ZenészmagazinMit szólnál egy forradalomhoz? Interjú Bornai Tiborral

Zenészmagazin | 2017. Január 05., Csütörtök 11:00

bornai_tibor_photo_2016a_350x.jpg

 

A KFT zenekarral 11 nagylemezt megjelentető, Magyarország mellett Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Bulgáriában, Romániában, a Szovjetunióban, Lengyelországban, az NDK-ban, az NSZK-ban, Kubában, az Egyesült Államok, Ausztriában és Olaszországban is koncertező, a Baba Yaga nevű orosz zenei gyökereken alapuló, különleges hangzásvilágú formációjával is nemzetközi sikereket elérő művész egy tucat filmzenei munkát is maga mögött tudhat, s ebben a minőségében jelenleg is aktív. Az idén 61 éves művészt pályájáról és az ettől az évtől már a digitális áruházakban is elérhető szólólemezeiről, valamint új daláról, a Mit szólnál egy forradalomhoz?  című szerzeményről is kérdeztük. 

"Tele van a fejem tervekkel, és ha nem valósítom meg őket, azok bennem maradva rombolni kezdenének. Hát kiírom, kifestem, kizenélem magamból."

 

1981 óta a KFT zenekar alapító tagja, zeneszerzője és szövegírójaként ismer is ismer a közönség, adódik a kérdés: mit jelent számodra ez az együttes és az együtt töltött 35 év? Kevés hazai formáció mondhatja el magáról, hogy ennyi idő után még mindig aktív és kultikus dalokkal rendelkezik, melyeket minden korosztály ismer.

 

A KFT zenekar az én zenekarom. Ilyesmit manapság sok fiatal már nem mondhat, hiszen egyre több a session-zenekar, amelyben olyan zenészek – kiváló zenészek – játszanak, akik másnap már valaki mással, aztán egy harmadik, negyedik, néha ötödik produkcióval próbálnak. Szakipari dolgozók. Nekem szerencsém volt, jutott egy valódi zenekar. Az eltelt időre pedig csodálkozva nézek. Az a sejtésem ébred, hogy az idő egy trükk. Bűvészmutatvány, amivel el lettünk kápráztatva. Valójában nem is telik. Vagyis inkább azt mondanám, vannak olyan órák, amik telnek, de nem múlnak és ilyenekből áll az életünk.

 

 

A zenélés mellett színházi darabok is kapcsolódnak a nevedhez. Hogyan kezdtél el kapcsolódni a színházhoz?

 

Maga a KFT zenekar is szívesen nyúlt mindig színházi eszközökhöz. Akik látták 1982 februárjában a SZKÉNÉ-s produkciónkat – címe “Elmúltak az ünnepek” volt – máig emlegetik. A kilencvenes években aztán Nyíregyházán adódott számomra lehetőség. Rákos Péter barátom “Mumus” c. darabjához írtam dalokat és a bemutató előtti utolsó próbahétre oda is költöztem a Móricz Zsigmond Színházba. Nem volt nehéz beleszeretnem a dologba.

 

Talán kevesen tudják, hogy könyveket írsz és festesz is, jelenleg is dolgozol valamilyen íráson, festményen?

 

A festés nemrég feltámadt nagy szenvedélyem. Olyan, mint a kábítószer, csak nem visz el érte a rendőrség. Azt hiszem, most már életem végéig festeni fogok, mert túl későn kezdtem, így kevés időm maradt, hogy mindent vászonra vigyek, amit akarok. Az írás is a csendes őrültek szenvedélye és én sajna, azt hiszem, ilyen csendes őrült vagyok. Tele van a fejem tervekkel, és ha nem valósítom meg őket, azok bennem maradva rombolni kezdenének. Hát kiírom, kifestem, kizenélem magamból.

 

Önálló szerzői estjeidről is hallani, ezeken az eseményeken mi az, amiben részesülhet a közönség?

 

Az estek többfélék, egyiken zongorán kísérem magam, másikon gitárral, de valamennyinek közös vonása, hogy nem csak zenélek, hanem mesélek is. Beszélgetek a közönséggel. Vidám és szomorú dolgokról. Így aztán a néző néha meghatódik, egy perc múlva már a térdét csapkodva nevet, szóval egy lelki hullámvasút viszi magával fel és alá. (Fel is út, le is út, gondolom ilyenkor magamban és igazam van.) Hideg-meleg.  Az érzelmek szaunája.

 

 

 

bornai_tibor_photo_2016b_700.jpg

 

 

Filmzenéket is komponáltál a legkülönbözőbb stílusokban, s egyszer azt mondtad, hogy ezen a vonalon “bármi lehetsz”, nincsenek stílusbeli megkötések, ugyanúgy szívesen alkotsz cigányzenét mint rapzenei alapot, amelyeket hallhatunk is a hazai filmekben. Miért éppen a filmzene megalkotása jelenti számodra ezt a fajta szabadságot?

 

A film sokszereplős műfaj. Nem vihetem túlzásba az önmegvalósítást, mert ott a rendező, az operatőr, a színészek és még sorolhatnám. Ha mindenki csak sajátmagára koncentrálna, abból kakofónia sülne ki. Találtam magamban egy olyan képességet, ami alkalmassá tesz rá, hogy mások koncepciójába beledolgozzak, méghozzá úgy, hogy erősítsem azt. A filmzenének olyannak kell lennie, mint amit a rendező írna, ha ismerné a kottát. A szabadságot így az jelenti, hogy elszakadhatok attól, amivel ismertté váltam. Mindig új és új ember mondja meg, milyen legyek. Kaland.

 

 

A feleséged filmrendező, vannak / voltak közös projektjeitek? Hogyan működik a közös munka?

 

Igen, őt Tóth Eszterként ismerte meg a filmes szakma, ezen a néven készítette el nagyjátékfilmjét is, még a kilencvenes években. “Nyomkereső” volt a címe. De forgatott a bakonyi indiánjátékokról szóló dokumentumfilmet is Cseh Tamásékkal. Máig nem tett le róla, hogy egyszer még dolgozhat a szakmájában, hiszen második diplomáját a Színház -és Filmművészeti Főiskolán szerezte, filmrendező szakon. Van közös regényünk, amit még nem fejeztünk be. Először mindig neki mutatom meg, ha írok vagy festek valamit. Alaposan megkritizálja. Nem értek vele egyet. Ellenállok. Aztán pár nap múlva rájövök, van valami abban, amit mond. Aztán végül sokszor beépítem a gondolatait abba, amit kiadok a kezemből.

 

 

Talán kevesen tudják, de több mint 20 könyv fordítása is fűződik a nevedhez, vannak kedvenceid? Még mindig aktív vagy ebben a szerepben?

 

Igen. Most is fordítok éppen egy amerikai regényt. Vagyis fordítunk, Eszterrel. Én vagyok a munka során az angolos. Az eredeti angolt olvasva nyers szöveget diktálok Eszternek, aki már kissé átigazítva viszi be a gépbe. Amikor a végére érünk, ő előröl átnézi és javítgat rajta, hogy valóban magyarul szóljon. Jó szórakozás és egy kis pénzkereset. Igazi, havas téli délutánokra való időtöltés. Havas téli délután ritkán adatik mostanában, úgyhogy néha nyáron is csináljuk. Meg ősszel és tavasszal.

 

 

bornai_tibor_2016_a_700.jpg

 

 

A KFT koncertek hangulatára szerencsére nem csak visszaemlékezni tudunk, hanem – igaz, különlegesnek számítanak, hiszen ritkán vállaltok fellépést – átélni is át tudjuk azokat. Mit gondolsz, mi az, ami ennyi idő után is össze tud tartani benneteket és mire számíthat a KFT rajongótábora a közeljövőben Tőletek?

 

A KFT zenekarnak az a nagy szerencséje, hogy amikor kitaláltuk, pontosan olyanra terveztük, amilyenek mi magunk vagyunk. Semmilyen átalakuláson nem kell átmennünk, amikor fellépünk a színpadra. Ez nagy könnyebbség, nagy előny. A képmutatás ugyanis fárasztó lenne. Abba már régen belegörbültünk volna. Mindig vannak terveink, de azt, hogy jövőre mivel jövünk elő, még nem lőném le. Majd idejekorán.

 

A most digitálisan is megjelent önálló lemezeid között vannak olyanok, amelyeket korábban már elérhetővé tettél CD-formátumban, vannak azonban olyanok is, amelyeket még soha nem hallhatott a közönség, s mindezek most beléptek a digitális áruházak világába is. Hogyan fogadtad az erre vonatkozó megkeresést és munkálatokat és mit szólsz mai, felgyorsult világunk ezen platformjához?

 

Nagyon örültem, amikor megkerestek, hogy rendeznék helyzetemet a virtuális terekben. Én nem lettem volna erre képes. Használok komputert, de annyira nem értek hozzá, hogy ezt a munkát elvégezzem. Most boldog vagyok, mert rend van. Amit írtam, szépen, csoportosítva ott díszeleg a neten. Látszik, hogy élek, hogy még van mit mondanom. Ez azért olyan fontos, mert a hangom halk. Halkabb, mint a nyolcvanas-kilencvenes években. Természetes dolog, hogy az ember csendesedik – nekem legalábbis az. A nagy zajból nem hallatszom ki, csak az talál rám, aki nagyon figyel, aki keres. És ha valaki keres, hát megtalálhat. Mostantól ott vagyok a képernyőn. Nem volt egyszerű megemésztenem, hogy a foglalkozásom technikai körülményei ennyire nagyot változtak, de tudom, hogy csak egyetlen dolog állandó: a változás. Ha nem tudok én is változni, az azt jelenti, hogy meghaltam. Még élek.

 

Az ECDC terjesztésében egy teljesen új dalod is elérhetővé vált, a címe: Mit szólnál egy forradalomhoz? Mikor született a dal és miért éppen most érezted úgy, hogy megmutatod a közönségnek is?

 

A “Mit szólnál egy forradalomhoz” dalt ez év (2016) tavaszán írtam. Idén van a Forradalom hatvanadik évfordulója. Arra gondoltam, ha majd kér tőlem valaki egy ehhez kapcsolódó dalt, hát legyen a tarsolyomban. Persze több ’56-os témájú szerzeménnyel is büszkélkedhetem (Zeng az ének, Megyünk vagy maradunk, Fényes a hajnali ég) de úgy éreztem, az évforduló megérdemel egy újat. Nem kért senki. Nem baj, lényeg, hogy megszületett a “Mit szólnál egy forradalomhoz”. Amikor írtam, megpróbáltam beleképzelni magam egy olyan ember lelkiállapotába, aki változtatni akar. Nyilván ma is vannak ilyenek és akkor is voltak. Ez lett az eredmény. Ez a dal. Hallgassák meg.

 

Idén szorosabbra fűzted a szálakat a Zeneszöveg.hu-val, ahol immár nemcsak a dalszövegid komplett adatbázisa található meg, hanem ez a csapat kiadói feladatokat is ellát irányodban. Hogyan született az együttműködés és mi várható a közeljövőben?

 

Ők ajánlották, hogy szövetkezzünk. Hogy segítenek. Biztos látták, kicsit elveszett vagyok ebben a digitális mennyországban. Talán éreztek bennem lendületet, láttak fantáziát a terveimben. Én meg régen éreztem már, hogy tartozom valahová, mint szerző. Hogy nem vagyok egyedül. Örülök, hogy nem nekem kell olyasmik után szaladgálni, amikhez nincs kedvem, de nélkülük képtelenség megmozdulni ezen a pályán. A pályázatok, a hazai és nemzetközi lehetőségek intézése, a média-felületekhez való hozzájutás, a kapcsolatok, amik nélkül nagyon nehéz. Mindezekkel rendelkezik a Zeneszöveg.hu, én pedig boldogan hátra dőlök, mert csak ebben a lelki pozícióban vagyok képes alkotni. Alkotni, teremteni a világon a legnagyobb élvezet. Kérdezzék csak meg a Teremtőt.

 


Szaniszló Hajnalka

 

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.112401 másodperc.