zenesz_logo.png



Megjelent RockOut zenekar új nagylemeze, ami egy ízig vérig kiforrott rock/metal lemez lett, mindenki által befogadható énekdallamokkal, zúzós alapokkal.

ROUT700x.jpg

 

 

Tepliczky Gábor, gitáros beszél a zenekar küldetéséről, és az elkészült lemezről:

„Jelenleg csak saját dalokat játszunk, határozottan csak magyar nyelven készülnek a dalszövegek. Ennek előnyeit, hátrányait elfogadtuk, tudatosan döntöttünk így. A zenélés nem a fő állásunk, így fokozottabban érvényes, hogy csak olyan zenét csinálunk, amit élvezünk. A lemez célja, hogy megmutassuk, hogy szerintünk mi az igazi metal zene. Reméljük sok más zeneszerető ember izlésével találkozik az elképzelésünk, és örömet tudunk szerezni a dalainkkal. A lemez nem egy adott koncepció alapján épül fel, helyet kapnak rajta komoly, és vidámabb dalok. Stílusunkban keverednek a kemény, akár trashes gitártémák és a nagyívű refrének, amiket Ricsosz nagyszerű hangja tesz teljessé.

 

Szerintem az egyetlen metal zenekar vagyunk az országban, aki vak frontemberrel dolgozik. Ennek megvannak a hátrányai, de mi kiállunk mellette, mert nagy hang, és csodálatos zeneiséggel áldotta meg a sors. A zenét meg úgysem látni, hanem érezni kell.”

 

A zenekar 2009-ben alakult Budapesten. Alapítója Tepliczky Gábor és Kószó Imre voltak. Eleinte főleg feldolgozásokkal foglalkozott a csapat, de a saját szerzemények mindig is jelen voltak a repertoárban.

 

A mai felállás 2018-ban jött létre:

Tepliczky Gábor - gitár

Kazár Péter - gitár

Kis Róbert - basszusgitár

Vákár Viktor - dob

Szepesi Richárd - ének/billentyű

 

 

 

 

Az Égi törvény már elérhető az összes zenei portálon!

 

Spotify: https://bit.ly/rockout-1

AppleMusic: https://bit.ly/RockOut-1

Deezer: https://bit.ly/ro-deezer

Youtube: https://youtu.be/zkJMeNzdmQM

Facebook: https://bit.ly/RockOut-fb

Google Play: https://bit.ly/RockOut-GooglePlay

Tidal: https://bit.ly/RockOut-Tidal