zenesz_logo.png



A Zeneipari Hivatal az ország első, egyszerre több zeneipari képzést is kínáló iskolája, amely 2013 áprilisában jött létre és most ősszel már második félévét indítja.

 

Zeneipari Hivatal - Opera_2013-09-25_11-40-24_resize.jpg

 

 

 

A Zeneipari Hivatal kurzusai tematikájukat és felépítettségüket tekintve egyedülállóak. Ennek is köszönhető, hogy képzéseik szakmailag is elismertek: a Zeneipari Hivatalban tanultak a Quimby, a Kistehén, a ColorStar, vagy Szalóki Ági menedzsmentjének stábtagja is!

 

Az iskola olyan hiánypótló tanfolyamokat indít, melyek a hazai és a nemzetközi zeneiparban dolgozók, valamint a terület iránt érdeklődők számára kínálnak speciális fejlődési lehetőséget. A felnőttképzések között az iskola nevéhez fűződik a Magyarországon eddig egyedülálló zenei szerzői jog, a zeneiparban használatos szakmai angol nyelv, valamint a digitális zenei alapismeretekkel foglalkozó kurzusok meghirdetése.

 

Zeneipari Hivatal - Opera_2013-09-25_11-41-13_resize.jpg

 

 

A négy, ősszel induló budapesti székhelyű képzés a zeneipar speciális területei köré épülnek:

 

Az *Access All Areas* egy olyan angol nyelvű kurzus, mely a zeneiparban használatos szakmai szókincs elsajátítására, továbbá a nemzetközi zeneipar működésének megismerésére irányul. A zeneipari angolt manchesteri zeneipari szakember, a Joy Division zenekar kiadójának, Tony Wilsonnak volt munkatársa, az angol-magyar anyanyelvű Ördög Ottília tartja. Az Access All Areas olyan nemzetközi karrierre vágyó zenészeknek, külföldre szervező kulturális szakembereknek szól, akik nehezen vagy bátortalanul olvasnak angolul zeneipari szerződéseket, könyveket, tanulmányokat.

 

 

A digitális zenei alapismeretek megszerzésére, a digitális zenei üzlet hátterének, működésének, gyakorlatának bemutatására hivatott a *Digitális Zeneüzlet A-Z-ig* nevet viselő tanfolyam. A kurzust Bodrogi András, magyar zenei new media szakértő, a digitális zenekultúra itthon egyedülálló oktatója vezeti.

 

 

Zeneipari Hivatal - Opera_2013-09-25_11-41-42_resize.jpg

 

 

*Zenei Szerzői Jog* elsősorban az zeneiparban dolgozók és alkotók számára nyújt segítséget a szerzői jog alapjainak megismerésében, a szerzői jogi szerződések megértésében. Zenészként, zenei menedzserként, sőt akár zenehallgatóként is gyakran botlunk jogi, leginkább szerzői jogi kérdésekbe. A szerzőknek és az előadóknak a tehetség mellett biztos jogi garanciákra, jól kidolgozott szerződésekre, a közös jogkezelő szervezetekkel való hatékony kapcsolattartásra is szükségük van a siker eléréséhez.

 

 

A *Zeneipari Menedzsment* kurzus célja egyetemes, mégis alapos képet adni a hazai és a nemzetközi zeneiparról, valamint annak működéséről. A Zeneipari menedzsment kurzus tantárgyai közt találunk vezetés- és szervezéselméletet, vállalkozásvezetést; a leendő zenei menedzserek munkatervezése érdekében a hallgatók megismerkednek a művészetszociológiával, a popular music studies elméleteivel; a diákok tanulnak marketinget, üzleti tervezést, könyvelést és gazdaságtant.

 

Korábban Magyarországon nem volt példa hasonló jellegű tanfolyamokra, a szervezők ezért indították el a Zeneipari Hivatalt.

 

 

Eger_konferenci_Bodrogi_Javorszky_hallgatok_KIS_ZH_STAB_resize.jpg

 

Bővebb információ, érdeklődés, jelentkezés: www.zeneiparihivatal.hu