zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Zenei hírek

Dalszövegíró képzést indít szeptember végétől Szepesi Mátyás, a Konyha zenekar frontembere, az elmúlt évek egyik legsikeresebb hazai szövegírója.

A kurzus teljesen más szemszögből közelít, mint az eddigi hasonló kísérletek: fontos része az alkotói folyamat megértése, ami hosszú távon segít a kreatív hullámvölgyeken való továbblépésen.

„2019-ben két szövegírói díjat is kaptam néhány hónapon belül, ami teljesen váratlanul ért. Bár két évtizede írok dalokat, kötelességemnek éreztem, hogy kicsit utánamenjek a dolgoknak, bepótoljam a hiányosságaimat a témában” – mesélt az énekes-szövegíró. „Ezzel a koncepcióval indítottam el Rímek párban című beszélgetés-sorozatomat és megkérdeztem legkedvesebb kollégáimtól, hogy ők, hogy alkotnak, milyen játékszabályok között írják dalaikat-dalszövegeiket. A sorozat után annyi felkérést kaptam, hogy osszam meg tapasztalataimat a témában, hogy úgy döntöttem: nekivágok egy saját előadás-sorozatnak, személyes konzultációval kiegészítve.”

 

Konyha 700x

Konyha zenekar

 

Ami igazán különlegessé teszi a most induló képzést, az az a komplexitás, amellyel az ötletgazda a témához áll. „Az írás szakmai részén kívül nagyon érdekelt az alkotás lelki része, annak terhével, szorongásaival együtt: hatalmas áttörés volt a saját munkámban, amikor felismertem, hogy ezek kezelhetők, az ezzel kapcsolatos tapasztalatok átadása a kurzus egyik legfontosabb célja. Illetve kiemelten fontosan kezelem a zene szerepét és a szöveghez való viszonyát: nem az a cél, hogy jól elénekelhető verseket írjunk, hanem valami sokkal több, sokat fogunk foglalkozni azzal is, hogyan válik egy jó dalban a zene és a szöveg elválaszthatatlanná."

A jelentkezők kezdő és haladó szintek közül választhatnak, de a már pályán tevékenykedő alkotók számára is elérhető lesz egy – jobb híján – mesterkurzusnak elkeresztelt feketeöves pálya, amely teljesen testreszabott lesz a résztvevő igényei szerint. Az óraszám nagy részét előadások teszik ki, amelyek személyre szabott konzultációkkal-szemináriumokkal egészülnek ki.

Az oktatás kétszer fél éves modulokból áll és teljesen online részvétellel is látogatható.

Jelentkezés: 2021. szeptember 20-ig

Részletek: https://rimekparban.hu