zenesz_logo.png



fejlec_graf_zenesz.svg

Balogh Borsa munkásságáról, aki Űrlénykirály néven alkot, már korábban többször írtunk. Jelen írásunk apropója, hogy „A pólód közepén” címmel megjelent harmadik lemeze.

A lemezzel egyidőben látott napvilágot a Bátrabban c. dalhoz készült klip, ennek a dalnak az érdekessége, hogy az eddig főként szerzőként és gitárosként ismert Balogh Borsa ebben a számban énekesként is bemutatkozik. Korábban is együtt dolgozott Galambos Péter énekessel, akit ezen a lemezen is hallhatunk. A túlsó parton című számban Galambos Péter Gubik Petrával énekel duettet, a lemezt záró Jaj, de fent van a buzai nagyharang népdal feldolgozás pedig Járóka Renáta autentikus előadásában szólal meg.


A most megjelent 8 számos album zenéjét és szövegét is Balogh Borsa írta, illetve a dob kivételével az összes hangszert ő játszotta fel, sőt a keverés és a masztering is az ő munkája. Ahhoz, hogy a felvett dalokat élőben is elő tudják adni, Borsa még a Covid berobbanása előtt létrehozta Az Űrlénykirály zenekara formációt, melyben rajta és Galambos Péter énekesen kívül még Kaderják Péter (dob) és Kovács J. Dávid (basszusgitár) játszik. Ebben a felállásban fogják az új lemez dalait és számos korábbi kompozíciót január 13-án a Gödör klubban előadni. Kérdésünkre Balogh Borsa elmondta, hogy a közeljövőben minél több helyen szeretnék népszerűsíteni az új lemezt, de ezzel párhuzamosan, ahogy jön az ihlet, írja tovább az új zenéket.

 



Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/326781169268028/