zenesz_logo.png



- BORBÉLY TAMÁS - Az Ortega idén igazi mérföldkőhöz ért, ugyanis az eddig csupán hangszereket gyártó cég megalkotta az első akusztikus gitárerősítőjét, és a hozzá tartozó két ládáját, melyekkel elindította az Acoustic Amplification termékvonalat.

 

H-one_web_detail_02 700x.jpg


Az erősítő nemes egyszerűséggel a H One nevet kapta (Head One), míg a ládák az S One, illetve S Two (Speakercabinet One / Two) névre lettek keresztelve. Ezt az akusztikus stacket stílszerűen egy Ortega The Private Room DSSuite C/E nejlonhúros gitárral volt szerencsém tesztelni, melyet egy korábbi számunkban már szemügyre vettünk.

 

H-one_web_main fej 700x.jpg


Ortega H One erősítő

Az Ortega H One (ahogy az a legtöbb akusztikus erősítőnél megszokott), két csatornával rendelkezik, melyekből az első a hangszercsatorna, 6,3 mm-es jack aljzattal, fázisfordító (phase) kapcsolóval, továbbá egy COLOR kapcsolóval mely egyik állásában teljesen transzparens, átkapcsolva pedig egy kicsit fedettebb, középdúsabb hangszínt eredményez. A második csatorna kombinált Jack/XLR bemenete alkalmas hangszer, vagy mikrofon fogadására is. Ez utóbbinál egy kétállású kapcsolóval állíthatjuk be, hogy mikrofon, vagy vonalszintű jelet használunk-e (Line/Mic), ez a bemeneti jel érzékenysége miatt lényeges. Ezt a csatornát 48V-os, kapcsolható fantomtáppal is ellátták, tehát kondenzátormikrofonnal is azonnal használható.

Mindkét csatornánál külön Gain potméterrel lehetséges a bemeneti jel szintezése, illetve a két csatorna egymáshoz viszonyított hangerejének beállítása. Mindkét csatornán helyet kapott a szokásos háromsávos EQ (magas, mély, közép szabályzókkal) Az EQ jól megválasztott tartományokon dolgozik viszonylag szűk keretek között. Ez annyit tesz, hogy kényelmesen használható, nem kell milliméteres lépésekkel levadászni az éppen megfelelő beállítást, nincsenek irreális, használhatatlan végletek, hanem ízlésesek a keretek, így nagyon könnyen használható.

 

Hone_panel_front_01 700x.jpg


Az erősítőt beépített Chorus effekttel is ellátták, mely nagyon egyszerűen egy potméterrel kezelhető. A tartomány feléig, a MILD jelzésig a kórus nagyon enyhe, szolid szövetű, mely alkalmas a hangszín tolakodás nélküli dúsítására, szinte észrevehetetlenül. Olyasfajta „always on” kórus effekt ez, mely alkalmas olyan beállításra, aminek a jelenlétét szinte nem is érzékeljük, csak a hiányát, ha kikapcsoljuk. A felétől, a MILD jelzést elhagyva végállásig egy jóval szignifikánsabb kórus effektet kapunk, határozottabb depth és speed paraméterezéssel. Végállás környékén már szinte elérhetünk egy Leslie-jellegű, meglehetősen pikáns soundot.

Csatornánként külön állítható a beépített Reverb, bár egymástól nem teljesen függetlenül. Egy kapcsolóval megválaszthatjuk a zengetés jellegét a room / plate / cathedral verziók közül, illetve egy potméterrel a lecsengés hossza állítható be (Reverb Time). Ezen paraméterek közösek, csatornánként csupán a dry/wet arányt állíthatjuk, ez azonban teljesen elegendő, illetve gondoskodik arról is, hogy az erősítő két csatornájában használt hangszerek (vagy hangszer + ének) ugyanazon jellegű térben legyenek elhelyezve. A Reverb Time, és a csatornánkénti reverb (dry/wet) potméterek maximális állásban sem eredményeznek nagyon szélsőséges eredményt, tehát az EQ-hoz hasonlóan bátran használható, és könnyen kezelhető. A választható zengetések mindhárom fajtájára (room/plate/cathedral) a természetesség a jellemző. Szintén az első panelen kapott helyet a szintszabályzóval ellátott AUX bemenet és a fejhallgató kimenet – mindkettőhöz 6,3 mm-es jack aljzat tartozik.

 

 

H-one_web_detail_01 700x.jpg


Az erősítőt effekt looppal is felvértezték, melynek ki- és bemenete (send/return) a fej hátulján kapott helyet. A hátsó panelen található továbbá egy jackes, aszimmetrikus vonalkimenet (Line Out Unbalanced), és egy szimmetrikus XLR D.I. kimenet, melyhez tartozik egy Ground Lift kapcsoló (az esetleges földhurokból adódó zajok kivédése miatt), és egy Pre/Post EQ kapcsoló is, mellyel megválaszthatjuk, hogy honnan adjuk ki a jelet - az EQ előtt színezetlenül, vagy az EQ után, hangszínezve. A hálózati csatlakozón kívül még két aljzat található itt, ezek az az egyes hangszóró kimenetek. Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy sztereó kimenetet jelent, csupán két hangláda csatlakoztatására ad lehetőséget.

 

H-one_web_detail_03_350x.jpg

 

 Ortega S One és S Two hangfalak

 

Az Ortega kifejezetten a H One erősítőhöz fejlesztett két ládát, melyek együtt alkotnak egy jól működő rendszert. A két láda nem azonos, ugyanis az egyikben (S One) egy 6,5”-os, és egy 3”-os sugárzó kapott helyet, így ő a magasabb tartományok átviteléért felelős, míg a másikban (S Two) pedig egy darab 8”-os hangszóró dolgozik, logikusan a mélyebb frekvenciák kezelésére. A kettő együtt adja azt a hangképet, mely kompromisszummentesen illeszkedik a fejhez. A fej-láda konstrukció lehetőséget ad a térben való variálásra. Ideális esetben, stack-ként feltornyozva az S One a felső, S Two pedig az alsó láda. Mindkettőt elhelyezhetjük azonban a földön is a több mély elérése érdekében, illetve a ládák térben egymástól távolabb is elhelyezhetőek a szélesebb, szórtabb, kevésbé fókuszált hangforrás(ok) elérése érdekében. A ládák alján lévő furat lehetőséget ad a hangfalállványon való elhelyezésre is.

 





Megjelenés, hangzás

Külsőre az egész mini torony nagyon ízléses, egységes megjelenéssel büszkélkedhet. A natúr színű, matt fényű, valódi faburkolat, és a fekete hardverek, illetve fekete hangszóróvédő kárpit elegáns, mégis barátságos külsőt kölcsönöznek az új Ortega akusztikus rendszernek. Bár mind az erősítő, mind a ládák meglehetősen könnyűek, mindegyiket strapabíró fogantyúkkal szerelték fel így darabonként egy kézzel könnyedén szállíthatóak. A fej esetében az első panelen is találunk két fogantyút, így az erősítő szállítható két- vagy akár egy kézzel is. Az első két fogantyú az előlap védelmében is szerepet játszik. Ez a letisztult megjelenés már önmagában is kellemes, de utal a hangzásbeli természetességre is.

Összességében nagyon kellemes élmény volt az erősítő tesztelése. Amint bedugtam a kiváló nejlonhúros Ortega gitárt már elsőre élvezhető hang született. Az EQ-t minimálisan használva, egy kis reverbet betekerve pedig pillanatok alatt ott tartottam komfortérzetben, hogy „kezdődhetne a koncert”. Hangerejét tekintve a 100 Watt teljesítmény, és a kétládányi felület szinte minden színpadra elegendő lehet.

 

Ajánlás

A H One erősítő, és a hozzá tartozó két láda méltó felütése az Ortega új fejezetének, az Acoustic Amplification termékvonalnak. Ez a természetes, inspiráló hangú fej-láda rendszer önmagában, további hangosítás nélkül elegendő klubkoncertekre. Bármilyen akusztikus-jellegű ének-gitár, vagy két gitár duónak ideális eszköze lehet, mely kiválthat mindenféle keverő + PA rendszert. A klubkoncerteken és a duókon túl, kiválóan szolgálhat egy nagyobb létszámú, komplexebb formációban muzsikáló gitárost is, nagyobb színpadokon pedig megfelelő backline-ként funkcionálhat. Az éneken és a gitáron túl természetesen jól használható szinte bármilyen akusztikus hangszer (mandolin, hegedű, ukulele stb.) erősítésére is.

 

H One akusztikus gitár erősítő fej

Fontosabb adatok:
Ár: 129 000 Ft
Gyártó: Ortega
Forgalmazza: Meinl Distribution Hungary
Teljesítmény: 100 Watt RMS / 4 Ohm
Effektek: DSP reverb (Room / Plate / Cathedral), DSP Chorus
Méret: 370 x 240 x 135mm
Súly: 5,2 kg
Tartozék: Gyári Ortega hordtáska

 

S One, S Two akusztikus gitár hangfal

Ár: 64 000 Ft / darab

Gyártó: Ortega
Forgalmazza: Meinl Distribution Hungary
Teljesítmény: 150 Watt / 4 Ohm / hangfal
Frekvenciatartomány: 40Hz – 20kHz

S One hangszórók: 6,5” és 3”
S Two hangszóró: 8”
Méret: 360 x 240 x 300mm
Súly: S One 5,8 kg, S Two 5,5 kg
Tartozék: Gyári, Ortega hordtáska


 

Az Ortega termékek hazai és európai forgalmazója a Meinl Distribution.