zenesz_logo.png



Új klippel jelentkezett a Radioflash zenekar, amelyet az énekes Németh László Viktor saját maga rendezett.

A Play That Record Too című legújabb szerzemény a hangszerelésnek és a videóklip színvilágának köszönhetően egyenesen a 80-as évekbe repít vissza minket. „A 80-as évekbeli szintetizátoros zenei vonal mindig is közel állt hozzám. A 90-es éveket 1987-es születésűként VHS kazettákon lévő klipek tömkelegén éltem meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy az első nagylemez kizárólag synhtwave stílusban fogja képviselni magát. A stíluselemek közül megtalálható lesz a dalokban a pop, synthwave, rock, electro hangzásvilág is – mesélte Németh László Viktor

A dalszöveg Varga Marcell tollából született. „A dalszövegírás kapcsán fontos volt, hogy illeszkedjen a 80-as éveket idéző zenei környezetbe, így a kor klasszikus, tini filmjei felé nyúltam, mint inspiráció (Nulladik óra, Tizenhat szál gyertya stb.). A dal a fiatalkori hovatartozás iránti vágyat és az önzetlenül bátor, egymás elismerését írja körül.”

 

 

„A videóklip forgatást az elejétől a végéig nagyon élvezte mindenki. A playback részt a forgatás előtt igazából egyszer sem próbáltuk el a srácokkal, ennek ellenére gördülékenyen ment minden. Gyorsan és jól dolgoztunk. Rendezés mellett a táncos jeleneteknél én is beálltam a kamera mögé. Így kivettem a részem az operatőri feladatokból is, amit nagyon élveztem. A forgatás végére kissé elfáradtunk. 5-6 órát forgattunk, előtte és utána is pakoltunk. Reméljük, hogy sokaknak tetszeni fog az új dalunk – folytatta Németh László Viktor.

Szerintünk is hitelesen idézi meg a dal és a klip a 90-es éveket és jó, hogy a szintetizátorok mellett a gitár is komoly szerephez jutott, Kispál Balázs szólója élményszámba megy.

A Radioflash nagylemez megjelenése 2022 tavaszára várható.

https://www.facebook.com/radioflashofficial