zenesz_logo.png



Technika

A VOX új kompakt modellező erősítője kis mérete ellenére meglepően sokat tud, és hozza a VOX-tól elvárható minőségű gitárhangot.
2014. 11. 17.
A Behringer az Eurolive F1220 monitor rendszert kifejezetten arra fejlesztette ki, hogy ugyanazt a teljesítményt és minőséget nyújtsa a zenészeknek, mint amit az EUROLIVE szélessávú rendszerek tudnak.
2014. 11. 15.
„Az első naptól kezdve az a célunk, hogy a legjobb minőségű gitárokat és erősítőket gyártsuk, és rendkívül büszke vagyok arra, amit az elmúlt 30 évben elértünk” – mondta Paul Reed Smith.
2014. 11. 13.
A sok egyedi állítási lehetőség az Xotic Wah pedált a ma elérhető wah pedálok egyik legsokoldalúbb modelljévé teszik.
2014. 11. 12.
A 2006 óta Hangfoglalás néven ismertté vált nemzetközi audiovizuális és zenei kiállítás idén már Budapest Music Expo 2014 néven nyitott meg kapuit.
2014. 11. 10.
Az első Interton Egyetem mérlege, 2 nap, 3 terem, 15 előadás, 18 előadó (közülük 4 külföldi), 52 egyetemi óra, és több mint 300 résztvevő!
2014. 11. 07.
Magyarországon először a Hotel Marriottban október végén megtartott Hifi Show-n mutatták be a Sennheiser URBANITE fejhallgatóját, mely a nagyvárosi stílus új hangzását tudja és útközben is intenzív klubhangulatot felidéző basszussal ajándékoz meg.
2014. 11. 05.
„Az volt az alapkoncepciónk, hogy azért mert a FLY 3 mini erősítő, attól még nem kell játékszernek lennie."
2014. 11. 03.
A legelső Fender elektromos gitár, a Broadcaster hangszín rajongóinak a Fender Custom Shop bemutatta a Blackguard Telecaster hangszedőket.
2014. 11. 01.
Az amerikai Suhr cég bemutatta új Pro gitár sorozatát, melynek Stratocaster jellegű modelljei már nem „öregített” eljárással készülnek.
2014. 10. 31.
A Maxon kihozta sikeres OD808 overdrive pedáljának új, nagyobb tudású, high-gain verzióját, az OD808X-et.
2014. 10. 28.
A Gibson Custom Shop reprodukálja az “L.A. Woman-t”, azt az 1954-es Les Paul Custom gitárt, melyet Robby Krieger, a Doors gitárosa használt és nevezett el így.
2014. 10. 25.
Az AER bemutatta Compact 60/3 elektroakusztikus erősítőjének padló monitor verzióját, a Compact Slope-ot.
2014. 10. 24.

John Mayer a Twitteren tette közzé, hogy a Fenderrel történő együttműködése véget ért.

2014. 10. 23.

A Genelec bemutatta új, ultra kompakt, eredeti megoldásokat alkalmazó háromutas monitorját.

2014. 10. 22.
Eddie Van Halen szellemiségével teljes összhangban, ez az 1x12-es kombó egy valóban korszakváltó erősítő.
2014. 10. 21.
Az új Flashback Triple Delay pedállal a TC Electronic ismét magasra tette a lécet és megmutatta mi az, amit egy modern delay effektnek tudnia kell.
2014. 10. 20.
A Fender bejelentette új Artist Signature Jazz Bass modelljét, melyet Adam Clayton, a U2 basszusgitárosának neve és aláírása fémjelez.
2014. 10. 18.
A Paul Reed Smith kibővítette Archon gitárerősítő sorozatát az Archon 25 kombóval.
2014. 10. 16.