zenesz_logo.png



Április 25-én, pénteken a Jam Session Fridays keretében az Oláh Krisztián Trió lép fel a Moha színpadán.

 

OlahKrisztian700.jpg

 

 

 

2012 augusztusában Moha Jazz Fridays címmel útnak induló koncertsorozat keretén belül minden hónap utolsó péntekén találkozhat a közönség a zenekarral a Moha Kávéházban. A 2011. január óta koncertező zenekar rendszeres fellépője a magyarországi kluboknak. Oláh Krisztián a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium klasszikus zongora tanszakának végzős hallgatója.

 

A zenekar bőgőse, Schildkraut Vilmos szintén a klasszikus zene tanszakon kezdte tanulmányait, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-bőgő szakára, ahol Csuhaj-Barna Tibor tanítványa lett.

 

Serei Dániel jazz-dobon szintén a Zeneakadémia hallgatója. Az Oláh Krisztián Trión kívül számos formációban, színházi produkcióban közreműködik dobosként és zeneszerzőként.

Az Oláh Krisztián Trió repertoárjában megtalálhatóak a zenekar saját szerzeményei, régi jazz örökzöldek, modern bebop számok, vagy akár klasszikus zenei és egyéb darabok újraértelmezései. Játékukban nagy szerepet tölt be a spontán közös improvizáció, amely igazán izgalmassá teszi minden koncertjüket.

 

Oláh Krisztián – zongora, Schildkraut Vilmos - nagybőgő, Serei Dániel - dob

Kezdés: 19:30-kor, a belépés ingyenes.

 

 

 

Moha Kávéház és Kultúrtér 1114 Budapest, Bartók Béla út 11-13.

Asztalfoglalás: +36 1 209 0658

www.facebook.com/MohaCafe

http://mohacafe.hu/programok/jazz/