zenesz_logo.png



A Wolves című dallal immár negyedik számát adja közre a USA keleti-partján népszerű deathcore stílusát itthon képviselő Mhorai zenekar.

 „A dalt – mint korábban más dalszövegünket is – a szürke farkasok, azoknak is egy általunk írt eseménydús története inspirálta. A felvételt home stúdiónkban készítettük, míg a keverési munkálatokat a No Silence Studio végezte. Ez a dal immáron a negyedik és egyben utolsó kislemezünk a 2021. szeptember 26-án érkező Hegemony című nagylemezről. Ez a nagylemez egyébként hamarosan fizikai formában is előrendelhető lesz. Az összes dal elkészült a lemezre, melyen 10+1 dal kapott helyet egy feldolgozás bónuszdallal” – mesélte Köteles Máté gitáros.

 

magvasi_bence_mhorai 550x.jpg

 

Amikor idén februárban először írtunk a deathcore-t játszó Mhorai zenekarról, akkor éppen nem volt állandó dobosuk, de a közelmúltban ez a probléma megoldódott.  

„Nagyon nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt hetekben hivatalosan is csatlakozott a zenekarhoz Magvasi Bence dobos, és megkezdődtek a próbák, valamint a felkészülés a bemutatkozó koncertekre. Az első koncert dátuma október végére fixálásra került hazai pályán, a mezőkövesdi Boomerang Klub-ban a nyíregyházi Nygmalion és a budapesti Nest of Plagues társaságában” – tette hozzá a gitáros.

 

       


Mhorai Facebook oldal: https://www.facebook.com/mhoraimetal