zenesz_logo.png



Régóta kajtatok fél akusztikus jazzgitár után, ami itthon lássuk be, nem kis kihívás. Nemcsak azért, mert nem slágercikk, és így a megvásárolható hangszerek palettája, ami ár-érték arányban megfelelő, ráfér egy gyufásdobozra, bár ebben nagy szerepe van a gyenge forintnak is.

A használt hangszerek piaca sem bővelkedik bennük, netről rendelni, pedig nem mindig életbiztosítás. Végigjártam hát jó pár hangszerboltot, szemezgettem a hirdetések között, de csak nem akadtam megfelelő gitárra, vagy az ára volt horribilis, vagy a játék kategóriába tartozott, vagy mindkettő. Igen, még a nagy múltú márkák is képesek a szegedi dobozgyár minőségét hozni irgalmatlan paraszolvencia ellenében.

 

crafter6.jpg

 

Már el is feledkeztem erről a tervemről, amikor betértem a Musicminutes hangszerboltba Budán (itthon ők forgalmazzák a Crafter gitárokat) és megláttam ezt az ES335-re erősen hajazó hangszert, ami a kolbász színű, linóleum imitátor koptatót leszámítva, igencsak szemet gyönyörködtető látványt nyújtott a falon. A márka egyébként koreai, és 1972 óta létezik, “Sungeum” néven kezdték, de aztán belátták, hogy a szójaszószra inkább emlékeztető névvel nem sok sikerrel ostromolhatják a nyugati piacokat, így 86-ban nevet változtattak. Ötvözik a manufaktúrát és a sorozatgyártást, így minden hangszer végső soron kézzel készül, és egyedi.

 

A márka jó pár akusztikus modelljét volt már alkalmam kipróbálni, és azt kell mondjam, fővesztés terhe mellett, hogy a minőség és hangzás tekintetében drágább márkatársaival simán versenyre kel.

 

crafter.jpg

 

Kézbe vettem hát a gitárt, és jóleső érzés fogott el. Végre megtaláltam, amit kerestem. Első ránézésre egy gyönyörűen összerakott hangszer. Tigris mintázatú habos jávor test, ragasztott mahagóni nyak (25.1/2 menzúrával), indiai rózsafa fogólap, gyönyörű egyszerű gyöngyház berakások, arany hardware, ami kicsit giccsesnek tűnhet, de az összképet tekintve nem az. Háromállású kapcsoló, két hangerő, két tone potméter, két nagyon jó humbucker pickup, Grover (amerikai cég, kifogástalan minőség) hangoló kulcsok. A nyaka nagyon kényelmes, jól játszható, nem az a klasszikus hólapátnyél, a bundok nekem kicsit csenevésznek tűntek, de semmit nem vesznek el a komfortérzetből.  Akusztikusan is gyönyörű hangja van, rezeg az egész hangszer. Gyárilag round wound elektromos húrok voltak rajta, azzal is csodaszépen szólt, de a hecc kedvéért autentikus köszörült húrokkal is kipróbáltam, akkor hagyta el először a számat a Gyűrűk Urából jól ismert “drágaszág” kifejezés. De igazán meglepő akkor volt, amikor erősítőn szólalt meg. Ez nem egy megszólalásig szép hangszer, olyan hang jön ki belőle, amit nagy márkák korosabb hangszereitől várnánk.

 

crafter4.jpg

 

Mindig úgy gondoltam, hogy egy gitárnak érnie kell, nem érdemes új hangszert venni, erre a kezembe akad ez, és jól megcáfol. Gyönyörű, gömbölyű hang jött ki belőle, nagyon hosszú hangtartással, ami a tizedik bund után sem fullad be. A két hangszedő, a háromállású kapcsoló és a potméterek miatt elképesztő mennyiségű soundot lehet előcsalogatni a hangszerből, legyen szó bluesról, jazzről, funkról, vagy éppen rockról. Kipróbáltam a RIVERA M60-as kombómon, hogy mégis milyen, amikor egy jó csöves erősítő torzított csatornája, és ez az elegánsnak és visszafogottnak tűnő gitár találkoznak. Az eredményt egy irodalmi szakkifejezéssel tudnám leírni: Vadállat. Iszonyatosan dögös hangja van torzítva, megtartja a gömbölyűségét, és a hangtartása sem változik. Van benne egy kis Les Paul, az üreges nagyméretű test miatt pedig nagyon jól szól a mély és közép tartományban. Hátsó állásban igazi hard rock hangja van, elülső állásban, pedig az igazi „bugyifeldobós” szólókra termett.             

 

crafter3.jpg

 

Rendkívül univerzális hangszer, azért emelem ki ezt a tulajdonságot, mert az ilyen fél akusztikus jazz gitároknak általános velejárója, legalábbis ebben az árkategóriában, hogy bizony némelyiknek nem eléggé jazzes a hangja, vagy torzítva herélten szól. Vagy az egyik, vagy a másik, vagy mindkettő egyszerre, ritka az igazán jó hangszer. Kompromisszumot kell kötni. Na ennek vége, mondanák egy mosópor reklámban, de mivel nekünk most tökmindegy, hogy jön ki a kávézacc és a tejszínhabos pacal, és amúgy is jobban szerettük a fehér ingünket csíkosan csak annyit fűznék hozzá, hogy ez a hangszer nem ismer kompromisszumot. Mondjuk, ha valaki a térdéig akarja leereszteni, és úgy reszelni, akkor az nem lesz túl kényelmes, és mivel üreges ezért egy bizonyos színpadi hangerő fölött használhatatlanul gerjedni fog, de akkor meg már úgy fog csöngeni a fül, hogy fel sem tűnik.

 

Érdemes kipróbálni, legfeljebb nem kell. De az biztos, hogy ár-érték arányban nagyon jó, már majdnem mesébe illően, ugyanis hol veszel fél milliós hangot kevesebb, mint a feléért? Így hát miután kipróbáltam a Crafter SEG-450-est, nem sokra rá már úgy hívtam: enyiiim!   

 

Köllner Dániel

 

A Crafter Hangszerek Magyarországi Forgalmazója a

Musicminutes Hangszerbolt

1027 Budapest, Varsányi Irén u. 26.-34.

www.musicminutes.hu

 

musicminutes.jpg