Az album megjelenéséről és az elkészítés különlegességéről kérdeztük a zenekarvezető zongoristát, Varga Gábort.
Honnan jött az ötlet, hogy a megszokott CD vagy online felületek helyett bakelit lemezen jelenjen meg az új albumotok?
A Hunnia Recordsban egy korábbi munka során tudtam meg, hogy ebben a stúdióban akkor készült el az egész analóg rendszer és Hunka Robi vetette fel, hogy készítsünk (rögzítsünk) ezzel egy anyagot. Azért bakelit, mert egyrészt a jazz, az a jazz, amit mi csinálunk, amit erre az albumra megálmodtunk, szinte igényli ezt a rögzítési folyamatot, hiszen a tartalom az 1950-60-as évek jellegzetes jazz irányzata, amit abban a korban kizárólag ilyen technikával, ilyen hanghordozóra rögzítettek.
Másrészt úgy látom, hogy Nyugat-Európában a high-end audio körökben régóta teret hódít, de a mainstream irányhoz közelítő stílusoknál is egyre jobban terjed a bakelit lemezek használata.
A lemez anyagát az újfajta rögzítés lehetősége ihlette, vagy már egy kész anyagot vettetek fel analóg technikával?
A lemez anyagát kimondottan ez ihlette. Amikor eldöntöttük, hogy ez bakelit lemez lesz, amikor kitaláltuk a hangzást, amikor rájöttünk, hogyan fog szólni, abban a pillanatban egyértelművé vált, mi lesz az ihletés. Nem akartam utánozni senkit. Annyit tudtam, hogy mivel analóg a felvétel, a rajta szereplő hangoknak is annak kell lenniük. Mivel nincsenek digitális hangszerek, csak zongora, dob és bőgő, így a tartalomnak is illeszkednie kell a technikához. Egy olyan korszakot, stílust próbáltam felidézni, amely minden jazz szerető embernek fontos és a jazznek az egyik mérföldköve. Annyira magával ragadott a lehetőség, olyan ihletettséget adott, hogy egy-két nap alatt megírtam a számokat a lemezre.
Ezért hát a Cool jazz cím?
A cool jazz egy irányzat volt a jazzben a bebop után. Leginkább Miles Davishez kötik és az 50-es évek második felétől, a 60-as évektől ez egy kicsit kisimultabb zene, nem feltétlen a virtuozitásra törekszik, inkább a feelingre.
Ezen kívül egy szójáték is. A fiataloknak sajnos már nem sokat jelent a cool jazz, viszont a cool a mai szlengben azt jelenti, ami menő, trendi, laza. Kicsit úgy emeltük vissza a korba ezt a kifejezést, hogy megtartottuk az eredeti jelentését és mégis új jelentéssel is bír: Cool.
Mennyiben más ez az album, mint a többi? Mi a különlegessége?
Azért különleges, mert bakelitre lehet nyomni bármit, akár digitálisan rögzített anyagokat is, de ez esetben maga az elkészítés is analóg rendszerben, 24 sávon történt, és ez az analóg master anyag került ki Hollandiába, ahol elkészült a vinyl.
Ezenkívül azt a spontaneitást szerettük volna visszaadni az albumon, mely ezekre a felvételekre, a korszak ezen zenéire volt jellemző, és megegyezett az akkori rögzítési feltételekkel. Minden egyes szám egy életérzés, bevillanások sorozata.
Szándékom volt, hogy kipróbáljak egy ilyen alkotási folyamatot, mert ilyet még nem csináltam. A zenészek jellemzően felkészülten mennek a stúdióba, hiszen a stúdióban eltöltött minden perc felszentelt pillanat, a stúdió szentély. Ott az utókornak készülnek és rögzülnek a hangjaink. Azonban most a felvétel előtt nem volt próba. Egy héttel előtte találkoztunk hárman, de nem játszottunk, csak átbeszéltük, milyen hangulatú számok lesznek. Annyit mondtam Tibinek és Gyurinak, hogy hallgassanak sok Miles Davist, a Kind of Blue-t, és más felvételeket ebből az időszakból, mert a számok majd a stúdióban fognak megszületni. Roppant nagy vállalás és rizikó volt, hogy úgy mentünk be a stúdióba, hogy az anyagnak a 95%-a ott született meg.
Mi az alapvető technikai különbség a CD-hez képest?
Az alapvető technikai különbség a CD-hez képest, hogy a digitálisan rögzített anyag esetében könnyen tudunk javítani, még ha ez annyira nem is szokásos a jazzben. Bár a javítás analóg felvételnél is lehetséges, de technikailag is lényegesen bonyolultabb lett volna, és ebben az esetben nem is akartuk. Koncertszerű felvételek születtek. Amit a hallgató hall a lemezen, az az első hangtól az utolsó hangig ott, akkor és egyben születtet meg, javítás nélkül.
Egy számot általában 2-3-szor vettünk fel. Az első egy ízlelgetése a számnak, a második volt általában a befutó, a harmadik egy biztonsági játék volt. Ha volt is többszöri nekifutás, többnyire már nem tudtunk semmit hozzátenni, amiért érdemes lett volna még rögzíteni. Nem a számok bonyolultsága volt kihívás, hanem a hangulat megteremtése volt a nagyobb feladat. És úgy tűnik az a két nap roppant szerencsés volt számunkra.
Az analóg rögzítés szalagjának 45 perc a hossza. Az, hogy nem telt be a szalag, jól jelzi a zenekar összeszokottságát, azt az arány- és stílusérzéket, amit sikerült elkapnunk a felvétel napján.
Mióta zenéltek ebben a formációban?
A trió formáció úgy jött létre, hogy Binder Károly magántanítványaként éreztem, hogy szeretnék a kisvárosi zenéléstől elválni és szerettem volna olyanokkal zenélni együtt, akiknek az élete szintén a jazz. Binder Károlyt kérdeztem, hogy tudna-e segíteni és ajánlott is nagyon jó diákokat az egyetemről. Én meg visszakérdeztem, hogy rendben van, de ki tanítja ezeket a fiatalokat, mert én velük szeretnék játszani. Így kerültem össze Csuhaj-Barna Tiborral és Jeszenszky Gyurival, akikkel azóta is együtt zenélünk. Ők szerintem az ország egyik legjobb ritmus szekciója, ami egyrészt megnyugtató, de óriási motivációt is jelent számomra.
Mi a tervetek az albummal, milyen tapasztalatotok van a lehetőségekkel kapcsolatban?
Az előző lemezünk jazz viszonylatban szép karriert futott be Japánban, ahol sok listán szerepelt, rengeteg helyen lett megemlítve, viszonylag sokat el is adtunk belőle. Ez egy nem várt siker volt. Ez a bakelit lemez gazdasági értelemben nem túl nagy motiváció egy kiadó számára sem, hiszen a gyártási költség háromszorosa a CD gyártási költségének.
A cél annyi, hogy hiszünk abban mindnyájan, hogy ami értékes az megtalálja a helyét a világban. ( - )
Varga Gábor Jazz Trio honlapja