zenesz_logo.png



A négyszeres Grammy díjas Lenny Kravitz, napjaink egyik legmeghatározóbb előadója elárulta, hogy miért tartott három éves szünetet a lemezkiadásokban.

A magyarázat teljes mértékben kielégítő, hisz új nagylemezt készített, melyen Lenny 20 éves karrierjének minden jellemzője megtalálható: rock- és funk elemek, a híres Lenny-s gitár riffek, fogós dallamok és himnikus dalszövegek. A lemezen hallható 16 számot a multi-instrumentalista Lenny írta és hangszerelte, emellett a produceri munkákat is ő végezte.

 

Lenny+Kravitz+HQPNG.png


A multi-instrumentalitása már gyerekkorában elkezdődött. Három éves korában konyhai edényeken ”dobolt”. Öt éves korában már konkrét elképzelése volt, hogy zenész szeretne lenni, így dobolni kezdett majd hamarosan gitáron gyakorolt. Legelőször blues és jazz zenét hallgatott, majd később Los Angelesben hallott először rock zenét, ahol azonnal kedvencévé vált a Led Zeppelin, a Kiss, az Aerosmith és még a kor nagy rockbandái közül a legtöbb. Később a Beverly Hills High School tanulója lett, ahol osztálytársa volt Maria McKee és Soul Hudson, ismertebb nevén Slash. Csatlakozott az iskola zeneprogramjához, ahol zongorázni és basszusgitározni tanult. Ezt a nem mindennapi tehetséget ismét kamatoztatta legújabb lemezével. A felvételeket a Bahamákon és Párizsban két másik zenész közreműködésével, Craig Ross-al és Troy 'Trombone Shorty' Andrews-al készítették. Craig elektromos és akusztikus gitár játékát tette hozzá a lemezhez, Troy pedig a fúvós tudását adta hozzá Lenny új művéhez.

 

LennyKravitzStudio1.jpg

 

Ezen kívül az összes hangszeren Lenny játszott a felvételek során. Az interneten számolatlan video található a lemezfelvételeiről, ahol Lenny éppen dobol, basszerozik, vagy billentyűzik. A hangszerek szerepét dalaiban különös arányérzékkel osztja ki, ha megfigyeljük például a dobok a tipikus Led Zeppelin hangzást, a lehangolt régi dobok soundját hozzák, a játék ehhez pedig teljesen minimalista. A dalok szövegét is Lenny saját maga írta, melyből kettőben közreműködött Jay-Z és Drake. A felvételi helyszínekről ezt mondta Lenny: „A két város kontrasztja jelentős szerepet játszott a lemez hangulatának megformálásában. A Bahamákon a nyugalomban sikerült távol kerülnöm a rohanó társadalomtól. Jutott időm visszagondolni az eddigi életemre és újra átélni az érzéseket. A zene, ami született, hihetetlenül tiszta volt. Ám, amikor Párizsba mentem és kocsikáztam, akkor a nagyvárosi pörgés teljesen megváltoztatta bennem a zenét. Annyira befolyásolt, hogy teljesen újraszinkronizált engem a zenével. Végül ennek a két hangulatnak az egyesítéséből született meg az alap hangulata a lemeznek”.

 

LennyKravitzStudio3.jpg

 

Miért pont Black and White Americana? Igazából nem nehéz kitalálni, hogy a Black és White mire utal. Lenny saját szavaival élve: Az album témája a felnövés egy különböző fajok közti környezetben. Ennek alapja az, hogy édesapja ukrán, zsidó származású TV producer. Édesanyja afroamerikai színésznő. Ez is egy kontraszt, viszont ez nem a hangulatot befolyásolja, hanem a témát. Ez egy nagyon kényes téma és senki se beszél róla szívesen, de mivel erről szól a lemez, ezért ezt nem lehetett elkerülni, muszáj volt egy kicsit belefolyni. Lenny elárult egy néhány gondolatot, ami foglalkoztatta a zeneírás közben, és ezeket tartja a fő mondanivalónak: „Ez minden tudásom, és az eddigi életem.” „Itt tartunk most Amerikában, hogy számtalan embernek kell azzal a ténnyel megbarátkoznia, hogy Amerika nem csak a fehéreké.” „Amerika fekete és fehér és minden más, ami közötte van.”

 

Lenny_Kravitz-36.jpg

 

A lemez kiadása körül vannak újdonságok, ugyanis eddig a Virgin Records volt Lenny kiadója, de a Black and White Americana című nagylemeze az Atlantic Records és a Roadrunner Records gondozásában jut el a közönséghez. A lemez nagy érdeklődésnek örvend, ráadásul a siker garantáltan nem marad el. Lenny kilencedik stúdióalbuma a kiadóváltás miatt egy kicsit elcsúszott a tervezett tavaszi megjelenéstől és így augusztus 29-én kerül a hazai boltokba, de ha élőben is látni akarjuk a négyszeres Grammy-díjas rocker koncertjét, akkor sajnos el kell utazzunk külföldre, mert az európai turné állomásai között nincs magyarországi helyszín. Ezzel kiderül az is, hogy nagyszabású európai turnéra készül, mely a Black and White Europe címet viseli. A turnén vadonatúj látvánnyal és műsorral találkozhatunk. Hallhatjuk majd Lenny régi slágereit és az új lemez dalait. Lennyt hazánkhoz legközelebbi turnéállomásain Bécsben November 18-án, Zágrábban November 17-én, vagy Prágában November 15-én láthatjuk és hallgathatjuk. Az első bulira a franciaországi Amiens-ben kerül sor Október 15-én. A nyitóbuli után nyugatról kelet felé haladva bejárja szinte egész Európát, majd az utolsó bulira November 29-én Párizsban kerül sor.

 

sample-pictures49.jpg

 

Az új albumról az első kislemez, a “Stand” címet viseli, amelyet június 6-tól nyomnak a rádiók. Mindezek mellett Lenny, aki nemrégiben az Oscar-díjra jelölt filmben, a Precious-ben is feltűnt, ismét színészi babérokra tör Cinna szerepében a várva-várt Suzanne Collins regény, a The Hunger Games filmes adaptációjában. Lenny emellett saját tervező céget üzemeltet Kravitz Design névvel, ahol sokrétű tervezőmunkát végeznek, legyen szó reklámtervezésről vagy építészeti tervekről.  Lenny nem csak a lemezeivel és kreativitásával büszkélkedhet, emellett 1999 és 2002 között négy Grammy-t nyert egyhuzamban, a “Legjobb férfi rock vokál” kategóriában rekordot is felállított a “Dig In” című dalával.

 

Ezek alapján ki merem állítani, hogy Lenny nem csak napjaink egyik legmeghatározóbb zenésze, hanem az egyik legkreatívabb is. Mivel minden „nagy” embernek kell egy kis kikapcsolódás, Lenny ezt az időt is kreatívan tölti és hobbijának a fényképezésnek él. Lenny így vélekedik magáról a lemez kiadása után: „Jelenleg van elég munkám, de a kreatív dolgokra mindig nyitott vagyok.”

 

FB