zenesz_logo.png



A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház ad otthont Sánta István Csaba szeptember 4-én megnyíló JAZZ fotó kiállításának.

 

 

„Köreinkben él egy erdélyi fotós fiatalember, aki fejébe vette, hogy hivatásos fényképészként, de senki által nem delegálva, lefényképezi az általa oly nagyra tartott jazz-legendákat, akik java része még hetven, nyolcvan éves korában is elkápráztatja az ilyenfajta zenére érzékeny fülűeket. Időt, fáradtságot nem kímélve, szinte pénz nélkül jár a nyomukban, európai és amerikai fesztiválokon, jazz-klubokban és koncerttermekben fényképezi, Ornette Colemant, Chick Corea-t, Quincy Jonest és másokat. Kiállításának különös hangsúlyt ad, hogy az általa módszeresen megörökített zenészek közül többen nincsenek már az élők sorában.”

 

Kincses Károly, a kiállítás kurátora

 

 

 

 

Meghivo-JazzKiallitas_crop.jpg 

 

 

Sánta István Csaba kétszeres Magyar Sajtófotó-díjas szabadúszó fotóriporter az erdélyi Sepsiszentgyörgyön született. Budapestre költözött és a Práter-utcai iskola fényképész szakán sajátította el a fotózás alapjait. 2002-ben személyes találkozása Henri Cartier-Bressonnal, illetve később Josef Koudelkával, nagy hatást gyakoroltak rá.

 

 

 1610.jpg

 
McCoy Tyner - Torino Jazz Festival, 2013

 

 

 

 

A fotózással párhuzamosan egy újabb fejezet kezdődött az életében, az utazás. Bejárta autóstoppal Európa nagy részét, stoppal eljutott Afrikába, Gibraltáron keresztül. Távol-keleti utazása során járt Thaiföldön, Kambodzsában és Vietnámban, majd később Kínában is. Célja minél több kultúrát megismerni és ezt a fényképezés eszközével megörökíteni. A társadalomábrázolás mellett jazz zenerajongóként a koncertfotózás vált egy másik fő területévé. Számos világhírű jazz-zenészt kapott már lencsevégre hazai és külföldi koncerteken egyaránt.

 

 

 

 

1570.jpg

 

Stanley Clark - Budapest, 2008

 

 

 

Utazásai során kiemelkedő nemzetközi jazz fesztiválokon vett részt hivatásos fotósként, többek közt: Hong Kong International Jazz Festival, Montreux Jazz Festival, Jazz Fest Wien, London Jazz Festival, Torino Jazz Festival, NYC Winter Jazzfest, stb. Ugyanakkor számtalan jazz klubot meglátogatott, beleértve New York összes híres jazz klubját (Blue Note, Birdland, Dizzy’s Club Coca-Cola, Village Vanguard, Smoke stb.), illetve olyan híres koncerttermekben is fotózott mint a New York-i Carnegie Hall, New York City Opera, Egg (Albany), londoni Barbican, illetve a szintén londoni Royal Festival Hall, a bécsi Konzerthaus, illetve a budapesti Művészetek Palotája.

 

 

1714.jpg

 
Jon Hendricks - NEA Jazz Masters Award ünnepség - New York, 2014

 

 

 

 

Munkái számos publikációban jelentek meg: New York City Jazz Records, Kleine Zeitung,  Origo, „Az év fotói” album, Jazzma, stb., és több csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek Magyarországon és külföldön egyaránt. Utolsó kiállítását New Yorkban rendezte a Magyar Főkonzulátus kiállítótermében.

 

A kiállítást Pallai Péter, a BBC magyar adásának nyugalmazott szerkesztője nyitja meg, közreműködik Tóth Viktor szaxofonos. A tárlat október 5-ig tekinthető meg.


Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
Cím: 1065 Budapest, Nagymező u. 20.