zenesz_logo.png



A kritikákban említett „új zene” nem csak a hazai előadóknak köszönhető, hanem a külföldi sztárvendégeknek is, akik már régóta együtt dolgoznak a zenekarral.

 

djabe_group_2012_color_700.jpg

 

 

Az eddig 42 országban szerepelt és több hazai és külföldi díjjal kitüntetett Djabe zenekar eddigi legnagyobb vállalkozásáról Égerházi Attila, a zenekar vezetője így nyilatkozott:

 

„A Djabe zenekar elmúlt 19 évében mindig úgy éreztük, hogy az aktuális stúdió lemezünk az addigi munkásságunk legjelentősebb darabja. Visszatekintve szakmai szempontból ez így is volt. Ez teljesen természetes hozzáállás egy zenekar részéről, még akkor is, ha nem lenne feltétlenül igaz az eredmény, hiszen ez visz előre egy csapatot. A Forward mégis különleges ebből a szempontból. 2013-ban elhatároztuk, hogy írunk egy teljes lemezt, amiben szervesen közreműködik egy szimfonikus zenekar. Sikerült megállapodni a felvételek elkészítésében a Miskolci Szimfonikus Zenekarral és az eredményt most már bárki meghallgathatja.”

 

A Djabe új albuma azonban nem csak a szimfonikus hangzástól különleges, hanem a zenekar minden tagja tudása és zeneisége legjavát adja. Barabás Tamás, aki a kompozíciók nagy részét jegyzi és a szimfonikus részeket is írta, basszusgitár játékával bizonyítja, hogy nem véletlen tartják az egyik legjobb előadónak az egész világon ezen a hangszeren. Kovács Zoltán zongoristától megszokhattuk a nagyszerű és izgalmas billentyűs játékot, most azonban ő is többel járult hozzá a Forward sikeréhez. Ő hangszerelte és vezényelte a miskolci szimfonikusokat. Kovács Ferenc rendszerint trombitán és hegedűn is kiválót alkot. Banai Szilárd dobost nem csak a ritmikai alapokért, hanem muzikális teljesítményéért is érdemes megemlítenünk. Égerházi Attila ezúttal kompozícióival a régebbi Djabe hangzásvilágot hozta vissza. Akusztikus és elektromos gitárhangzásai is figyelemreméltóak.

 

 

 

Bakelit_cover_120mm_CMYK_300_dpi_600.jpg

 

 

 

A Riff kritikája Olasz Sándor tollából:

 

„Tanulság márpedig van, akár a mesében: a robbanásveszélyes elegy új zenei-fizikai képlete ennyire egyszerű: Djabe + szimfonikusok. Így hát, tessenek óvatosan bánni a hangerő-szabályozóval – a falakat nem kidönteni!”

 

A Riffben említett „új zene” nem csak a hazai előadóknak köszönhető, hanem a külföldi sztárvendégeknek is, akik már régóta együtt dolgoznak a zenekarral. Steve Hackett, a Genesis gitárosa több számban is szólózik. Malik Mansurov az azerbajdzsáni ősi tar legnagyobb mestere sajátos keleti ízt kölcsönöz nem egy kompozíciónak. A Djabe zenekar tiszteletbeli tagjának számít az izlandi dobos Gulli Briem, aki ütőhangszereken közreműködik az albumon, és az énekhangját is hallhatjuk. Meg kell említenünk még Tony Bennett és Ella Fitzgerald egykori zenésztársát, az amerikai John Nugent szaxofonost is, akinek jellegzetes amerikai stílusú játéka érdekes fűszer az azeri tar mellett.

 

Az album szívszorító érdekessége, hogy befejeztek egy felvételt, melyet még a Djabe elhunyt ütősével, Sipos Andrással kezdtek el 2004-ben. A Wind Tale így egy teljes évtizedet, és a közreműködőknek köszönhetően három kontinenst is átölel hangzásával.

 

A Forward a GR1993 Records kiadásában jelent meg többféle formátumban is.

A CD elegáns papírtokos kivitelű.


A dupla 180 grammos vinyl LP-n több mint 22 perc extra tartalom hallható a CD-hez képest, egy egybefüggő szimfonikus mű formájában, mely a Forward zenei esszenciáját tartalmazza. A vinyl albumhoz ajándékként becsomagolták a CD változatot is.

 

Elérhető a Forward 5.1 surround változatban is DVD–Audio lemezen sok extrával.
A korong szokás szerint DVD–Audio, DVD video és Blu-Ray készülékekkel is kompatibilis, és akárcsak az LP, ez is audiofil minőségben szól.

 

A Forward album az iTunes-ról, az Amazonról és a dalok.hu-ról is letölthető. Online a Spotify-on és a Deezeren is meghallgatható.

 

Az album zenei anyagának összefoglalója itt hallgatható meg:

https://www.youtube.com/watch?v=FG8esQwGcSs

 

A zenekar hivatalos weboldala: Djabe