zenesz_logo.png



Zenei hírek

A francia LANDMVRKS koncertjére akkora érdeklődés volt, hogy közel két hónappal a buli előtt el is kelt minden jegy.

2024. 04. 08.

Húsvét hétfőn jelent meg a Bolyki Brothers klipje, mely a kereszténység történetének legfontosabb három napját mutatja be.

2024. 04. 08.

A 12. Jazzpiknik ismét Paloznakra invitálja a magyar jazzélet legizgalmasabb formációit, hogy a nemzetközi előadók mellett a jazz hazai élvonala is képviseltesse magát.

2024. 04. 08.

A Freakin’ Disco felkerült a HEMI Music Awards és mentorprogram shortlistjére, vagyis a kilenc döntős zenekar közé.

2024. 04. 06.

A zenekar új énekessel, basszusgitárossal és MC-vel fordult rá az idei évre, és már meg is érkezett az első dal ettől a felállástól.

2024. 04. 05.

Azt ígérték, hogy a SopronFest minden évben felvonultatja majd azokat a zenekarokat és produkciókat, akik a legfontosabbak, akiket a legtöbben várnak.

2024. 04. 04.

A 2021-ben alakult, deathcore-t játszó metal csapat Waters c. albuma újabb dalához készített videót.

2024. 04. 04.

Héphaisztosz című daluk az önmeghatározás és a külső körülmények, illetve személyek általi hatások viszonyának kérdéskörét vizsgálja.

2024. 04. 03.

Hétvégén a nemzetközi Gary Moore emlékkoncert, jövő hét csütörtökön pedig Tommy Katona és a Texas Flood zenekara várja a hazai rock és blues rock kedvelőit.

2024. 04. 03.

Április 27-én jön a Fonogram-nap, a magyar zenei élet ünnepe.

2024. 04. 03.

Közel két évtized kihagyás után új dallal jelentkezik a KFT - megjelent a Te vagy az, aki kell című slágergyanús újdonság, melyhez Lantos P. István fotóművész képeiből készült videóklip.

2024. 04. 02.

Idén is érdemes szeptemberben az őszt Tállyán köszönteni, ahol a Kerekdomb Fesztivál koncertekkel, borkóstolókkal, színházzal, irodalommal és családi programokkal vár mindenkit.

2024. 03. 30.

Turnéra indul az egyik legfontosabb kortárs dalszerző-énekes, Nick Cave és zenekara, a Bad Seeds.

2024. 03. 30.

Második lemezét mutatja be április 12-én Budapesten a Crypta.

2024. 03. 29.

Az új dalhoz – amely az áprilisban érkező lemez egyik előfutára – egy live session videó készült a Pannónia Stúdióban.

2024. 03. 28.

Cassyette új dala édesapja elvesztéséről szól. A When She Told Me az énekesnő augusztusban érkező This World Fucking Sucks című debütáló lemezén fog szerepelni.

2024. 03. 28.

Budapest is szerepel a Mr. BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio.

2024. 03. 27.

Önálló anyaggal jelentkezett Ekanem Bálint: a Visszatalálsz egy készülő album előfutára, a hozzá készült klipet pedig az előadó zenésztársa és barátja, Puskás-Dallos Peti rendezte.

2024. 03. 26.

Március 8-án lett volna 88 éves a magyar dzsessz világszerte legelismertebb dalszerző-gitárosa, a tragikusan korán, 1982-ben elhunyt Szabó Gábor.

2024. 03. 26.