zenesz_logo.png



Interjúk

Nem tudom melyik előrébbvaló Folk Iván esetében, mert egyszerre zeneszerző, előadó, gitáros, gondolkodó és persze pedagógus. A sorrend tehát tetszőlegesen felcserélhető, aminek talán az lehet a titka, hogy mindegyik tevékenységbe beleteszi teljes lényét.
2012. 02. 19.
Ivánnal a beszélgetéseink jelentős része a hangzásról szólt a zenén belül, így elkerülhetetlen volt, hogy egy ilyen beszélgetés, amit kifejezetten a billentyűsök élvezhetnek rajtunk kívül, dokumentálva legyen.
2012. 02. 18.
Második lemezük megjelenése miatt izgulunk együtt a zenekarral, mert, mint azt bizonyára sokan tudják, az elsővel igen magasra tette a társulat a mércét. Platina lemez lett. Természetesen érthető és mégsem, mert ma már a lemezpiac romokban, a jazz pedig különösen problémás helyzetben.
2012. 02. 18.
Tzumo Árpád talán legnagyobb zenei/szakmai sikereit elért fiatal jazz-zenész az országban. Tanult Herbie Hancock-tól és Wayne Shorter-től is többek között, majd ezzel a szellemiséggel Amerikából hazatérve alkot és tanít.
2012. 02. 18.
A Blackstar történetéről, a néhány éves múltjáról már ejtettünk néhány szót a tesztjeink kapcsán, most viszont alkalmunk nyílt személyesen is megismerkedni azzal a négy emberrel, akik alig öt éve egy angliai Pub-ban elhatározták, hogy céget alapítanak és meghóditják a gitárerősítő piacot.
2012. 02. 13.
Klasszikus rockzene, semmi egyéb. A Krízis hosszú évekre visszatekintő története és hánykolódása után úgy tűnik talpra állt, így Stósz László zenekara újra céloz és betalál. Nincs lehetetlen címmel most jelent meg a közelmúltban legújabb lemezük, amivel turnéra is elindultak már.
2012. 02. 13.
Elkészült lemez a neten, hozzáférhető, letölthető, küldhető, másolható... De legfőképpen figyelemreméltó! A rock-metal banda az elmúlt években készülő nagylemezük idején vált meg énekesüktől, így a lemezt gyakorlatilag újra vették, ami Koncz Mátyás zenekarvezető szerint egyáltalán nem volt hátrány.
2012. 02. 13.
Klasszikus eset: három zenész különböző session munkák és együtt zenélések kapcsán elhatározza, hogy bekeményít. Ráadásul, hogy mindezt trióban, aminek ugye meg van a varázsa, az elementáris ereje, a nyersessége.
2012. 02. 13.
Végetlenül egyszerű a lehetőséget megragadni zenészként: keresd meg a neten azokat a zenészeket, akikkel szívesen játszanál és írj egy üzenetet. Tárgy: Felkérés. Aztán ha szerencséd van, rövidesen Európa szerte turnézol, koncert DVD-t készítesz és lemezt. A szlovák David Kollarnak sikerült...
2012. 02. 12.
Nagyon erős generáció jelent meg a közelmúltban a hazai zenei életben, amelynek egyik kitűnő alakja Csókás Zsolt, akit a legtöbben Szalóki Ági és Borlai Gergő, Kishúg nevezetű produkciójából ismerhet.
2012. 02. 12.
Már-már túlidealizált kép: egy csendes, hűvös hétköznap délidőben ülünk egy Blaha Lujza tér közeli rom/kultúr-kocsmában az újjáalakult Boom-Boom tagsággal, vidám asztaltársaságunk pedig egyedül nagyobb zajt csinál, mint a körülöttünk menzázó húsz ember, plusz háttérben szóló webrádió.
2012. 02. 12.
A ’40-es és ’50-es évek Amerikája átfogóan meghatározta mind a zene fejlődését, mind pedig a hangulatot, amiből akkoriban igencsak keveset érzékeltünk. Sonny és zenekara viszont éppen ebből az időszakból merít, így aki velük tart beszáll az időutazásba…
2012. 02. 12.
Peaces címmel második lemeze jelent meg a közelmúltban a triónak. A forma inkább képzőművészeti alkotás, a tartalom pedig egyáltalán nem „szomorú jazz”. Hanem… De erre válaszoljon a zenekar vezetője, Sárik Péter.
2012. 02. 12.
"A Lenin körúton az ördög zenéje! / Ideért, amikor felnőttem végre / Harvanötben vagy hatvannégyben / Valami helyett, amitől féltem" - robban iszonyat energiával az Arénára a "Rohadt rock and roll", és a Hobo Blues Band-től búcsúzni összegyűlt hatalmas tömeget azonnal magával is ragadja a lendület.
2012. 02. 12.
Kispál András vadonatúj zenekara, ami várhatóan az ősszel jelentkezik lemezzel. Jelenleg a felvételek készülnek, így aztán beszélgettünk hangzásról, dalokról, és a ribizli ültetésről is…
2011. 11. 25.
A négyszeres Grammy díjas Lenny Kravitz, napjaink egyik legmeghatározóbb előadója elárulta, hogy miért tartott három éves szünetet a lemezkiadásokban.
2011. 11. 25.
Mondanám, hogy generációjának legismertebb jazz gitárosa, de Gyémánt Bálintot képtelenség műfaji skatulyákba gyömöszölni.
2011. 10. 06.
A Roy és Ádám Trió „Küldözési mánia” című lemeze kapcsán kerestük fel, amely néhány hete jelent meg. Mert vannak olyan gitárosok, akik mellett nem mehet el a nagyérdemű, esetünkben Nagy Ádám ilyen gitáros.
2011. 09. 21.