zenesz_logo.png



Bolond világ és Körforgás után Az éjszaka országútjain, új Wastaps maxi CD és lemezbemutató koncert.

 fb_fej_700.jpg

 

 

 

A 2011-ben újra indult Wastaps – aki valamikor a 70-es 80-as években nyomta a soult, a funkyt, és a nem éppen mainstream saját zenéjét – újabb maxi lemezzel jelentkezett. Szeptember végén – ahogy a költő mondja – jelenik meg lemezük, mely a harmadik a sorban, a 2011-es újra összeállás óta, címe: Az éjszaka országútjain.

 

Nem kell hozzá zenekritikusnak lenni, hogy a lemezt meghallgatva megállapítsuk, ez a zene kicsit más, és mégis ugyanaz, mint ami Wastaps előző lemezein hallható. Igaz, a korábbi lemezeken nem volt blues nóta, most azonban szól a Lassú blues, és lüktet a funky a Hazafelé című nótában, a címadó Az éjszaka országútjain pedig kemény dob ütésekkel idézi Afrikát. A lemez záró kompozíciója, a Táncolj tovább kvázi lírai szöveggel és dallammal indít, de aztán ahogy haladunk előre kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, előbukkan a soul, a csak ütősökkel kísért szaxofon szóló is a fekete zene világát idézi.

 

A lemezbemutató koncertje szeptember 20-án lesz az Old Buda Rock & Blues Clubban, 21 órai kezdettel. Természetesen a 2 és fél órás koncerten a korábbi lemezek legsikeresebb dalai, külföldi funky és jazz-rock kompozíciók feldolgozásai is elhangzanak. A koncerten vendégként fellép Zeffer András, a Mobilmánia és a Rock Band billentyűs – énekese.

 

A Wastaps:


Szép Károly – ének, tenor- alt- és szopránszaxofon
Brindzik József – billentyűk
Keres Tibor – gitár
Nagy István – basszus
Szendrey István – dob

 

Helyszín: Old Buda Rock & Blues Club
Cím: 1036 Bécsi út 38-42.
A koncertre a belépés díjtalan!

 

Facebook esemény

A Wastaps honlapja: www.wastaps.hu