zenesz_logo.png



– LIPPÉNYI GÁBOR – A 2024-es NAMM kiállítás talán legnagyobb meglepetéseit a japán KORG cég szolgáltatta, a megjelent újdonságok számában mindenképp.

Összeszámolni is nehéz (talán kilenc) kategóriában jelentek meg új hangszerek és eszközök. Persze ezek nagyobb része egy valamikor népszerű hangszer új változata, vagy éppen meglévő szintetizátorok rack formátumban való megjelenítése, de így is megdöbbentő volt az a bejelentés dömping, amit a cég produkált.

A KORG Grandstage X sem előzmények nélküli hangszer, az elődje (a 88 és 73 billentyűs változatban egyaránt elérhető Grandstage) még 2017-ben jelent meg. Azonban a hangszer külső megjelenése, az integrált új technikai megoldások és a felhasználói kezelőfelület teljes megváltozása okán, a Grandstage X szinte új hangszernek tekinthető.

 KORG Grandstage X 1300x angl

 

Nyilván első ránézésre is feltűnik, hogy a fejlesztők nagyon el akartak szakadni a hagyományos megjelenéstől. A Grandstage X megdöntött, a játékos által jól belátható és kezelhető kontroll felületet kapott, ezáltal magasabb is lett a hangszer. Az ívelt felületek és a két színű, ezüst és fekete színkombináció, mindenképp odavonzza a tekintetet. Az oldallapok perforált fémből készültek és ezek is ívelten zárják le a végeket. A hangszerhez alapból nem jár állvány, de opcionálisan stílusos, fából készült lábakat is kaphatunk hozzá. Az biztos, hogy akármilyen színpadon elsőre ki lehet majd szúrni az új KORG zongorát.

 

KORG Grandstage X side 1300

 

Persze a külső megjelenés csak kis része az újdonságoknak. A legnagyobb vonzerő – mint ahogy ez már az elődnél is megvolt – a hangzás. A Grandstage X rengeteg hangot megkapott a KORG Kronos és Nautilus Workstation szintetizátoraiból. Összesen hét szintézis motor (sound engine) lett integrálva a hangszerbe. Ezek közül nyilván a legfontosabb az akusztikus zongora hangok megszólaltatására optimalizált SGX-2. A Grandstage X 13 ismert zongora mintakészletét tartalmazza, az SGX-2 motor ezek kezelését teszi lehetővé nagyon kifinomult, részletgazdag módon, amivel a legkisebb dinamikai árnyalatok is megszólaltathatók. Teljes hosszúságú, nem loopolt mintákat kapunk, amik akár 12 dinamikai rétegben lettek felrakva és az ezek közötti váltás is nagyon sima. (Az integrált PCM könyvtár mérete tömörítve 25,5 GB, kibontva körülbelül 51 GB.) A 13 zongorából 6 hangversenyzongora, ezek híres japán, német és olasz zongorák mintakészletei. A többi zongora kisebb modellek, pianínók hangzása, illetve a legendás M1 zongora hangját is megkapjuk.

 

Grand X life 1300x

 

A következő kategória az elektromos zongorák. Ezeknek a motorja az EP-1, kiváló Rhodes, Wurlitzer és egyéb szimulációkat találhatunk itt, amelyekben a dinamikai változásokat nagyon élethűen követik le a hangzások, a finom torzításokat is beleértve.

Az orgona hangzásokat három motor is szolgálja. A CX-3 a KORG egykori kombó orgonájának az algoritmusával lett ellátva, ami a rotor orgona hangzásokat képes előállítani. A VOX természetesen az azonos nevű, legendás tranzisztoros orgona hangjait produkálja és az FC-1 egy másik ismert, szintén vintage orgonáét. Leslie effekttel kombinálva ezek szinte minden lehetséges elektromos orgona hangzást lefednek.

A Grandstage X összességében 700 hangszínt tartalmaz. A már felsorolt öt kategórián felül még két szintetizátor motor is a része. Az AL-1 analóg modellezés, amivel kiváló szóló, brass vagy pad hangzások hozhatók létre, ezeket a hangszeren található Pitch és Mod kerekekkel, vagy kontroll pedállal valós időben is módosíthatjuk, így komoly analóg szintetizátor hangzásokkal gazdagíthatjuk az előadást. A HD-1 PCM minta alapú szintézis, az erre épülő hangszínek között nagyon sok fontos hangszer, kiváló mintákból megalkotott hangzását megtaláljuk.

 

Grand X panel 1 1300x

 

A már említett megdöntött kezelőfelület közepén egy viszonylag kicsi, de jól áttekinthető kijelző foglal helyet.  A kijelző két oldalán és az alatta elhelyezkedő gombok, valamint az encoder tekerő segítségével a menü szerkezet elég könnyen kezelhető, de nagyobb részt akármilyen beavatkozás a kezelőfelület többi részén, dedikált kezelőszervekkel történhet. Így például külön gombot és csúszkát (Key Touch) kapott a dinamika érzékenység. A megosztott és rétegelt (Split és Layer) hangszín használat is nagyon egyszerűen kezelhető a Part Control szekcióval. A három, az aktivált állapotot világítva jelző gomb, a három hangerő csúszka (fader) a mellettük található LED kijelző sorokkal nagyon áttekinthető, előre beprogramozott összeállítás esetében is rögtön látni mindent és új split vagy layer kombináció is könnyen előállítható. Megosztott billentyűzet esetében is alkalmazhatunk rétegeket, tehát például a jobb kézben lehet zongora és vonós összeállítás és a bal közben kétféle basszus.

 

Grand X panel 2 1300x

 

Az effekt részben, ami a hangszer kezelőfelületének a jobb oldalán található, a Reverb/Delay és EQ szekciók után egy Analog Tone szekció is helyet foglal, amiben a KORG Nutube technológiáját alkalmazva csöves hangzást adhatunk hozzá, ez főleg az elektromos zongoráknál és orgonáknál, illetve analóg szintetizátor hangzásoknál használható ki. A Unison funkció is külön gombot és csúszkát kapott a kezelőfelület bal oldalán. A szintetizátor- vagy elektromos zongora hangszíneknél ezzel finom vagy erősebb kórus hatást hozhatunk létre. Ezalatt egy egyszerűbb kísérőautomatika kezelőszervei találhatók, ritmus és akkord kísérettel gyakorolhatunk így, vagy használhatjuk akár élő, szólózongorás fellépésen.

Az elmondottakon kívül még egy szekció foglal helyet a kijelző encoder tekerőjétől jobbra, 10 gomb és a Favorite választó, amivel a hangszer kategóriák, hangszínek és összeállítások közül választhatunk, valamint a bal oldalon a hangerő csúszka mellett két programozható gomb (SW1, SW2) és a már említett Pitch és Mod kerekek.

Korg Grand X rear panel 1300

Az összes csatlakozót a hangszer hátoldalán találjuk, a szimmetrikus sztereó audió kimenetet XLR és jack formában egyaránt megkapjuk. Az audió bemenet monó, aszimmetrikus jack csatlakozó. Nincs külső táp, hanem rendes, hálózati csatlakozó. USB-B csatlakozóval kapcsolódhatunk számítógépre, SD kártyát használhatunk adatmentésre.

A Grandstage X nagyon jó minőségű, japán gyártású RH3 kalapács mechanikás billentyűzettel rendelkezik (Real Weighted Hammer Action). Ez fokozatosan könnyített súlyozást jelent a magasabb billentyűk felé haladva, és a finom dinamikájú játék közvetítésére is kiválóan alkalmas. A jó billentyűzet és a viszonylag nagy hangszertest persze súllyal is jár, a Grandstage X a nehezebb hangszerek közé tartozik, súlya 25 kg.

 

 

A KORG a Grandstage X bejelentésével jelentősen megújította a színpadi zongora kínálatát és mindenképp egy megfontolandó alternatíva lehet ezen a területen. A várakozások szerint a nyári hónapokban fog megjelenni a boltokban, de előzetes információkat már be lehet szerezni a viszonteladóknál. A KORG Grandstage X tájékoztató ára: 1 074 000 Ft (Thomann).