla pedál után kipróbáltam szimplával is, ahol a két piezo közé érkeztek az ütések. Nem okozott meglepetést, hogy ezzel is teljesen rendben volt a játék lekövetése.
A nagydob triggerhez képest a pergő trigger jóval összetettebb szerkezet. Itt már több helyen is megüthető a bőr és a triggernek mindenhol helyesen kell érzékelnie az ütések nagyságát, ráadásul fel kell ismernie a kávaütéseket is. Ezt úgy szokták megoldani, hogy külön piezo figyeli a kávára érkező ütéseket, ami valójában nagyon nehéz feladat. Ugyanis a kávára mért ütések természetesen megrezgetik a dobbőrt is, amit a bőr érzékelője is ütésként fog értelmezni, a kávát és a bőrt egyszerre eltaláló rimshotokról nem is beszélve. A triggereknek és az általuk kiadott jelet feldolgozó eszköz szorosan összehangolt működése és az utóbbi paramétereinek helyes beállítása kell ahhoz, hogy ezeket az információkat pontosan értelmezze a rendszer. A trigger akkor könnyíti meg ezt a feladatot, ha a bőr- és a kávaérzékelő jelét sikerül minél inkább elkülöníteni egymástól, azaz a lehető legkisebb az áthallás a két triggerelt terület között. Az új TR-14S ezeket a kihívásokat négy piezo alkalmazásával oldja meg. Három egymástól egyenlő távolságra, a dobbőr szélén és egy negyedik a tálca küllőinek közepén. Az előbbiek az egyenletes érzékelésről gondoskodnak a bőr teljes területén, az utóbbi pedig a kávaérzékelő. Hálóbőrrel próbálva a nagydob triggerhez hasonlóan nagyon egyszerű volt megtalálni az ideális beállításokat. Buzz-rollokat, rim-shotokat, ghost note-okat és a pontos triggerelést megnehezítő mindenféle egyéb ütésmódot is kiszámíthatóan és helyesen továbbított a TR-14S. A triggerek átvételekor azt az információt kaptam, hogy a fejlesztéskor leginkább a Roland modulokkal való kompatibilitást tartották szem előtt. Ez azért jó hír, mivel ezek a legelterjedtebbek és a legtöbb gyártó hangmoduljai is alkalmasak a fogadásukra. Így fontos újra megemlítenem, hogy a teszteléshez egy 2Box modult -tehát nem Rolandot- használtam és azzal sikerült kiváló eredményeket elérni. Sajnos hagyományos dobbőrt használva (ahogy az esetek többségében használni szoktam az elektromos dobokat) már nem volt ennyire egyszerű dolgom. A bőr érzékelés beállítása ugyanolyan egyszerű volt, mint hálóbőrrel, de a kávaérzékelővel elég hosszan kellett foglalkozni, mire sikerült használható beállításokat találnom. Kapcsolatba léptem a Padtech-et alapító Farkas Szabolccsal, hogy egy Roland modullal is kipróbáljuk a működést. Hamar kiderült, amit sejtettem, hogy a triggerrel nincsen probléma, ugyanis egy Roland TD-30 modullal egyből tökéletes eredményt adott. Ebből tehát annyi következik, hogy nem Roland modult használóknak, hagyományos dobbőr használata esetén érdemes kipróbálni a kávaérzékelést és számítani arra, hogy a beállításkor hosszabb időt kell szánni a legjobb káva paraméterek megtalálására.
A teszteléshez kaptam egy TC-4 típusjelű további apró kiegészítőt is, aminek a folyamatban levő fejlesztéséről Szabolcs már évekkel ezelőtt beszámolt nekem. Apró kiegészítőt írtam, de valójában egy nagyon hasznos kis eszközről van szó, aminek a fontosságát bárki átlátja, aki valaha telepített már dobokba belső triggert. Alsó bőr nélküli nyitott testeknél nincs probléma, a triggeren van egy csatlakozó -legtöbbször egy 6.3 mm-es jack aljzat, beledugjuk a kábelt, ami a hangmodulba megy és kész vagyunk. Viszont ha a dobon van alsó bőr is, vagy bármilyen más módon zárt a dob teste, akkor baj van: a triggerbe bedugjuk a jack kábel és… a dobtest belsejében vagyunk és nincs hol kivezetni a kábelt. A szellőzőnyíláson (hanglyukon) nem fér ki a jack dugó, illetve semmilyen megbízható csatlakozó, így nem marad más megoldás, mint hogy egy csupasz kábelt vezessünk ki a lyukon és kint forrasszuk rá a csatlakozót. Nem lehet megúszni a forrasztást akkor sem, ha bármilyen okból ki akarjuk szerelni a triggert, ami annak is nagyon kényelmetlen, aki tud forrasztani. A probléma nyilvánvaló, ennek ellenére eddig nem volt a világon egyetlen gyártó sem, amelyik elő tudott volna állni egy forrasztást és egyéb különleges szerszámot nem igénylő kábel kivezetéssel. A Padtech évek óta meg akarta oldani ezt a problémát és több prototípus után sikerült egy tartós használatot jól bíró csatlakozóval előállniuk. A lényeg egy saját fejlesztésű, hosszított jack aljzat, amely elég keskeny és elég hosszú ahhoz, hogy átférjen a legtöbb dob hanglyukán és átérjen a test külső falán túlra, ahol rátekerhető egy rögzítő anyacsavar. Csodálatos. Így nyugodtan kijelenthető, hogy ezek a világ leggyorsabban beszerelhető belső dobtriggerei.
Összességében, ha valaki akusztikus dobok elektromossá alakításához vagy dob padek építéséhez szeretné megtalálni a világ egyik legegyszerűbben installálható és legpontosabb, gyakorlatilag elpusztíthatatlan dobtriggerét, akkor mindenképp nézze meg a Padtech TR sorozat legújabb modelljeit és könnyen lehet, hogy ezután nem kell tovább keresnie.
A Padtech triggerek az edrum.hu boltban és webshopban kaphatók, a tesztelt TR-14S ára 50 000 Ft, a TR-22-B ára 95 000 Ft, a TC-4 csatlakozó várható ára 12 000 Ft lesz.
