Az UAFX Brigade a Boss legendás CE-1 Chorus Ensemble pedáljának digitális újragondolása, csúcskategóriás minőségben.
A főleg talán stúdiótechnikai környezetből, a plug-in-ek világából ismert Universal Audio pár éve elkezdett effektpedálokat gyártani gitárosok számára, méghozzá eléggé nagy sikerrel. Az UAFX mindig is különös gonddal ügyelt termékeinek kiváló minőségére. Jelen tesztünkben az egyik kisebb formátumú pedálját, a Brigade-et vesszük jobban szemügyre, mely egy kórus és vibrato effekt egyben.
Szolgáltatások, kezelőfelület
Az UAFX kispedálok többnyire, a történelem során már bizonyított, mondhatni legendás effektpedálokat reprodukálnak és nem történt ez másképpen a Brigade esetében sem, ami gyakorlatilag a mérföldkőnek számító Boss CE-1 kórus-vibrato pedálnak az újabb formába öntése. Ez az ikonikus effekt a hetvenes évek közepén alapjaiban határozta meg e két modulációs effekt arculatát. A Brigade formátuma az UAFX kispedálok szabványméretével azonos, tehát jóval kezelhetőbb méretű, mint az ősi Boss CE-1 óriási kasznija.
A Brigade kezelőfelülete nem is lehetne egyszerűbb: a Vibrato és Chorus módok között egy kis kétállású kapcsolóval válthatunk és mindössze három potméterrel állíthatjuk a paramétereket az alábbiak szerint.
- Rate: a vibrato sebességét állítja. Chorus módban ez a potméter nem csinál semmit, ugyanis a chorus egy adott, fix sebességen dolgozik.
- Depth: mindkét módban az effekt mélységét, vagy más szóval intenzitását állítja.
- Level: a kimenő jel hangereje. Középállásban körülbelül az eredeti, bypass hangerőt szolgáltatja.
Az eredeti Boss CE-1 rendelkezett egy beépített előfokkal, melyet az UAFX lemodellezett, így ez a funkció a Brigade-ben is megtalálható, méghozzá kapcsolható módon. A ki- és bekapcsolásával azonban csak azt tudjuk megválasztani, hogy a száraz jelre hatással van-e vagy nincs, ugyanis az effektezett hang esetében mindenképpen használja a pedál ezt a belső előfokot. Ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy a vibrato esetében nincsen száraz hang, viszont a kórus effekt úgy jön létre, hogy a száraz jelhez hozzákeveri a pedál modulált hangot. Tehát a fenti kapcsolóval meg tudjuk választani, hogy a preamp ezt a kórus hang által felhasznált száraz hangot befolyásolja-e, vagy sem.
Kikapcsolt állapotban a pedál kétféle módban használható (True bypass, vagy Buffered bypass), melyek között szintén egy kapcsoló segítségével választhatunk. Buffered bypass használata esetén, ha a preamp is be van kapcsolva, akkor a Level szabályzó a pedál kikapcsolt állapotában is él, vagyis ekkor is hatással van a hangerőre. Az állapotjelző LED színe minden fenti kapcsolás esetében más és más, tehát bekapcsolás után már első ránézésre is láthatjuk, hogy éppen mi a helyzet:
- True bypass, preamp off: narancs (az előfok nincsen hatással a száraz jelre)
- Buffered bypass, preamp off: piros (az előfok nincsen hatással a száraz jelre)
- True bypass, preamp on: zöld (az előfok a száraz jelre is hatással van, de csak a pedál bekapcsolt állapotában)
- Buffered bypass, preamp on: lila (az előfok a száraz jelre is hatással van, kikapcsolt állapotban is)
Hangminőség
Az évek során rengeteg kórus pedált használtam már és bizony többször belefutottam abba a jelenségbe, hogy a hangkép alsó és/vagy felső tartománya nem volt megfelelő balanszban. Bizonyos esetekben az effekt alkalmazásakor túl sok mély jelent meg, máskor pedig a hang teteje lett már kellemetlenül „üveges”. A Brigade esetében szerencsére egyik véglet sem merült fel. Pontosan ott szól és úgy, ahogy kell – legalábbis az én ízlésemnek nagyon megfelelően. Gyönyörűen dúsítja, háromdimenzióssá teszi a hangot még úgy is, hogy ez a pedál „csak” monó. A fix sebesség nagyon jól meg van választva, fel sem merült bennem, hogy esetleg változtatnék a Rate beállításon. A másik fontos tulajdonsága, hogy nem eszi meg az attack-ot. Több kórus effektnél tapasztaltam, hogy bekapcsolt állapotban gyengíti, lágyítja a hangindítást. A Brigade nagyon szépen kezeli ezt a dolgot (vélhetően az előfok segítségével) és nem gyengíti a kezdeti tranzienst. A preamp részt bekapcsolva, vagyis azt a kórus effekt száraz részére is alkalmazva egy nagyon picit melegebb hangot produkál, de ez egy eléggé enyhe, szinte csak érzetbeli különbséget ad.
Vibrato módban használva szintén csak jó élmények értek a hangzást illetően. Sebességtől függetlenül a moduláció görbéje, másként fogalmazva a vibrato-jelleg oszcillációja mindig nagyon kellemes marad. A sarkosabb, szögletesebb hullámformák esetén előfordulhat egyfajta „rángatós” érzet, de szerencsére a Brigade szép, kerek hangú vibrato-val rendelkezik. Itt ugye már mind a két potméter játszik, vagyis az effekt sebességét (Rate) és intenzitását (Depth) is meg tudjuk választani, így egy szélesebb skálán tudjuk testreszabni a hangját az egészen lágy mozgástól az intenzívebb pulzálásig. Izgalmas módon hozza mozgásba a hangot, mely jellegében rokon szálakat mutat a Leslie, vagy rotary effektekkel, így funkcionálisan nagyon jól működik olyan zenei helyzetekben, ahol az ember ilyesmi hangszínt szeretne használni. Gyakorlatilag egy enyhébb jellegű rotary effektként is használható.

Összefoglalás, ajánlás
A Brigade egy nagyon igényes módon összerakott kétfunkciós effektpedál, mely abszolút hitelesen hozza a legendás Boss CE-1 hangját. Praktikus, viszonylag kis formátumú, pofon egyszerű kezelőfelülettel és csodálatos hanggal. Ha valaki arra a gyönyörű klasszikus, háromdimenziós kórusra, vagy simogató vibrato hangzásra vágyik, mely minden későbbi ilyesfajta effektet meghatározott, az mindenképpen próbálja ki az UAFX Brigade effektpedált!
Technikai adatok
Tesztpéldány: Mezzoforte Hangszeráruház
Most akcióban: 39.000 Ft
Előerősítő áramkör: kapcsolható
Bypass: True vagy buffered
Tápellátás: 9 V DC (polaritás: középső negatív), min. 250 mA (adapter nem tartozék)
Bemenet: 6,3” mono jack
Kimenet: 6,3” mono jack
USB Type-C csatlakozás: frissítésekhez
Méretek: 65 x 92 x 141 mm
Súly: 0,28 kg
A gyártó oldala: https://www.uaudio.com/products/brigade-chorus-vibrato



