zenesz_logo.png



Melyik zenésszel nem fordult még elő, hogy a legzseniálisabb riffeket vagy egyéb világmegváltó zenei ötleteket egyszerűen elfelejtette? Én egy időben azzal próbáltam ezt áthidalni, hogy azt mondtam magamnak, ha elfelejtettem, akkor biztos nem is volt érdemes arra, hogy emlékezzek rá.

De, hogy mennyire volt ez működőképes, az mutatja, hogy zenész létezésemnek ez volt a legfrusztráltabb időszaka. A Zoom H2N felvevő ennél sokkal jobb megoldást kínál.

 

Természetesen egyszerű felvételek készítésénél sokkal többre képes. A korábbi verzióhoz képest nem csak egy ráncfelvarrásnyit fejlesztettek rajta, hanem drasztikus beavatkozásokon ment keresztül. Sokkal mutatósabb külsőt kapott, ami elég strapabírónak is látszik, de az igazán lényeges változások belül vannak. Először is öt darab mikrofon kapott benne helyet, amelyekkel négy különböző módban lehet felvételeket készíteni. Ezeket a felvételi módokat egyszerűen egy forgó kapcsolóval választhatjuk, szerencsére nem kell menüpontokon átszenvedni magunkat hozzá és egy LED jelzi, hogy melyik van éppen használatban. MS módban egy center és két oldal mikrofon jeléből lehetőség van, akár utólag is változtatható szélességű sztereo felvételt készíteni. Az XY módban hagyományos, 90 fok szélességű sztereo felvétel készíthető.

 

 

Az MS felvétel mikrofonjai a készülék hátoldalán helyezték el, míg az XY sztereo mikrofonjai a kijelző felé néznek. MS és XY módokon kívül lehet kettő, illetve négycsatornás surround felvételeket is készíteni. Ebben az esetben az összes mikrofon jele rögzítésre kerül. Képes MS módban felvett anyagot és négycsatornás felvételeket is utólag sztereóvá konvertálni. A felvétel formátuma Wav, illetve MP3 lehet, a Wav fileokat persze utólag is átalakíthatjuk MP3 fileokká. Sztereo felvétel esetén a Wav formátum mintavételezési frekvencia 44,1/48/96 kHz lehet 16/24 bites felbontással. Négycsatornás felvétel készítésekor a mintavételezési frekvencia csak 44,1/48 kHz lehet, azonban ugyanúgy 16/24 bit felbontással. Egy külső sztereo mikrofon vagy vonal jel rögzítése is lehetséges, amelyik az XY mikrofonok helyét fogja elfoglalni a felvételben, tehát külső jelforrást nem használhatunk MS módú felvétel készítésére azonban pl. egy koncerten készíthetünk olyan négycsatornás felvételt, amelyen az XY mikrofonok helyére akár a keverőről származó hang is kerülhet, miközben a másik két sávon az MS mikrofonokkal a közönség és a térélmény külön rögzítésre kerül.

 

 

Digitális cuccoknál mindig nagyon kell vigyázni a túlvezérlésre. Ezt a problémát a Zoom H2N többféle módon is segít megoldani. Egyrészt használhatunk automatikus felvételi jelszint szabályzást, ami tökéletesen megfelel például interjúk vagy előadások rögzítéséhez, ahol a dinamika nem értékelendő tulajdonsága a felvételnek. Komolyabb igények esetén használhatunk kompresszort vagy limitert is a túlvezérlés elkerülésére. A kompresszor egy általános módon kívül kínál egy beállítást vokál, énekhang felvételéhez és egyet pedig dobok és egyéb ütős hangszerek számára is. A limiterben szintén három mód közül választhatunk. Ebből egy itt is általános használatra ajánlott, a másik kettő pedig koncertek illetve stúdió felvételek igényeihez lett optimalizálva. Értelemszerűen a kompresszor és limiter funkciókat nem lehetséges az automatikus felvételi szint szabályzással egyidőben használni. Amennyiben egy felvétel valamilyen okból (pl. rosszul beállított manuális felvételi szint) túl halknak bizonyul, lehetőség van arra, hogy utólag emeljünk a felvétel hangerején a normalizálás funkció használatával.

 

 

Ezeken a hasznos tulajdonságain túl további funkciókat találunk benne, amelyek segíthetik a zenészek életét. A beépített hangológép nem csak kromatikus módban működhet, hanem hat, vagy hét húros gitárhoz, basszusgitárhoz és különböző nyitott akkord hangolásokhoz is alkalmas. A metronóm nem csak gyakorlás közben, hanem akár felvételeknél is hasznos lehet, és nem csak annyiban, hogy segít pontosan játszani. A H2N metronómja képes a felvételt is elindítani a metronóm beszámolásához szinkronizálva. Választhatunk többféle ütem beosztás közül is, amelyeket különböző hangszerek hangján tud megszólaltatni. SD kártya használatával a memória kapacitása 16MB és 4GB között lehet, míg SDHC kártyával 4-32 GB-ig terjedhet. Képes zökkenőmentesen kezelni igen nagyméretű fileokat is, ezért akár megszakítás nélkül felvehetünk vele egy 32 gigányi zenei anyagot is. Ebben az is segítségünkre van, hogy az elemek húsz órányi folyamatos üzemelést biztosítanak, hogy ne kelljen többet elmulasztott, elfelejtett zenék miatt bosszankodnunk.

 

GP