Softly címen új kislemezzel jelentkezett az MNoir. A zenekar a Minimyst utódprojektje, egy „feel good” zenekar, akik nem riadnak vissza a kísérletezéstől sem.

Most megjelenő, Softly című EP-jük ezúttal a 90-es évek grunge rockos hangzásához repít vissza bennünket, de hamarosan még több újdonságot hallhatunk a csapattól. Az MNoir alapvetően egy gitár-basszusgitár-dob felállású trió, de alkalmanként kevesebben, vagy trombitával, illetve egyéb hangszerekkel kiegészülve többen is színpadra állnak, ha a körülmények és a kedvük úgy kívánja. A zenésztársak egyben barátok is, ez teszi az MNoir-t „feel good” zenekarrá, amit mindannyian szívvel, egymás iránti tisztelettel csinálnak. Bár a stílust tekintve a merész kísérletezés, az elektrótól a rock alapokig történő tartalomgyártás határozza meg zenéjüket, jelenleg két vokálra épülő akusztikus pop-up zenekarként határozzák meg magukat. A kifinomult dallamok és az összetett szövegvilág, mind magyar, mind angol nyelven „odafigyelős” zenehallgatásra csábítják a hallgatóságot.

A zenekar szereti meglepni a közönségét: „A játék lényege, hogy minden új megjelenés vagy lemez kapcsán újítunk, mindig más stílusban igyekszünk magunkat megmutatni, de mindezen dalok színpadon az akusztikus trió alapjain szólalnak meg” – magyarázza Mészáros István, az MNoir alapítója. „A Softly kapcsán kifejezetten egy klasszikus rock lemezt szerettünk volna megjeleníteni, ez egy időutazás a 90-es évekbe. Ennek megfelelően tiszta hangképeken keresztül szerettük volna megidézni a grunge rockos, de akusztikus gitárra épülő hangulatát. Témájában pedig a Softly, a „do we die softly” sorral a pandémia utáni alapkérdéseket feszegeti”.

A háromdalos kislemezen a címadó dal egy teljesen új, angol nyelvű szerzemény, míg a másik két, magyar nyelvű szám már ismerős lehet a közönségnek, ám most új köntösbe bújtatva hallgathatók meg. Isti a számok mindegyikéről mesélt is egy kicsit:

A Softly című dal ironikus kritikája a kapcsolatokról, a jövőről és a halálról való gondolkodásunknak. A kényelmes élet aspektusából minden könnyűnek, „puhának”, megoldhatónak tűnik, holott teljesen torz képünk van a világról és önmagunkról. A változás elkerülhetetlen, de egyre nehezebb a sorsunkat a kezünkbe venni, főleg úgy, hogy elszoktunk a felelősségvállalástól. Az utolsó versszak is azt sugallja, hogy változtathatnánk, de ha csak eszközei vagyunk egy hatalmas rendszernek, akkor ez nem fog sikerülni.

 A Romjaink egy rendhagyó szerelmes dal, a jövőbe vetíti a mostani szerelmet, egy olyan helyzetből láttatja, amikor már egy következő kapcsolatban vagyunk. Kulcs mondat: „lesz-e még, akire azt mondom, hogy Te is lehetnél?”. A kapcsolat állapota megjelenik a környezetben, földrengés, romok, káosz. Ha egy kapcsolat elromlik, összeomlik, nagyon kevés időt fektetünk abba, hogy azt megjavítsuk, inkább keressük az újat, amibe újra beleláthatjuk az illúzióinkat, és elkövethetjük benne régi hibáinkat.

 A Csak a hó – ahogy a Romjaink is – az Mnoir még elektronikus, első albumáról származó, átdolgozott dal. A szöveget Bergman „Jelenetek a bábuk életéből” című filmje inspirálta, főszereplője egy gyenge, gyermekies férfi, aki egy nehezen megfejthető jelenetbe kerül egy nővel. Sejtetve marad, hogy mi történik, mint ahogy a férfi sem tudja mit cselekszik, sérült jelleme valamelyest felmenti őt a bűn alól. A szerelem, szerelemféltés, kapcsolati függés és szexuális erőszak tengelyén mozgó történetről van szó.