zenesz_logo.png



Solére (Szigeti Zsófi) az elektronikus space-pop stílusában mozgó budapesti dalszerző-énekesnő, aki saját érzelmeit, emlékeit örökíti meg dalaiban, izgalmas minimál hangszerelésben.

Az elmúlt években bár több bázisról vitte szóló projektjét, amszterdami, és londoni zenei dalszerzői, és produceri tanulmányai után 2021-ben haza költözött, és most teljes mértékben itthon építi karrierjét.

210116 SOLERE COVER28093 480x

 

2020 áprilisában Köztünk Liliom címmel jelent meg első magyar nyelvű dala, amely pozitív visszhangra talált a közönségtől és a szakmától egyaránt. Még ugyanebben az évben kijött A Hold meg én című dala magyarul, és angolul is 2 videóklippel, amelyben őszintén vallott mentális betegségéről. 2021-ben a budapesti underground koncertszínteret is meghódította, és emellett koncertet adott többek között a Művészetek Völgyében, a Music Hungary Showcase-en, és egyéb kisebb fesztiválokon is.

Most év elején pedig debütál első kislemeze Másért címmel, amelyről tavaly már két videóklip is megjelent. Solére művészetében a zene mellett a vizualitás is kiemelt szerepet kap, amit mi sem bizonyít jobban, hogy eddigi klipjei közül hármat is (Üveghegy, Köztünk Liliom, Fel ) jelöltek a 2021-es 5. Klipszemle szakmai díjára, ahol fellépőként is részt vett. Az első nagyobb zenei anyagáról így nyilatkozik Zsófi:

 

„Az összes dal 2021-es termés, még a Londonban tartózkodásom idején írtam őket. Ha a stílusokat nézzük, vegyítettem az electric R’n’B-t a trappet, és még klasszik UK garage is került a kislemezre. Mindent összevetve még mindig egyszerűen elektronikus pop zenének nevezném ezt az anyagot.

Az album borítón a Miu Miújság című dal borítóját rekreáltuk a Macskafogóból. A mesében ez a jelenet egy cicalányról szól, aki a szerelmét fűtögeti telefonon. Számomra ez egy nagyon kedves, de sztereotipikus kép, elvárt szexizés, édesgetés, cukiskodás. A Földi Ádám által fotózott borítón ugyanez a jelenet látható, csak egy flegmább kivitelezésben, ahol mimózát fröccsentek a kamerába. Ez az én olvasatom most 2022-re a Miu miu jelenetről.”

 

 

A kislemez érzelmi hátteréről is őszintén beszél az énekesnő:

„Érzelmileg talán az egyik legbonyolultabb évemen vagyok túl. A fentek és a lentek szélsőséges váltakozását próbáltam megjeleníteni az albumon, mindezt szerelmi témába csomagolva. Megtanultam nem félni saját magamtól, mint erős nőtől, aki tud döntéseket hozni akkor is, ha azok nagyon félelmetesek. Kapcsolatoknak véget vetni, melyek az elején ígérik a legnagyobb boldogságot, de aztán kiderül, hogy ami e mögött van, csak egy vágyott valóság, egy légvár.”

 

Sol 800x

A Másért című EP január 14-én kerül bemutatásra az Akváriumban Solére eddigi legnagyobb koncertjének keretein belül, ahol az új, és régi dalok mellett elhangzik majd pár szerzemény a leendő nagylemezéről is. Emellett zenész barátai is színesítik majd a műsort, színpadon lesz vele Beton Hofi, OHNODY, Dárdai Blanka, és OIEE is. Az este másik fellépője pedig a titokzatos Hundred Sins lesz zenekarával, és rengeteg meglepetésvendégével. Esemény: https://fb.me/e/256A7ED7l

Solére új EP-jét ezeken az oldalakon találod meg: https://lnk.to/masert
Facebook: https://www.facebook.com/she.is.solere