zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Zenei hírek
Kiki szólókarrierjének első koncertje a gyönyörűen felújított Turay Ida Színházban lesz március 13-án. Az akusztikus koncerten a legújabb szerzemények mellett felcsendülnek az énekes karrierének legkedveltebb dalai is.

 

 Kiki koncert mĂĄrc. 13 plakĂĄt_400.jpg

 

 

 

Március 13-án a Turay Ida Színház impozáns termében feltárul Kiki hangokba zárt világa. Az akusztikus koncerten élőben hallhatjuk az ’Útitárs’ című szerzeményt, amellyel Patkó Béla Kiki nemrégiben debütált, mint szóló előadó.

 

A koncert helyszíne hazai terep az énekes számára. A tavalyi évben országos turnét is megjárt „Csakazértis szerelem” című színdarabnak – melyben Kiki saját magát alakítja - jelenleg is tartanak az előadásai itt. Az Első Emelet dalaira felépített szórakoztató darab az egyik legsikeresebb előadása a színháznak.

 

Az akusztikus koncertre már szinte most elfogytak a jegyek. „Nagyon jól esik, hogy ilyen nagy az érdeklődés, hiszen eddig nem is hirdettük sehol, csak a közösségi oldalamon. Aki esetleg most lemarad, remélem, fogom tudni kárpótolni a későbbiekben egy újabb budapesti előadással.” – fűzi hozzá a népszerű énekes.

 

Patkó Béla Kiki: ’Hangokba Zárva’ Akusztikus Koncert

Turay Ida Színház (Budapest, VIII. ker. Kálvária tér 6.) március 13. 19:00 óra

Jegyek kaphatóak a színház jegypénztárában, és a www.turayidaszinhaz.hu oldalon!

 

 

 

 

 

www.patkobelakiki.com

https://hu-hu.facebook.com/patkobelakikienekes