zenesz_logo.png



A ’40-es és ’50-es évek Amerikája átfogóan meghatározta mind a zene fejlődését, mind pedig a hangulatot, amiből akkoriban igencsak keveset érzékeltünk. Sonny és zenekara viszont éppen ebből az időszakból merít, így aki velük tart beszáll az időutazásba…

Elsőként beszéljünk a korszakról, amit a zenekar idéz... (hosszan ecseteljétek, hogy mi az, ami ebben a korszakban számotokra fontos, mi a bája, hangulata, minden apró részlet érdekel a fazonon keresztül a stílusig)

 

Az 1940-es - 50-es évek Amerikája... A könnyűzene történetében azért fontos ez a korszak, mert ebben az időben kezdtek el végleg összemosódni az addig a nagyközönség előtt külön-külön kezelt fekete és fehér zenék, az addig szinte kizárólag feketék által játszott blues, rhythm and blues, swing egyre szorosabb kölcsönhatásba került a patyolatfehér country and western és pop zenével. Nagy részben köszönhető volt ez a kommunikáció fejlődésének, a rádió, majd a televízió térhódításának. Kezdtek elmosódni a határok, és ez a helyzet sok-sok új, fantasztikus dolgot generált, többek között ugye izgalmas zenéket, mint a rock and roll, és ez lett az első zene, ami addig nem látott gyorsasággal tarolta le nem csak az Egyesült Államokat, de az egész világot.

 

Amit a zenekarunk, Sonny and his Wild Cows játszik, az nagyjából erre az időszakra emlékeztet, a rock and rolltól egy kicsit visszább, a bluestól egy kicsit idébb... Persze nehéz itt határokat találni, a rhythm and blues bandák már a '40-es évek végén gyakorlatilag rock and rollt játszottak, csak nem volt nemzetközi nyilvánosságuk. Emellett sok egyéb zenei stíluselem is felfedezhető nálunk, akárcsak az akkori zenei kavalkádban, vannak kimondottan swinges, countrys, rumbás, (akkori) popos beütésű dalok, néhány igazi rock-a-billy is. De alapvetően rhythm and bluesnak nevezném, természetesen a szó eredeti értelmében.

 

 

Mennyire lehet egyáltalán a 40-es 50-es évek Amerikáját ma Budapestre szállítani úgy, hogy közben ne tűnjön groteszknek? (Remélem érthető a kérdés, nem provokatív akar lenni, de érdekel, hogyan tudjátok átlépni annak határát, hogy ne kezdjen el mosolyogni a közönség, amikor "szerepet" játszotok?)

 

Szerintem, ha a közönség látja, hogy ez nem arról szól, hogy bohóckodjunk idétlen, színes zakókban, hanem arról, hogy van egy jó zenekar, hála Istennek nagyon jó zenészekkel (itt hadd említsem őket: K. C. Brown - szájharmonika, Crazy Benny - zongora, Gordon Taylor - nagybőgő, Little Tommy - dob), komoly munkával, akkor talán eltűnnek azok az esetleg felmerülő kérdések, hogy mit is keres itt egy másik ország 60 éves zenéit játszó zenekar? Miért vannak olyan ruhákban, amik 50 éve kimentek a divatból (sőt ebben a formában itt nem is voltak sohasem divatban)? Miért nem vesznek egy normális dobszerkót? Miért nem énekelnek valamit magyarul?

 

sonny08.jpg

 

Igen, ezekre annyit tudok csak felelni, hogy ez így jön belőlünk természetesen, így érezzük, így szeretjük csinálni, és persze semmi sem tölt el nagyobb örömmel, ha a közönség is szereti, amit csinálunk.
Ugye itt a groteszkség igazából abból adódhat, hogy a kor, ennek a zenének az igazi fénykora már jó régen elmúlt. Ennek ellenére ez a zene még mindig rettenetesen élő, élettel teli, igazi, szó sincsen komolyzene-szerű kottából hangról hangra játszásról, vagy tribute band jelenségről.

 

Egyébként érdekességképpen hozzátenném, hogy sok mai, hasonló stílust játszó zenekart hallottam/láttam, és szinte mindegyiknél fontos szerepet tölt be a látvány, valószínűleg az lehet a titka, hogy aki szereti ezt a zenét, önkéntelenül megszereti a korszak egészét, a divatjával, külsőségeivel együtt. A mai nagyon színes palettán pedig egyáltalán nem olyan különleges dolog ez.

 

 

Ha informátoraim nem tévednek,  januárban Mark Tortoricivel is játszottatok. Hogyan jött össze a találkozás, illetve röviden mutassátok be az urat azoknak, akik esetleg még a Beatlest sem ismerik...)

 

Nagyon örülök, hogy összejött ez a néhány koncert Mark Tortoricivel, már régóta terveztünk közös munkát, most végre megvalósult. Ő egy nagyszerű Los Angelesi énekes, szájharmonikás, nagyon hasonló zenét játszik, mint mi. Gyakorlatilag az egész világot bejárta már, Észak-Amerikától kezdve Japánon, Egyiptomon át Nyugat-Európáig. Mi például Münchenben találkoztunk vele először. Most egy Spanyolországi fellépésről érkezett hozzánk, innen pedig Olaszországba ment tovább.

 

Budapesten egy nagyszabású rhythm and blues fesztivált hoztunk össze, ahol őt kísértük (valamint külön is felléptünk), ezenkívül néhány kisebb koncert volt még az országban, és még egy nagy buli Szerbiában.
 

sonny-alcatraz01.jpg

 

A közös koncertek hogyan sikerültek, lesz-e még folytatása a produkciónak, vagy akár közös lemezfelvétel, ilyesmi?

 

Jól sikerültek, remekül tudtunk együtt dolgozni, egyre járt az agyunk, a közönség mindenhol imádta. Igen, úgy néz ki, még idén visszatér Európába, és talán el tudjuk hozni ismét, folyamatosan egyeztetünk. Felvétel is tervben van, sőt volt már most is, csak olyan sűrű volt a program a fellépésekkel, hogy egyszerűen nem jutott rá idő. Beszélgettünk még több dologról is, de majd mindent a maga idejében...

Beszéljünk egy kicsit a játékstílusról: hogyan és honnan lehet megtanulni azokat a műfaji elemeket, amiket a zenekaron belül mindenki a saját hangszerén zseniálisan visz? Mennyire kell másképpen játszani?

 

Sajnos arról lemaradtunk, hogy személyesen tanuljunk a '40-es, '50-es évek zenészeitől, meg hogy gyerekkorunkban körülöttünk mindenhol ez szóljon, úgyhogy a felvételek lettek a játékunk meghatározó alakítói. Még ha volt is valamelyikünknek zenei előképzettsége, ezt a zenét mindenki autodidakta módon tanulta, talán ezt nem is lehet másképpen, nagyon rá kell érezni. Alapjában véve egyszerű zene, mégis telis-tele van elmagyarázhatatlan (pláne lekottázhatatlan) kis apró finomságokkal, trükkökkel, amik igazából megadják az ízét a zenének. Mindenképpen hasznosnak érzem, hogy annak idején mélyen beleástam magam jóval korábbi zenék megismerésébe is, azóta is ugyanúgy imádom az 1920-as, 30-as évek amerikai zenéit, néha játszom is, egyedül, duóban. Egyenesen ezekből alakult ki később az a fajta zene, amit a zenekarral játszunk, ezek ismerete is alapvetően fontos, mint mondjuk a hatványozáshoz tudni kell szorozni.
 

IMG_4762.jpg

 

A dalokat kivétel nélkül Sonny jegyzi? Hogyan készülnek a saját dalok?

 

Nem, sőt a koncerteken általában játszott dalok nagyobb része feldolgozás. A sajátok úgy készülnek, hogy megírom őket, ez néha egy óráig tart, néha fél évig, aztán egyszer csak bedobom valamelyik koncert előtt, elmondom, hogy körülbelül miről van szó, aztán már játsszuk is. Néhány koncert után nagyjából végleges lesz. Ilyen értelemben egyébként a feldolgozások sem különböznek a saját daloktól, ha beugrik egy új dal, amit jó lenne játszani, akkor egyből eljátsszuk, és emiatt ezek is teljesen a saját szánk ízére alakulnak.
 

 

 

Mennyire improvizál a zenekar a koncerteken, illetőleg mennyire kötöttek a dalok?

 

Nyilván minden dalnak megvan egy bizonyos kerete, sőt az évek során sok konkrét dolog, figura is kialakul egy dalban, de ettől függetlenül még mindig viszonylag improvizatív, például a zongora jobb keze hogyan díszítget, egy-egy gitár vagy szájharmonika szóló hossza elég képlékeny, függ az adott koncerttől, a közönség hangulatától.

 

Ebből, meg amit feljebb elmondtam a saját dalokkal kapcsolatban, kiderülhetett, hogy nem vagyunk az a halálra próbálós banda. 2002-ben alakult a zenekar, de még mindig a két kezemen meg tudom számolni, hányszor próbáltunk. Persze most már a sok koncerten rendkívül összekovácsolódott a dolog, zeneileg teljesen egy nyelvet beszélünk, de sok minden a színpadon dől el. Soha nem írok számlistát például, a sorrendet mindig az adott helyzet alakítja, a zenekar és a közönség közti kölcsönhatás, vibrálás.
 

IMG_7166.jpg

 

A nemzetközi porondon mennyire próbálkoztok, milyenek a kilátások?

 

Természetesen azon vagyunk, hogy minél szélesebb körben megismerjenek bennünket, mindig nagy élmény, ha külföldön játszunk, hát még ha el is ismerik, amit csinálunk. Néhány havonta teszünk általában egy kisebb körutat, ilyenkor egy hosszú hétvégét csak utazással meg koncertezéssel töltünk, egyik alkalommal öt nap alatt hét fellépésünk volt három országban. Sok-sok nagyon jó helyen jártunk már, Horvátország, Belgium, Románia, Németország, Szerbia, Ausztria, Csehország, Hollandia, remek klubok, őrült fesztiválok... Nagyon örülök, hogy ilyen szépen beindulgattak ezek a külföldi meghívások is, ez mindig az egyik álmom volt, másrészt meg úgy érzem, hogy (főleg Nyugat-Európában) sokkal jobban be vannak járatva a dolgok, és lehet lépni egyről a kettőre.
 

 

 

Ejtsünk szót a hangszerekről is, illetve ezen keresztül a hangzásról: hogyan kell a 40-es, 50-es évek hangzásár reprodukálni 2010-ben? Említs konkrét hangszereket, erősítőket, effekteket, stb.

 

Én ezen a téren kizárólag a játékban hiszek, 99 százalékban ezen múlik. Lehet hiper-szuper a motyó, ha a játék mondjuk csak emlékeztet arra, amilyennek lennie kellene. Itt nincs szükség különleges dolgokra, gitáreffektek, stb., itt is az egyszerűségben rejlik a titok. Lehet, hogy igénytelennek tűnök, de bármikor, bármilyen erősítővel szívesen lenyomom ugyanazt a koncertet. A kivétel talán a dobfelszerelés, ez volt az egyetlen, amit kimondottan ehhez a produkcióhoz vettünk, természetesen egy rissz-rossz régi dobot, tudniillik ezek a hangszerek változtak a legtöbbet az évek során, és a maiak már egészen máshogy szólnak, mint 60-70 évvel ezelőtt. A szájharmonikák, zongorák/pianínók, nagybőgők tulajdonképpen nem változtak (sajnos a zongorát legtöbbször elektromos zongorával kell helyettesítenünk), úgyhogy ezekből egy viszonylag jó hangszer kell és kész. Egyébként néha sikerül meglepődést kiváltanunk hangtechnikus kollegákból egy-egy hangszer kihangosításával kapcsolatban, természetesen nem azért, mert túlbonyolítanánk a dolgot, de ezek maradjanak a mi kis szakmai titkaink. Összességében én azt szeretem, ha a hangzás „harapós”, egy kicsit a túlvezérlésre emlékeztetve.

 

sziget27.jpg

 

És ugyanez a kérdés stúdióban is? Hogyan mikrofonoztok, milyen mikrofonokat használtok, stb.

 

Na, ebben a kérdésben már macerásabb vagyok, de erről inkább akkor nyilatkoznék, ha már túlvagyunk az új lemezen. Annyit viszont szívesen elmondanék, hogy Berlinben van egy olyan stúdió, ami kimondottan ilyen jellegű zenék rögzítésére specializálódott, kizárólag '40-es, '50-es évekbeli felszereléssel dolgoznak, a mikrofonoktól kezdve a szalagos hangrögzítő berendezésig. Azon vagyunk, hogy itt készüljenek el a felvételeink.

 

 

Milyen terveitek vannak 2011-re?

 

A tervek egy része változatlan, minél szélesebb körben játszani a zenét, itthon és külföldön is. Ezenkívül úgy néz ki, rövidesen lehetőségünk lesz kiadni egy bakelit kislemezt, ezt már nagyon várom, valamint új CD megjelentetése sem várathat már magára, ez is még idén mindenképpen meglesz.

 

A további fejleményekről a honlapunkon (www.sonny.hu) tájékoztatunk, ugyanitt megtalálható az aktuális koncertlista, zenék, videók.

 

 

GT