zenesz_logo.png



Idén ősszel újabb tanévvel indul útjának indul az ország talán legpatinásabb hangszeres képzést nyújtó intézménye, ahol az ország legjobb zenészei a tanárok, és amelynek padjaiból több ismert zenész is kikerült már.

 

IMG_5267_700.JPG

 

 

A Rocksuli őse 1989-ben startolt Debrecenben, az elmúlt években tartott már órát a tankcsapdás Lukács Laci, Cipő, Hobo, Jamie Winchester és Hrutka Róbert, a KFT frontembere Laár András, vagy éppen a 30Y-os Beck Zoli.

 

A méltán népszerű, 22 éves intézmény 2012 januárjában Budapesten is megnyitotta kapuit, s vár minden hangszeren tanulni vágyót az alábbi szakokra: gitár, dob, basszusgitár, billentyű, ütőhangszer, ének és fúvós. A beiratkozás folyamatos, bármikor lehet csatlakozni a Rocksuli csapatához! A Rocksuli Budapesten a Dürer Stúdió épületében kapott helyet, az újonnan kialakított magas igényeknek megfelelő épület minden zenekedvelő álma lehet.

 

IMG_6179_700.JPG

 

„A Rocksuli egy olyan kezdeményezés, amely nem csak hiánypótló, hanem egy úttörő dolog. Egy esély, minden lánynak, illetve srácnak, aki meg szeretne ismerkedni a könnyűzenével. Itt valóban jó tanároktól tanulhatnak a növendékek. Persze az is igaz, hogy nem mindenkiből lehet sztár, de nem is ez a cél - már akkor is megérte az egész, ha valaki önmagának és másoknak is élményt tud nyújtani a zenéléssel” – mondja Lukács László, a Tankcsapda frontembere a Rocksuliról. 

Az oktatás féléves rendszerű, így hasonló a hagyományos iskolákhoz. Tematikája teljes mértékben megegyezik a mára már 22 éves debreceni Rocksuli tematikájával. A foglalkozások 2-3 fős kis csoportokban zajlanak 60 perces órák keretében, illetve egyéni óra esetén 45 percben, heti egy alkalommal. A Rocksuli nagyon fontosnak tartja, hogy az órán megszerzett ismereteket a diákok - akik elsajátították a szükséges alapokat - zenekari gyakorlat formájában ki is próbálhassák, így erre is lehetőséget nyújt a félévek során.

 

 

oktatas1_700.JPG

Lényeges szempont, hogy a jelentkezésnek nincs feltétele, vagyis nincs korhatár, bárki beiratkozhat, kezdő, haladó fiatalok is tanulhatnak zenélni.

„Volt olyan ifjú hallgatónk, akit apukája is elkísért gitárórára, majd annyira kedvet kapott, hogy szintén beiratkozott a kurzusra és együtt folytatta fiával” – meséli Soci, a Kowalsky meg a Vega dobosa.

 

 

IMG_5543_700.JPG

 

 

A jelenlegi tanári gárda névsora meglehetősen impresszív, az ország legjobb zenészei foglalkoznak a diákokkal.


Dob: Kovács Norbert (Mrs Columbo, Copporn), Czébely Csaba (Impression, K3), Markó Ádám (Special Providence, Ganxsta Zolee és a Kartel, Hrutka Robi), Rékasi Attila (Subscribe).

Gitár: Kállai Jani (K3), Kékkői Zalán (Ákos, KÁOSZ Központ), Nagy Gábor (Wasabi KHT, ex-Zanzibar), Csányi Szabi (Black-Out, Kényes Foltok),

Billentyű: Pulius Tamás (Mocsok 1 Kölykök)

Basszusgitár: Fekete Tibor Samu (Ákos, Korál), Fehérvári Attila (Black-Out, Special Providence)

Ének: Gájer Bálint (Group 'N' Swing), Pulius Tamás (Mocsok 1 Kölykök)


Jelentkezés, érdeklődés:


Rocksuli Budapest - 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Tel.: 70/320-2711

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

weboldal: www.rocksuli.hu